TESZT | La Roche-Posay Toleriane Ultra Fluide

Egy kis off: először is szeretnék sűrű elnézéseket kérni, hogy az elmúlt egy-két hétben nem írtam túl sűrűn, de éppen most kezdtem újra melózni és elég hosszú a műszakom, most kezdek beleszokni abba, hogy nulla szabadidőm van hét közben, csak hétvégén érek rá a kis dolgaimat elintézni. De most már kicsit jobb a helyzet, belerázódok szépen lassan az időhiányba és majd előre fogok dolgozni posztügyileg, mert a kommentekre tudok válaszolni bárhol, bármikor. Ennyi :).

Érzékeny, allergiás bőrű sorstársaim szerintem átérzik azt a helyzetet, hogy eszméletlenül nehéz igazán jó arckrémet találni, ami nem okoz pirosságot, ami könnyű, jó smink alá is, nem irritál, gyorsan beszívódik, de hidratál is azért és viszonylag jó áron is van. Sok mindennel kísérleteztem már, találtam is azért párat, ami viszonylag megfelel az elvárásaimnak, de valamelyik ponton általában mindegyik megbukott. Egészen eddig.




Ezt a La Roche krémet még a L'Oréal-os találkozó alkalmával kaptam tesztelésre és miután elolvastam a leírását rögtön fel is csillant a szemem, mert megsejtettem, hogy valami nagyon szuper dolgot tartok a kezemben. A Tolerian Ultra Fluide tartósítószer, parabén, illatanyag, alkohol, színezőanyag és lanolin mentes, így minden olyan összetevő hiányzik belőle, ami irritációt okozhat. A speciális pumpás csomagolás pedig biztosítja a formula tisztaságát.




A krém nagyon könnyű, gyorsan beszívódik és tökéletes smink alá is, valamint természetesen nagyszerűen hidratál. Én nappalra használom inkább, éjszakára is elővettem párszor, de ahhoz már túl könnyűnek éreztem. Abszolút semmilyen irritációt nem okozott, sőt az arcom oldalán lévő allergiás kis kiütéseket el is tüntette, így bátran kijelenthetem, hogy meg is nyugtatja a bőrt. Nagyon-nagyon elégedett vagyok vele és csak egyetlenegy kis hibája van, méghozzá az, hogy nincsen benne fényvédő. De ettől függetlenül tényleg nagyon jó termék, csak ajánlani tudom!



La Roche-Posay Toleriane Ultra Fluide
Elérhetőség: gyógyszertárak
Ár: 4499 Ft
Mennyiség: 40 ml

5 megjegyzés:

  1. Nagyon gondolkodtam, hogy ezt, vagy a sima Toleriane-t vegyem, de végül győzött a megszokás.. De legközelebb lehet, hgoy adok egy esélyt ennek :) Kíváncsi lennék mi a különbség a kettő között.

    VálaszTörlés
  2. Kár hogy nincs benne fényvédő. :-/

    VálaszTörlés
  3. @mágnes: azt még szerintem nem próbáltam, vagy nem emlékszek rá... :)

    @moon angel: egy fényvédős primer vagy egy alapozó kell fölé sajnos, de ez legyen a legkisebb gond

    VálaszTörlés
  4. Én is a sima Toleraine-t vettem, de sajna utólag néztem jobban szét az összetevői között.. :( szerintetek normális, h egy drága, érzékeny arcbőrre kifejlesztett , gyógyszertári krémben van alumínium? Gondolom ebben, amit Te használsz Lolly nincsen. Még mindig jól szuperál nálad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még mindig szeretem :) nem hiszem, hogy ebben van, mert elég kevés az összetevők száma

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.