Havi kérdőív

8:53 du.
Nagyon gyorsan vége lett ennek a hónapnak is, hiszen olyan mozgalmasan telt ez a május! Ott volt rögtön az elején a bloggerina találkozó, ami hihetetlenül jól sikerült, mindenki szuperül érezte magát és rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Aztán a Max Factor megrendezte nekünk a bloggerina versenyt is, ahol a hihetetlenül erős mezőnyben sikerült harmadik helyen végeznem, amit még most sem fogtam föl teljesen! Életemben először rendeltem a neten sminkcuccot és azóta is dúl a love a Sleek Acid palettájával! Ja és persze volt szülinapom is :D, kaptam szép MAC-es tortát, meg saját fényképezőgépet (igen, eddig még nem volt :D, nem a sajátomat használtam). Szóval eseménydúsan zárom a májust és reményeim szerint az elkövetkezendő időszak még ettől is izgalmasabb lesz! Most jöjjön a havi kedvencek lista, töltsétek ki Ti is!

Havi kedvenc arcápolási termék: ritkán veszek ilyesmit, mert a hülye allergiám miatt nem válogathatok túl sok dologból. De nem olyan régen vettem egy Vichy termálvíz spray-t, amit tonik helyett használok és nagyon megszerettem.

Havi kedvenc testápolási termék: az incsi-fincsi Greenland tusfürdő, aminek elképesztő levendula illata van. Még szerencsére jó sok van belőle, de ha elfogy tutira beszerzek még egyet. Ki gondolta volna, hogy van olyan, hogy álmaim tusfürdője...

Havi kedvenc illat: a blogger talin kaptuk a Police Pure London kiadású parfümjét, és ugyan én a sokkal erősebb és édesebb illatokat szeretem, de ebben a rohangálós, meleg időben be kell, hogy valljam, hogy sokkal jobban esett ezt használni. Lágy, könnyű és frissítő.

Havi kedvenc szemhéjpúder: naná, hogy a Sleek Acid paletta. Nem kommentálom, hogy miért :D!

Havi kedvenc szájfény/rúzs:a MAC Surf Baby! kollekcióból a Strange Potion szájfény, ami igazi nyári korallos szín és kiderült, hogy nagyon jól áll :D.

Havi kedvenc szempillaspirál: Max Factor False Lash Effect, ami ugyan egy kicsit bumszli az én szememhez, de ezt használtam a hónapban a legtöbbször.

Havi kedvenc arcpirosító: Naná, hogy a MAC My Paradise! Már kezd is lekopni róla a hibiszkuszvirág, annyit használtam...

Havi kedvenc ecset: elég sokat használtam a MAC 231-eskéjét. Mert sok mindenre jó, lehet vele kontúrt húzni, meg satírozni is, meg színt is felvinni.

Havi kedvenckék. Valaki elmondhatná, hogyan lehet élesebb képeket csinálni az új gépemmel, mert nekem nem megy...
 

Havi kedvenc ruhadarab: overál, overál minden mennyiségben. Ezt sikerült megszereznem, az uccsó darabot vadásztam le belőle a méretemben :D.


Szerencsére jól áll :D.

Havi kedvenc zene: ha unjátok, ha nem Lady Gaga és az egész Born This Way album! Annyira pop trash, imádnivalóan eklektikus!


 
Havi kedvenc film: Let Me In. Nálunk asszem se moziban, se DVD-n nem jött ki. A Hívj be könyv amerikai filmváltozata. Hű a könyvhöz, csak a neveket és a helyszínt változtatták meg. Azt hittem, hogy elhalivúdiasítják, de nem... szerencsére :D.


Szép film volt naon...

Havi kedvenc könyv: végre megjelent a True Blood sorozat 10ik része és el is olvastam egy nap alatt :D.


Hajrá Eric :DD!
Havi kedvenc kaja: a tortám és a 'sógorom' sajtos-békönös pogija forrón. Nyam-nyam...
Havi legnagyobb csalódás: a rohadt számítógép... ne is beszéljünk róla....

Ti is, ti is :D!


Havi kedvenc arcápolási termék:
Havi kedvenc testápolási termék:
Havi kedvenc illat: 
Havi kedvenc szemhéjpúder:
Havi kedvenc szájfény/rúzs:
Havi kedvenc szempillaspirál:
Havi kedvenc arcpirosító:
Havi kedvenc ecset:
Havi kedvenc ruhadarab:
Havi kedvenc zene:
Havi kedvenc film:
Havi kedvenc könyv:
Havi kedvenc kaja: 
Havi legnagyobb csalódás:

24 megjegyzés:

  1. Milyen gép? Milyen beállítással fotózol? Manuális, vagy autofókusz?

    N.

