Holiday 2014 | Clarins & Illamasqua

Ezek a termékek még csak egy apró részletei a két márka ünnepi kínálatának, de tudjátok, hogy egyszerűen nem bírok magammal, ha karácsonyról van szó és meg kell osztanom veletek az ide vonatkozó újdonságokat. A Clarins tavaly már nagy sikert aratott a Mineral Eye Make-Up Palette-el, így persze, hogy ismét jelentkezik egy ilyen csodálatos szemhéjpúder palettával. A The Essentials Eyeshadow-ban tíz natúr árnyalat kapott helyett, van közöttük matt, szatén és fényes is, a színek pedig igencsak változatosak, hiszen a világosabb highlight árnyalatok mellett a sötétebb, füstösebb darabok is megtalálhatóak benne, rögtön meleg és hideg tónusban is. Szinte már-már tökéletes! Az ára 35 font, Angliában már lehet kapni, remélhetőleg hozzánk is bekerül.




Az Illamasqua-val nem nagyon szoktam foglalkozni a blogon, az egyik mumus márkám, ami mindig olyan szépnek-jónak tűnik, de általában élőben csalódást szoktak okozni a termékeik. Azonban a Facets palettákkal hátha nem ez lesz a helyzet! Két verzióban lehet majd kapni, az egyikben világosabb, míg a másikban sötétebb színek kaptak helyet. A kis fekete kompaktokban minden helyet kapott, ami egy majdnem komplett sminkhez szükséges: krémes highlighter, arcpirosító, négy szemhéjpúder, egy szemöldökpor és egy krémpigment. Az áruk 45 font és október közepétől lehet majd őket megrendelni az Illamasqua webshopjában. 

Facets Palette - Aurora & Semblance

Facets Palette - Aurora & Semblance

Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

4 megjegyzés:

  1. Juhuújjj az a Clarins paletta de szép! *.*

    VálaszTörlés
  2. ez a clarins paletta gyönyörű (szerintem ezt fogom kapni, akkor is, ha addig nem eszem mást, csak vajas kenyeret) :-)

    VálaszTörlés
  3. A Clarins paletta felkerült a kívánságlistámra. Mesés :)

    VálaszTörlés
  4. A Clarins paletta az én szívemet is elrabolta...

    VálaszTörlés