Napi smink / daily makeup - insanity

Még mindig csak és kizárólag az Urban Decay The Vice palettával sminkelek, egy álom ami abban a lila dobozban van, még mondjuk raknék mellé plusz 5 színt és nem is akarnék mást használni soha többé. Persze a legtöbbször a királykék Chaos-t használom, egyszerűen zseniális, hogy mennyire szép és erősen pigmentált. Ma arannyal párosítottam, minden tiszta csillám volt, azóta is fénylek mint Salamon töke (szia Vera XD) és kedves bloggerina társam még annak is fészbúk tanúja volt, hogy mellel belemásztam az egyik színbe (szia Tündi :D), a Hello Kitty-s pólóm legnagyobb bánatára. Ennek örömére annyira rámjött az ötperc, hogy csak grimaszolni tudtam a fotókon és még azt sem vettem észre, hogy a hajam feláll hátul, mint egy őrült madárnak (erről egyből az Anyád napja jutott eszembe, amikor Jane Fonda-nak olyan vicces kakadu frizkója van). Jól telik a nap kérem szépen XD. A Body Shop-nak meg üzenem, haggyanak engem tisztelettel kérem szépen békén, mert ma megint sikerült egy orbitális akció keretein belül bevásárolnom. Jelentem a barackos termékek annyira durván isteniek, hogy nem tudtam ellenállni és a chocomania dettó. 


Since I have the Urban Decay The Vice Palette, I'm not using anything else. That palette is a dream, I really-really love it, and if add like five more colors to it, that would be the perfect one and I would use only that for the rest of my life. Of course my favourite one is the royal blue Chaos, I used that one today too with the golden shade (Blitz). I paired them with my Nars Orgasm blusher and lipgloss. Oh and enjoy my funny face pictures, I was a little insane this morning XD.




Ez még normális, itt még nem éreztem semmit.

Ez miért ilyen büdi??? Biztos made in china XD

Jééééé egy unikornis! Vagy csak a képzeletem játszik velem???

Na bazz mi ez a haj már???



12 megjegyzés:

  1. Julianna Katalin Dörnyei2012. szeptember 29. 22:04

    Ez a paletta tényleg csodás, remélem, egyszer nekem is meglesz, és örülök, hogy ilyen jókedvű napod volt, jók a képek. :-D

    VálaszTörlés
  2. köszi, mélypont a múlté szerencsére :D

    VálaszTörlés
  3. Jaj, de jók ezek a képek, csinálhatnál ilyeneket máskor is.:)
    A Chocomania testvajamba én is szerelmes vagyok most, csudajó illata van, már bánom, hogy nem a nagy kiszerelést vettem belőle...:/

    VálaszTörlés
  4. :D az érzés kölcsönös

    VálaszTörlés
  5. egyszerűűűen imádom ezeket a képeket, végre megmutattad milyen az igazi Lolly :D XD

    VálaszTörlés
  6. eljutottunk idáig is :D

    VálaszTörlés
  7. Másik arcod is megismerhettük. :DDD
    Tényleg tudhat valamit ez a paletta! :D

    VálaszTörlés
  8. csinálok :D jó móka! bizti lesz még jó kis akció a body shop-ban, ki kell várni és jól megvenni akkor :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.