    VálaszTörlés
  2. a True blood könyvet én is olvasom, nem sokára végzek is :( az overál pedig nagyon jól néz ki :)

    VálaszTörlés
  3. N.: szerencsére már rájöttem, ezzel voltam ma elfoglalva és sikerült beállítani úgy, hogy az nekem jó legyen :D

    Bikira: én úgy örülök, hogy Eric maradt a pasija... :D én is egy ilyen vikinget akarok magamnak :DD És isteni kényelmes és mindenhová fel lehet venni, valami eszméletlen jó ez az overál dolog! Vennem kell még :D

    VálaszTörlés
  4. A Let me in nyomába sem ér az eredeti,svéd változatnak (Låt den rätte komma in ) ,nagyon csúnyán lekopizták.Nézd meg ezt inkább,ha szeretted a könyvet.:)

    VálaszTörlés
  5. azt láttam először :P, teljesen ugyanaz, csak amerikának is kellett egy nyilvánvalóan, de nekem pont azért tetszett, mert nem másították meg, csak a szereplők nevét meg a helyszínt. Mind a kettő nagyon jó, bár tény és való, hogy a svéd hatásosabb és komorabb.

    VálaszTörlés
  6. Jaj, nagyon szeretem ezt a posztodat!!! :)

    Havi kedvenc arcápolási termék: Clinique Take The Day Off kétfázisú szemfetéklemosó

    Havi kedvenc testápolási termék: Avon Footworks levendulás lábápoló krém

    Havi kedvenc illat: Kate Moss első illata :)

    Havi kedvenc szemhéjpúder: Essence Mystic Lemon ♥

    Havi kedvenc szájfény/rúzs: Rimmel Airy Fairy + Essence Blossoms, etc. szájfény Naive kombó

    Havi kedvenc szempillaspirál: Clinique High Impact

    Havi kedvenc arcpirosító: Revlon 03 Blushed

    Havi kedvenc ecset: Essence pirosítóecset

    Havi kedvenc ruhadarab: http://www.terranovastyle.com/wcsstore/TSTCatalogAssetStore/images/catalog/product/SAB00027560015935_1_PRODUCT.jpg :):):)

    Havi kedvenc zene: -

    Havi kedvenc film: -

    Havi kedvenc könyv: -

    Havi kedvenc kaja: eperturmix

    Havi legnagyobb csalódás: ... nagyon nagy... de nincs mit tenni... :( menni kell tovább :)

    VálaszTörlés
  7. Klassz az a felső :D és a Mystic Lemon is :d

    VálaszTörlés
  8. Havi kedvenc arcápolási termék: Nivea Make up starter
    Havi kedvenc testápolási termék: Garnier kakaós testápoló
    Havi kedvenc illat: Yves Rocher Naturelle sorozat aqua vegetale
    Havi kedvenc szemhéjpúder:Yves Rocher bonbons kollekció plum-ja
    Havi kedvenc szájfény/rúzs: Oriflame West end sorozat natúrja
    Havi kedvenc szempillaspirál: Oriflame 2FX
    Havi kedvenc arcpirosító:Oriflame Classic rose
    Havi kedvenc ecset: nincs
    Havi kedvenc ruhadarab:flip flop papucs :)
    Havi kedvenc zene: nincs
    Havi kedvenc film:Karib tenger kalózai 4
    Havi kedvenc könyv: még nincs
    Havi kedvenc kaja: saját grillezésű husika
    Havi legnagyobb csalódás:Alverde citromos parfümjének tartóssága

    Hát ennyi :) Én is kíváncsian várom a többiek kedvenceit .

    VálaszTörlés
  9. grillhusi... nyami :D az Yves Roche sminkek jók? (bár ha ez a kedvenced nyilvánvalóan...)

    VálaszTörlés
  10. Havi kedvenc arcápolási termék: Essence my skin
    Havi kedvenc testápolási termék: a jó kis szlovák teszkós babaolajam
    Havi kedvenc illat: még mindig a Daisy
    Havi kedvenc szemhéjpúder: Essence You rock! szemhéjpaletta
    Havi kedvenc szájfény/rúzs: Essence All about cupcake
    Havi kedvenc szempillaspirál:Essence Smokey eyes
    Havi kedvenc arcpirosító: Essence silky touch
    Havi kedvenc ecset: Essence
    Havi kedvenc ruhadarab: Pimkie fecskés overálka
    Havi kedvenc zene: Lady Gaga minden mennyiségben de legfőképpen a Goverment Hooker
    Havi kedvenc film: My Life in Ruins..vagyis Görögbe fogadva
    Havi kedvenc könyv: Halálos csók..hehe csak nemtudom ki írta
    Havi kedvenc kaja: Cseresznye
    Havi legnagyobb csalódás: ISKOLA

