Heti off: karácsonyi készülödés IV.

Ezen a héten azt hiszem kettő karácsonyi poszt fog kikerülni a blogra. Ez lesz az egyik - nyilván :D - a másikban pedig last minute adventi naptár ötleteket szeretnék mutatni, hiszen szombaton már december lesz! Na de most foglalkozzunk ennek a posztnak a témájával, vagyis a karácsonyi zenékkel. Nem telhetnek el ugyanis a klasszikus melódiák nélkül az ünnepek és nekem, mint hatalmas zenerajongónak, azt hiszem ez az ünnep esszenciája, én ezzel szívom magamba az egész karácsonyi életérzést. Idén azt hiszem november eleje-közepe táján már elkezdtem 'utánanézni' a zenéknek (mindent újra elő kellett varázsolnom erre a gépre...) és kb 2 hete már nem is hallgatok mást, max Lana Del Rey-t. Na de lássuk a legnagyobb favoritokat!




A klasszikusok

Ezt a részt rögtön két különböző csoportra fogom bontani: angol és magyar klasszikusokra. Kezdjük az angollal, mert van ez a mániám ugye... Nagyon szeretem az igazi, régi jazz korszakos karácsonyi albumokat, mint pl Frank Sinatra vagy Bing Crosby ilyen jellegű dalait. Azt hiszem ők legtöbbet fel is dolgozták, de az alábbi listán más dalok is szerepelnek, ezek mind igazi, régi ünnepi számok:
  • 12 Days Of Christmas
  • Deck The Halls
  • The Christmas Song
  • It's Beginning To Look A Lot Like Christmas
  • I'll Be Home For Christmas
  • Silver Bells
  • White Christmas
  • Walking In a Winter Wonderland
  • Jingle Bells
  • Ave Maria
  • Have Yourself A Merry Little Christmas
  • Rudolph The Red Nosed Reindeer
  • Santa Claus Is Coming To Town
  • Little Drummer Boy
  • Oh Holy Night
  • Silent Night
  • Frosty The Snowman
  • Christmas Dreaming
  • Hark! The Herald Angel Sing
  • Here Comes Santa Claus
  • I've Got My Love To Keep Me Warm
  • Joy To The World
  • Let It Snow! Let It Snow! Let It Snow!
  • Lonely This Christmas (ez már rock&roll korszak :D)
  • Mary's Boy Child
  • Merry Christmas
  • Oh Come All Ye Faithful
  • Carol Of The Bells
  • Oh Little Town Of Betlehem
  • Oh Christmas Tree
  • Santa Baby (Marilyn Monroe féle verzió)
  • Sleigh Ride
  • Winter Wonderland

Ezeknek a daloknak kismillió feldolgozása született már meg az évek során, nyilván mindenki kiválaszthatja az ízlésének megfelelőt, de szerintem azért a régiek az igaziak. Meg persze a christmas carol verziók, ezeket általában egy egész csoport énekli, tudjátok, mint a filmekben a beöltözött, házról-házra járó énekesek :D. Ezt jól megmagyaráztam. Nekem csak a Have Yourself A Merry Little Christmas-ből van kb 7 verzió egyébként, a kedvencem a Judy Garland és a The Pretenders féle feldolgozás. Az O Holy Night pedig Celine Dion előadásában a legjobb. De ha pl diszkós ütemekre vágyunk, akkor a Boney M-nek is van karácsonyi albuma. 



Az alábbi két dal is talán ebbe a csoportba tatozik leginkább, hiszen nem mai gyerekek már ők sem. Igazából minden karácsonyi számot imádok, de ez a kettő különleges helyet foglal el a szívemben, hiszen nem igazi, klasszikus ünnepi hangulat árad belőlük, hanem inkább bulis:

  • Rockin' Around The Christmas Tree
  • Jingle Bell Rock


A magyar klasszikusok mellet sem mehetünk el szó nélkül, hiszen gyerekként jómagam csak ezeket hallgattam, ismertem, szerettem. Ja meg persze énekeltem, ezt ne felejtsük el (bocsánat anya és apa, egész család :D). Kinek ne ugrana be egyből a Kiskarácsony, nagykarácsony vagy a Jöjj el kedves Télapó, mert van zsákodban minden jó. Áááá azok a régi szép idők! Szégyen szemre már egy jó ideje nem vettem elő ezeket a dalokat (lehet, mert nekem pöppet túl vallásosak, de karácsonykor elnézzük), de idén nem hanyagolom őket, mert jólesik a nosztalgia. Csak elég nehéz jó verziókat fellelni belőlük (no gyerekkórus nekem, köszönöm...), de nem lehetetlen. Íme a nagyon nem teljes listám, nézzétek le és kommentben adjatok tippeket :D:

