MAC Wonder Woman teszt - III. rész

Elérkeztem nagy nehezen az utolsó WW áldozatomhoz is, amit egyébként a legjobban szeretek és amióta megvettem szinte mindennap ez van rajtam. A fantasztikus és agyonajnározott Mineralize Skinfinish púderről van szó. Én a Pink Power árnyalatot választottam magamnak, mivel a másik egyszerűen túl sötét és sárgás volt az én bőrömhöz. A púder hatalmas, a normál 10 grammhoz képest kétszer akkora (vagyis értelemszerűen 20 gramm :D) így remélhetőleg még hosszú ideig a társam marad. Képet mellékeltem egyébként, hogy lássátok a különbséget. A kompaktban három szín van: egy barackos rózsaszínes fényes szín - ez a pirosító szerepét tölti be; egy világos matt bronz árnyalat - ez a kontúr/bronzosító és végül egy aranyfényű kiemelő púder. Szóval igazi multifunkcionális 3 in 1 termékről van szó, amit nagyszerűen ki lehet használni, hiszen külön-külön és együtt is nagyon jól mutatnak a színek (én együtt használtam eddig őket, úgy igazán látványos a hatás). Abszolút must have darab nemcsak erre a szezonra, hanem állandóra, hiszen így nem kell csak egy kompaktot a táskába dobni, ha utazunk vagy készülünk valahová. És szerintem ez az árnyalat ráadásul mindenkihez illik. 

Osztályzat: egyértelműen csillagos 5ös, én egyszerűen nem tudok betelni vele :D. Sőt azon is gondolkoztam már, hogy veszek még egyet, hogy ha ez esetleg elfogy, akkor legyen tartalékba. Hibbant vagyok tudom.

A csomagolás.

A bal sarokban a 20 grammos WW Mineralize Skinfinish, a jobb sarokban a 10 grammos Liberty of London Beauty Powder. Vajon melyik a nyerő? :D
Nyitott verzió.
Szerintem az ujjaimon jobban látszódnak az árnyalatok: mutatóujj - pirosító; középső ujj - bronzosító; gyűrűsujj - highlighter.
Így nem látszik annyira: felül a pirosító, középen a bronzosító és alul a kiemelő.

5 megjegyzés:

  1. ez nagyon tetszik!=) tényleg alapdarab, jók a színek, és a csomagolás is jól néz ki!

    VálaszTörlés
  2. Jaja! Nekem sikerült teljesen belezúgnom :D

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű tényleg!! Amúgy szerintem hacsak nem vagy hivatásos sminkes, akkor kb. évekig elég lesz ez az MSF :D (finoman azt próbálom susogni, hogy fölösleges még egyet venni :D), nekem ugyan nincs, de láttam már millió videót róla, és akárki mutatta, mondja, hogy pl. 1 éve használja, és szinte észre se venni, hogy fogyott belőle... :) De te tudod :) (Imádom a tetoválásod!! Én is mindig egy csillagról álmodoztam régen:) )

    VálaszTörlés
  4. Nagyon kellemes színei vannak! Amúgy az ilyen termékeknél ami limitált és mondjuk beleszeretek én is ilyen vagyok. Tartaléknak gyorsan veszek egy másikat is hogy sokáig kitartson :DDD :)

    VálaszTörlés
  5. Meli: lehet, hogy igazad van :D a tetkómat én is imádom, most tervezem szülinapomra a harmadikat :D, majd meg fogom azt is mutatni :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.