    VálaszTörlés
  11. Lolly, nem mondom, hogy csúcsszuperek, de elvileg "tiszták". Viszont pont az Yves Rocher-nál sikerült olyan alapozót vennem, hogy..... Na inkább csak annyi, hogy ment is a kukába.
    A bonbonokat szeretem , mert nem olyan drágák és tényleg olyan kis cukorka színekben vannak :)
    Alapozóra visszatérve menjetek a Rossmann felé, mert a a Second skin és az Xperience is 2499 Ft-os áron van. Hm... egy Second skin haza is jött velem. Csak ámulok és bámulok, hogy Lauder, Clarins, MAC után mennyire jó. :) Ide már nem írom le, de a Krémmánián már agyon dicsértem :)

    VálaszTörlés
  12. Nekem a smooth effect is naon jó :D csak most a melegben sok...

    VálaszTörlés
  13. A Second Skin isteni!!! Olyan finom vékony rétegben fed, tényleg olyan, mint egy második bőr, egyáltalán nem érezni. Csak sajnos rajtam a 40-es szín egy "gyönyörű" sötét pirosasnarancsra oxidál olyan negyed óra alatt... :S :(:(:(:(

    VálaszTörlés
  14. ne már, azt hogy?? nem romlott még meg?

    VálaszTörlés
  15. Havi kedvenc arcápolási termék: Nivea Make up starter, nagyon jó!
    Havi kedvenc testápolási termék: Oriflame Feet Up jéghab a lábra, olyan, mintha jeges robbanócukorral masszíroznám a lábaim, imádom :)
    Havi kedvenc illat: Mexx Fly High
    Havi kedvenc szemhéjpúder:-
    Havi kedvenc szájfény/rúzs: Miss Sporty átlátszó, csillogó szájzselé
    Havi kedvenc szempillaspirál: Essence Multiaction Mascara
    Havi kedvenc arcpirosító: Il Makiage
    Havi kedvenc ecset: -
    Havi kedvenc ruhadarab: Piccadilly ultrakényelmes szandi
    Havi kedvenc zene: Rank1: Such is life!!!
    Havi kedvenc film: Kamera által homályosan
    Havi kedvenc könyv: Koontz: A rossz hely (csak erős idegzetűeknek!) :)
    Havi kedvenc kaja: sült krumpli velesült sajttal :)
    Havi legnagyobb csalódás: haza kellett jönni az Amszterdami nyaralásból :((((((((((( De legalább bevásároltam a Body Shopban :)

    VálaszTörlés
  16. Hú az a jeges lábápoló jól hangzik :D Amszterdam az egyik legkedvencebb helyem, imádok ott lenni... milyen jókat vásároltunk legutóbb is! És az emberek imádnivalóak :D

    VálaszTörlés
  17. kitöltöttem én is blogon!=) overalt én is szeretnék venni, csak nem találtam semmi normálisat.

    VálaszTörlés
  18. :D örülök, megnézem! a h&m-ben jók voltak, csak elkapkodták... feketéből ez volt az utolsó kicsi méret például...

    VálaszTörlés
  19. Nem hiszem, hogy megromlott, mióta megvolt olyan volt... :( Rákerestem a neten és többeknek is így "működik" árnyalattól függetlenül... De azért elhasználtam tavaly nyáron. :D:D:D Tényleg istenien néz ki a bőrön.

    VálaszTörlés
  20. Mármint nem a narancs-rózsaszínes szín, hanem maga a formula. XD

    VálaszTörlés
  21. :D, elég furi a dolog szerintem én ilyet még nem tapasztaltam semmilyen alapozóval... biztos a vasoxid beoxidál valamiért benne... fene érti...

    VálaszTörlés
  22. már akkor letöltöttem a let me in-t, mikor ezt a postot kitetted, de csak ma jutottam el odáig, hogy megnézzem és nagyon nagy köszönettel tartozom neked, mert ha nem látom meg a blogodon, akkor lehet, hogy sosem szerzek tudomást az új kedvenc filmemről:)
    ritka kincs egy ilyen alkotás manapság!

    VálaszTörlés
  23. :D örülök, hogy tetszett, szerintem is nagyon gyönyörű film. az eredeti svédet is megnézed, az is nagyon jó :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.