  • Csendes éj
  • Kiskarácsony, nagykarácsony
  • Ó szép fenyő
  • Pásztorok, pásztorok
  • Mennyből az angyal
  • Száncsengő
  • Hull a pelyhes
  • Suttog a fenyves
  • Télapó itt van



A modernek

Én őket is ugyanúgy szeretem, mint a régieket, de ezzel nem mindenki van ám így (kedves szülőknek kellett idő hozzá :D). A moderneket én mondjuk a rock korszaktól kezdve veszem, így már van köztük John Lennon szám is, meg Band Aid, meg még Bon Jovi is. Viszont itt már nagyon szűröm a dolgokat, mert vannak borzalmasan nyálas, meg szerelmetes meg ilyen dalok, na nekem ilyenek se karácsonykor, sem máskor nem kellenek, mert alapból nem az én stílusom. Itt mát szerepelnek külön albumok is egy-egy előadótól. De kezdjük a dalokkal:
  • John Lennon & Yoko Ono - So This Is Christmas (avagy peace and christmas)
  • Eagles ill. Bon Jovi - Bells Will Be Ringing
  • Wham! - Last Christmas (nem maradhat ki)
  • Melanie Thorton - Wonderful Dreams (Coca-Cola reklámos dal :D)
  • Cliff Richards - Mistletoe&Wine
  • Band Aid - Do They Know It's Christmas 
  • Holiday Road
  • Britney Spears - My Only Wish (a vicc kedvéért)
  • Paul McCartney - Simply Having A Wonderful Christmas Time
  • Lady Gaga - Christmas Tree


Hát... azt hitem több van a lejátszási listámban, de nem :D. Ide is várom a további tippeket! És akkor jöhetnek is az albumok:

Mariah Carey - Merry Christmas



A legkedvencebb karácsonyi albumom, pedig én nem szeretem túlságosan a művésznő munkásságát. De ez az album az elejétől a végéig nagyszerű, nem durván hajlítgatós és nyivákolós (nem úgy, mint Christina Aguilera karácsonyi albuma, pfff), vannak rajta modern popos dalok és régi klasszikusok is, a legtöbb gospel verzióban. Ráadásul az All I Want For Christmas is ezen a lemezen található, ami az én legkedvesebb karácsonyi dalom, amióta először láttam a Love Actually-t. Csak ajánlani tudom, még azoknak is, akik nem hallgatják Mariah Carey-t (mint ahogy én sem teszem).



Sarah Connor - Christmas In My Heart



Lehet, hogy nem túl sokan emlékeztek már Sarah Connor nevére, de ha másról nem, akkor a From Sarah With Love dalról biztos eszébe jut mindenkinek a német hölgy. Én az ő zenéjét sem csípolom már annyira, de ez az album egész jó. Akárcsak Mariah Carey lemezén, itt is vannak modern pop dalok és klasszikusok átdolgozásai. A címadó Christmas In My Heart azon kevés karácsonyos szerelmes zene, amit képes vagyok meghallgatni és nekem nagyon tetszik az Ave Maria is, csodás ez a verzió, valamint a White Chritsmas. Egy gond van csak vele, hogy nem találom már sehol, de remélem a régi gépemen, vagy kiírva valahol még megvan...



Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra - Duett Karácsony



Kövezzetek meg, de nekem nagyon tetszik ez a lemez. Vártam már régóta, hogy a híres angol nyelvű karácsonyi dalokat átdolgozzák magyarra és szerintem ők ketten remekül megoldották a feladatot. Rajta van a Winter Wonderland (Téli álomséta), a The Christmas Song (Karácsonyi dal), a Let It Snow (Legyen hó), a Santa Baby (Drága szentem) és még egy jó pár, plusz egy saját szerzemény. És akármennyire is nem szimpatikus a volt páros az embereknek (amiről csakis a bulvár tehet), azt kell ismerni, hogy nagyon tehetségesek.




Az elborultak

Nálam az elborult és beteg karácsonyi zenék sem hiányozhatnak a repertoárból természetesen :D. Nyilván ezeket a dalokat akkor lehet igazán értékelni, ha tudunk angolul valamilyen szinten, hiszen a szövegek miatt elborultak elsősorban. 

Mr. Hankey's Christmas Classics



Aki nézi a South Park-ot, annak nem kell bemutatnom Kula bácsit. A harmadik évad karácsonyi része egy klassz kis musical rész volt, onnan pakolták át erre a lemezre a dalokat (elsősorban, de vannak máshonnan is). Klasszikusok vicces átdolgozása (Cartman, aki az Oh Holy Night-ot énekli egy fergetegesen átdolgozott szöveggel, szakadok rajta minden alkalommal), illetve saját dalok is kerültek az albumra, valamint tanulhatunk egy kicsit a Zsidó ünnepi szokásokról is. Aki értékeli a sorozat humorát, annak kötelező.

