Őszi kollekciók | Essence Good Girl Bad Girl

Ez a trendkiadás kapható lesz nálunk is, de minek, ha a másik kell... A Good Girl Bad Girl kollekció persze nem olyan rossz, de közel sem olyan izgalmas és szép, mint a Come To Town. Az ihletet a termékek megalkotásakor a lányokban lévő kettősség adta, hiszen még a legangyalibb csaj is tud rossz lenni, ha akar ;). A két szemhéjpúder paletta egyike ezért kapott csupa visszafogott pasztell színt, míg a másikban sötét, vadabb árnyalatok kaptak helyet. Mind a kettő nagyszerű kiegészítője lehet a pontozó tus, fekete színben (ötletes kis találmány, gyerekjáték vele szép, egyenletes vonalat húzni). A rúzsok (sötétlila és fukszia) a rossz oldalt kèpviselik, míg a szájfények a jót (halvány rózsaszín és barack), a gyönyörű barack pír (ezt azért elfogadnám), valamint a highlighter pedig mindenkihez illik. A körömlakkok nagyon szépek, jók a színeik és mindegyiknek más a finise/effektje (porcelán, cukorgyöngy, metál, kígyó, glitter, bőr), plusz két szàlacskás fedőlakk is helyet kapott a kollekcióban. Rajtuk kívül még lesz egy hajgumi szett és két új parfüm is a display-en. A Good Girl Bad Girl trendkiadás novembertől lesz elérhető, vagyis nálunk majd csak a hónap közepétől.



Good Girl Bad Girl Eyeshadow - Once I Was An angel

Good Girl Bad Girl Eyeshadow - Hello Sweetheart

Good Girl Bad Girl Multi Style Eyeliner Pen - Once I Was An Angel

Good Girl Bad Girl Lipstick - Caught In The Middle, I Wasn't Me

Good Girl Bad Girl Lipgloss - Hello Sweetheart, Good Girls Wear Peach

Good Girl Bad Girl Blush - Good Girls Wear Peach

Good Girl Bad Girl Shimmer Powder - Hello Sweetheart

Good Girl Bad Girl Nail Polish - Hello Sweetheart, Good Girl Wear Peach, Who Am I?, Caught In The Middle

Good Girl Bad Girl Nail Polish - It Wasn't Me!, Once I Was An Angel; Effect Top Coat - Once I Was An Angel, Hello Sweetheart

Good Girl Bad Girl Hair Ties - Who Am I?

Like A Good Girl Eau de Toilette, Like A Bad Girl Eau de Toilette

14 megjegyzés:

  1. A lila rúúúúúúzs, kész vagyok most teljesen :D :D KELL!!!!

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek azzal, amit írtál, nem rossz ez a kollekció, de a másik után teljesen felejthető. Egyedül a lila rúzs az, ami megfogott :)

    VálaszTörlés
  3. Csillámos lakkocskák (It Wasn't Me!; Effect Top Coat - Once I Was An Angel, Hello Sweetheart) és a két parfüm! ^.^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Sophie H.: én a porcelánosat nézném meg közelebbről ;)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. @kamiii: látom azért azok népszerűek lesznek :)

      Törlés
  5. Engem a másik egyáltalán nem fogott meg, sokkal inkább ez *.*

    VálaszTörlés
  6. Az a lila rúzs nekem KELL!!!! :D

    VálaszTörlés
  7. Szerintem ez a trendkiadás sokkal jobb, mint a másik. Épp ezért kár, hogy nincs. Most a kézkrémes van, gondolom decemberben meg behozzák az egyik karácsonyit. Nem is tudom, hogy az arany, ezüst, zöld, piros, sötétlila és ciklámen vagy piros, kék, zöld, fehér (egyébként bármikor megvehető színű) pack lenne-e jobb.

    VálaszTörlés
  8. Pedig azt írták hogy lesz, szóval szerintem csak idö kérdése :)

    VálaszTörlés
  9. :( Remélem igazad lesz, bár éppen kúrálom magam, hogy nem is olyan jó az, nem is olyan jó az. Na nem baj, várjuk a csodát. :)

    VálaszTörlés
  10. a swatchok alapján most már én is reménykedek abban, hogy lesz nálunk is :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.