Essence Gel Eyeliner - teszt

4:42 du.
A blogger talin szerencsére két géltus is lapult az ajándékcsomagunkban, úgyhogy repestem is az örömtől rendesen, mert egy ideje vacilláltam a dolgon, hogy ki kéne őket próbálni, de hát én nem is szoktam tust használni, akkor meg minek, de azért mégis, mert soha nem lehet tudni... egyszóval nem igazán jutottam magammal dűlőre, de aztán a sors úgy hozta, hogy nem is kellet :D. Így került hozzám a London Baby (metál-fényű barna) és a Berlin Rocks (metál-fényű lila). Voltam olyan türelmetlen, hogy még a fotózás előtt belemásztam az egyikbe... Nos, ahogy több más blogon is olvashattátok már, eszméletlenül jó kis termékről van szó. Nekem nagyon tetszenek a színek is, hogy ilyen nagyon klassz kis fényesek.csillogósak, nagyon jó kis krémes az állaguk is (bele is szaladtam rendesen az ecsettel...), könnyű vele bánni (kezdőknek kiváló), tartós is és a kísérleteim alapján elmondhatom, hogy álomszép füstös smink alap (kifestettem vele a mozgó szemhéjat és arra vittem fel a port, istenien nézett ki és egybe is tudtam satírozni), tartott egész nap, mászkálás nélkül. És a saját ferde ecsetével, meg a Metallics trendkiadás ecsetével is kipróbáltam, mind a kettővel jól fel lehet vinni. A kis tégely üvegből van, a kupak színe megegyezik a tus színével (tekerős és jó erősen rá lehet tekerni, szerintem nem fog kiszáradni, legalábbis remélem) és 4 árnyalat van belőle. Ha jól rémlik 899 Ft ennyiért bőven megéri, szerintem én be fogom gyűjteni az összes színt.

Imádom a tégelyeket...
Nem bírtam ki és belemásztam a barnába :D.
Gyönyörű, intenzív színek, csak bénán húztam meg a vonalakat...
Értékelés:
  • termék: 10/10
  • használat: 5/5
  • csomagolás: 5/5
Összegzés: ez bizony 5*ös. Nem találtam hibát benne, nálam abszolút nyerő és noha nem vagyok egy tusos csajszi, de ezt azóta amióta megvan jó pár alkalommal elővettem már. Szerintem abszolút kötelező darab.

A terméket tesztelésre kaptam a Primőr Kft-től. Ez a tény abszolút semmilyen mértékben nem befolyásolja a véleményemet. 

13 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon jó! Nekem fekete van, nem vagyok tusos, de alkalmanként használom és nagyon jól szuperál!

    VálaszTörlés
  2. Nekem zöld színben van, én nem nagyon szeretem, de a színe miatt. Sokkal élénkebb zöldre számítottam, már szinte fekete, de az a lila gyönyörűűű *.*

    VálaszTörlés
  3. Nálam a lilának is fekete hatása van... mint ahogy az essences tekergetős lila szemceruzának is... Úgy látszik, bennem van a hiba :D

    VálaszTörlés
  4. Alexa: jaja a lila gyönyörű :D sejtettem egyébként, hogy nem élénk a zöld, de nem is baj talán...

    Noémi: dehogy van benned hiba! ki milyennek látja :D

    VálaszTörlés
  5. ugye csinálsz majd velük vmi dögöset?

    VálaszTörlés
  6. a tegnapi sminknél használtam a lilát, de majd még csinálok, persze :D

    VálaszTörlés
  7. A zöld az inkább "petróleumzöld". Csodaszép!!! Én sem bírtam ki megvettem mind a 4 színt egyből:))) Nekem ráadásul annyira tartós hogy egy sima lemosással nem jön le dörzsöléssel sem csak nagyon olajos lemosóval, vagy hagyom lekopni:D

    VálaszTörlés
  8. húúúú kell a zöld :D nekem lejött a lemosómmal szerencsére

    VálaszTörlés
  9. Lolly, neked nem kenődnek el a zselés tusok a szemeden? Ahogy nézem, neked is olyan a szemformád, hogy ha teljesen nyitva a szemed, akkor nem látszik nagyon a szemhéjad. Nekem emiatt a tus mindig felkenődik a szemhéjam felső részére. Gondolkodom a filces tuson. Az jobb vajon?

    VálaszTörlés
  10. a tusok soha nem kenődtek még fel, csak a ceruzák (nem is használok, csak nagyon ritkán). Mattítsd le egy kicsit a szemhéjadat hátha akkor nem kenődik el

    VálaszTörlés
  11. Nekem a lila van meg és imádom:)))) Nagyon könnyű vele dolgozni :)))

    VálaszTörlés
  12. sokkal könnyebb mint a folyékonnyal ez tény :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.