Alvin and the Chipmunks - Christmas With The Chipmunks



Mondjuk ez a lemez, annyira nem tűnik elborultnak, de a meghallgatása után nekem csak annyi jut eszembe, hogy ó anyám, ez nagyon elvetemült... Három kis csipogó, nyarvikoló mókuska énekele Dave-el karácsonyi dalokat hulahopp karikákról meg elvesztett fogacskákról. Főként átdolgozások vannak az albumon, de van két saját dal is. Vagy édinek tartjátok, vagy elviselhetetlennek, én a kettő között ingázok, de leginkább röhögök rajta.

It's a Spongebob Christmas Album



Nem kell komment... Spongyabob saját karácsonyi dalai :D. Ráadásul december 6-án speciális bábos karácsonyi epizód kerül bemutatásra. Alig várom!

Már írtam legalább kétszer, hogy kommentekben várom a további ötleteket, de azért a biztonság kedvéért írom még egyszer: a kommentekben várom a további karácsonyi dalokat, hátha tudtok mág olyanokat, amikről én nem hallottam. Ti mikor kezdtek el egyébként ünnepi zenét hallgatni?
     

Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

31 megjegyzés:

  1. én hétvégén kezdtem el, nagyon karácsonyi lázban égek így államvizsgára tanulás közepette! :D

    egyébként nagy kedvenc most a két Glee karácsonyi album (amúgyis imádom a sorozatot meg a feldolgozásaikat), hallgass bele nagyon jó szvsz. plusz előszedtem a mókás, kedves, aranyos Disney's - Christmas Sleigh Rides albumot is :D

    VálaszTörlés
  2. E73 biorcapolas.blogspot2012. november 28. 16:45

    Ez a bejegyzés aranyat ér! :)))
    Úgy látom tényleg komolyan készülsz az ünnepre :)
    Én is;)

    VálaszTörlés
  3. én is nézem, de régebben jobb volt szerintem, bár most megint kezd az lenni, de valahogy a karácsonyi albumok letöltéséig soha nem jutottam el...

    VálaszTörlés
  4. Nekem a kedvenceim a régi jazzes klasszikusok. Meg ezek feldolgozásai. Csak ne gyerekkórus legyen, attól én is agyvérzést kapok. Meg a magyarokat sem szeretem, nekem ezek annyira bárgyúak szövegre is meg dallamra is. :D gyerekkiromban is csak az angolnyelvű klasdzikusok tetszettek. Viszont érdekes, magamtól nem szoktam betenni kari zenét, de belefutni nyilvános helyen olyan jó. :D

    VálaszTörlés
  5. én azt szeretem amikor a árdióban csendülnek fel a karácsonyi dalok, az úgy feldobja a napomat :D

    VálaszTörlés
  6. Én pl pár éve a Nightwish-os csajnak találtam karácsonyi albumát, egészen szép. Vannak rajta klasszikusabbak is, meg finnül is ez-az. megnemmondom,mi a címe,mert elfelejtettem,de valószínűleg a nevére (Tarja Turunen) kiadja a wiki vagy valami.:)

    VálaszTörlés
  7. köszi, ennek utánanézek :D

    VálaszTörlés
  8. Annamária Prépost2012. november 28. 17:08

    Én is szeretek ilyenkor már karácsonyi zenéket hallgatni, de szegény emberem világgá megy tőlük, így inkább csak akkor nyomatom őket, amikor ő nincs itthon :-)
    Bár a régi klasszikusok feldolgozása csupán, de nekem nagyon tetszik Michael Bublé tavalyi karácsonyi albuma

    VálaszTörlés
  9. jo ezis kicsit modernebb, de michael bublenak van egy karacsonyi albuma, tavaly sutes kozben mar rongyosra hallgattam :D

    VálaszTörlés
  10. a pasikat általában ki lehet ezzel kergetni a világból :D

    VálaszTörlés
  11. köszi :D, már többen is ajánlották, lehet meg kéne mégiscsak hallgatni

    VálaszTörlés
  12. http://www.youtube.com/watch?v=EPFPVd3L3Lc mar hetek ota ez megy a fejemben :D tenyleg hallgasd meg az egeszet :)

    VálaszTörlés
  13. Andrea Süveges-Győrfi2012. november 28. 17:47

    http://www.youtube.com/watch?v=bpmFletV_pU mert vicces, http://www.youtube.com/watch?v=aTtZdJ3UXuM mert különleges

    VálaszTörlés
  14. úúúúúú Billy Mack XD

    VálaszTörlés
  15. Nagyon-nagyon jó ez a karácsonyi témájú posztolgatás!! Tök jó kedvem lesz tőle mindig mikor elolvasom. El sem tudom mondani mennyit segítettél ezzel a bejegyzéssel.. Amikor a szülők az utolsó fél órában kapnak a hajukhoz h nem találják a tavalyi zenéket, csak szépen idejövök és megszerzem mindet a listádról :)

    VálaszTörlés
  16. nagyon örülök, hogy örültök a karácsonyi posztoknak :D

    VálaszTörlés
  17. Kicsit szomorú vagyok amiért nem nagyon rajong szinte senki a magyar karácsonyi dalokért... :( Persze nekem is vannak amerikai kedvenceim, Mariah Carey All I Want For Christmas-je és a WHAM Last Christmas-je, de azért a magyarok közül is van ami tetszik. Imádom a Mennyből az angyalt, Kiskarácsony, nagykarácsonyt, Csendes éj-t... Nagyon sokat közülük. Bár őszintén, talán nekem is a két év kellett Kanadában, akkor kértem nővéremtől egy CD-t, amin igenis vannak magyar számok is, mert nagyon hiányoztak és untam a rengeteg Jingle Bells-t..

    Mindegy, remélem addigra változik a véleményetek ameddigre gyereketek lesz... ^^

    Ja, egyébként van egy Desperado-szám, azt hiszem Különös alkalom a címe, mi azt hallgattuk tavaly karácsonykor, bár nem vagyok egy Desperado-rajongó. Meg Josh és Juttának is van karácsonyi száma :)

    VálaszTörlés
  18. a Love is all around átirata, a Love Actually főcíme Christmas is all around óh meg úgy kb az összes betétdala annak a filmnek :)

    VálaszTörlés
  19. egyértelmű hogy jobb volt. én is úgy érzem, hogy most kezd megint egy kicsit beindulni.. :)

    VálaszTörlés
  20. akkor nem csak én vagyok vele így :D várom már az ideit is azért :D

    VálaszTörlés
  21. Nálam hatalmas kedvenc Mariah Carey Merry Christmas II you albuma :)
    Ez az újabb ,2010-es album ,ami szerintem hihetetlenül jól sikeredett :)))
    (Nem tudom ,hogy ez eltér-e a postban említett albumtól ,vagy csak "újracsomagolt "változat)


    (www.beautybyjuctus.blogspot.com)

    VálaszTörlés
  22. Lady Gaga Christmas tree száma se rossz azért, de nekem a Wham - Last Christmas még mindig a kedvenc. A Bereczki-Szinetár Ajándék meg egyfolytában azt hallgatom már 4 napja...már utálom de nem bírom abbahgyani :D

    VálaszTörlés
  23. Ja és követelem hogy Lana Del Rey adjon ki egy karácsonyi albumot..köszönöm

    VálaszTörlés
  24. basszus... hát lady gaga-t hogy a búbánatba hagyhattam ki....

    VálaszTörlés
  25. Kulabá rulez :-DDDD és a kis családja, a felesége aki állandóan részeg, a gyerekek...az egyik aki fejében mogyival született...áááá, nagyon hülyék! :-D

    És persze Spongya...örök kedvenc a kis bugyuta röhögésével és Patrikkal az élen :-D

    VálaszTörlés
  26. XDDD kis család... és az a jelenet, az oroszlánkirályból.... XD

    VálaszTörlés
  27. Én nagyon szeretem régi jazz korszakos dalokat.Nekem van is egy cd-m otthon Frank Sinatra,Bing Crosby stb. Magyar dalokat is nagyon szeretem,az Ó gyönyörű szép dalra mindig elérzékenyülök,mert tudom,hogy ez volt a kedven dala,annak a dédinagymamámnak,akit sohasem ismertem,de tudom,hogy sokat szenvedett,ha meghallom a dalt,mindig rá gondolok...:(

    VálaszTörlés
  28. Waa..en mar november kozepetol dudolgatom az All i want for Christmas is juuuuuuuuuuhuuuuu bejbet:))

    Amikor mosogatok,takaritok, meg minden egyeb, ezeket hallgatom:D Karacsonykor szerintem mar kifutok a vilagbol:))

    Szinetarek albuma szerintem nagyon jora sikeredett, en meg talaltam csomo magyar karacsonyi dalt a Winampomban, azokert annyira nem rajongok::D

    Most fogok szepen minden itt felsorolt cimet es teszem be a kis Christmas'12 playlistembe YT-on aztan rongyosra hallgatom.

    Amugy en meg imadom Csondor Kata karacsonyi dalait is, nagyon kellemes hangu noci:)

    VálaszTörlés
  29. én is már hallgatom őket egy ideje, kíváncsi is vagyok mikor kapok agybajt XD

    VálaszTörlés