Lolly News

Először is, tudom, hogy adós vagyok, de nagyon az Urban Decay Vice paletta tesztjével, lesz is, csak annyira borzalmasan nem akarnak sikerülni a képek róla, hogy én már nem tudom mi van. Ma újra befotóztam, remélem már jobbak lettek a mostaniak és meg tudom őket szerkesztgetni, szóval ne tessenek aggódni :D. 

A The Body Shop-nak innen is szeretném nagyon megköszönni, hogy egyrészt 40%-os kedvezménnyel agyonrendeltem magam a webshopjukból, másrészt pedig hogy az aloés arcápolási családjuk hivatalosan a legnagyobb kedvencemmé vált, tökéletesen jó a bőröcskémnek. Rendeltem egyébként egy szépítő olajat is, van valakinek tapasztalata róla? Olyan jól hangzott a leírása és annyi pénzért meg úgy gondoltam, hogy megér egy próbát. Lehet arcra, testre és hajra is használni egyébként, ígéretes a dolog. 



A harmadik dolog pedig amit még szerettem volna veletek megosztani, az a MAC Marilyn Monroe kollekció. Tegnap voltam a MAC-nél és természetesen kikunyiztam, hogy de engedjék már meg, hogy én beletúrjak a teszterekbe gyorsan. Még teljesen érintetlenek voltak, milyen jó érzés volt így beléjük mászkálni XD. Na de a lényeg: a rúzsok egyszerűen zseniálisak, a világos kivételével mindegyik hihetetlenül pigmentált és nagyon szép a színük is, le a kalappal. A pirosítók mattak, és építeni kell őket, de remek a színük, a beauty powder viszont csalódás volt, mert nagyon púderes és alig fénylik. A szájfények szépek, de semmi extra, akárcsak a körömlakkok. A szemhéjpúderek nagyok, nem a kicsike méret, amit megszokhattunk és mindegyik nagyon fényes és erősen pigmentált. Alapszínek, semmi különleges nincsen közöttük, de nagyon szépek az tény. A szájceruzákra is érdemes egy pillantást vetni, azok is szuperek, a többi viszont felejthető, mert az állandó szortiment részei. Én rettentően szolid voltam, csak két dolgot vettem meg (majd csak 2 hét múlva adják oda a szemetek...): egy bordó rúzst és az egyik arcpírt. Első benyomásra nekem nagyon úgy néz ki, hogy pillanatok alatt sod out lesz a legtöbb termék, szóval érdemes gyorsan lecsapni a kiszemelt áldozatokra.

Áldozataim...


Az utolsó dolog pedig a nagy port kavart cafeblogos téma. Elmondtam már mindent a facebook-on ezzel kapcsolatban, a véleményem azóta sem változott. Jó az alapötlet, biztos vagyok benne, hogy sokaknak gyümölcsöző is lesz ez a kapcsolta és az átállás, de én köszönöm szépen nem kérek belőle. Szerintem nektek olvasóknak is kényelmesebb, ha megmaradok itt én meg nem akarom a függetlenségemet elveszíteni. Vitát ér kezdeni róla, de semmi trollkodás kérem szépen. Kíváncsi vagyok egyébként a véleményetekre, hogy ti mit gondoltok erről a témáról (dióhéjban: megkértek pár blogot, hogy cuccoljanak át a cafeblog.hu-ra mert ott jobb lesz).

9 megjegyzés:

  1. 1. Szerintem jól tetted, hogy nem mentél át a caféblogra, elég népszerű szerintem a blogod nélkülük is, másrészt az nlc olvasóközönsége jobb, ha távol marad innen :D (szemléltetésképpen:
    http://www.nlcafe.hu/oltozkodjunk/20120820/vesz-meno-szemhejfestek-olcso/ a kommenteket csak erős idegzetűeknek :P)
    2. A TBS szépítő olaj szerintem jó, nekem egy kókuszos van, isteni az illata, már a felét elhasználtam :) Kevésbé hidratál, mint mondjuk egy testvaj, viszont nagyon jó érzést hagy a bőrön (szárazolaj, ugye). Tettem éjjelre az arcomra is, reggelre jó puha lett a bőröm, valamint hajmosás után hajvégekre egy picit. Megéri az árát.

    VálaszTörlés
  2. E73 biorcapolas.blogspot2012. szeptember 22. 21:22

    A rúzs amit kinéztél nagyon merész, én is ki fogom próbálni, október elsején nem érek rá, kedd reggel viszont a az egyik Mac üzletben kezdek:D
    Maradok veled a blogspoton :)

    VálaszTörlés
  3. Engem ugyan nem hívtak a caféblogra (túl kicsi vagyok én még ehhez), de azt hiszem, nem is mentem volna. Bár egy kicsit tartok attól, hogy - ahogy láttam - több kisebb blogot is meghívtak, és gondolom ők élnek is a lehetőséggel, én meg majd szépen eltűnök a süllyesztőben... Mondjuk az is igaz, hogy amilyen a színvonal az nlc-n (én a fórumot ismerem), lehet jobban is járok, ha nem jönnek onnan látogatók :D

    VálaszTörlés
  4. istentelenül rohadt jó az a szín :D tény hogy nem egy szende szelíd hétköznapi árnyalat, de pont nekem való XD

    VálaszTörlés
  5. hú de jól hangzik az olaj, akkor örülök, hogy megrendeltem (kb 8 dollár volt a kedvezménnyel, ennyit nem sajnálok érte), mondjuk az enyém talán valami diós vagy shea, passz XD
    az a vicces egyébként hogy nekem teljesen kimaradt a nők lapja cafe nem olvasom egyáltalán...

    VálaszTörlés
  6. Nekem csak az a véleményem az átállással, hogy a külföldi olvasóid miatt jobb ez szerintem.

    Másik: nekem van szépítő olajam, hajon használom, a hajvégeimhez, jó nagyon. Én nem kezdtem el a bőrömre kenegetni, valahogy az bizarr nekem. De várom a felhasználási ötleteidet ezzel kapcsolatban ;)

    VálaszTörlés
  7. Julianna Katalin Dörnyei2012. szeptember 23. 7:44

    Akárhol is leszel, én biztosan olvasni foglak. Az a rúzs meg, hát, wow, tényleg gyönyör. Ez a kollekció most kimarad nálam, de a karácsonyi pénzből szerintem újra ellátogatok majd a MAC-be, és meglepem magam néhány dologgal. :-) A TBS olaj meg nagyon biztató, én kókuszolajat használok hajra, meg fürdéshez tejszínnel kombinálva. Elég furán hangzik, de a bőröm örülni szokott neki. :-)

    VálaszTörlés
  8. örülök, h nem csatlakozol a caféblogokhoz, én jobban kedvelem az egyéni versenyzőket, akik még véletlenül se hagyják maguk befolyásolni. (tudom, egyelőre szó sincs semmi ilyesmiről és ugyanolyan "függeltenek" maradnak az áttérők, de én ezt nem hiszem el.) valamint engem az is zavar, h nem egy szerintem tök semmilyen lánykát invitáltak meg és sok szerintem baromi ügyeset nem (bár az is lehet, h kivételesen tényleg előre beleásták magukat az összes magyar blogba és leszűrték, ki lehet a potenciálisan átcsábítható, jó kérdés ez a választási kritérium, de ezt úgysem tudjuk meg soha). én a bénábbakat még az elején (mármint blogos karrierjük kezdetén) szinte mind nézegettem, aztán rájöttem, h nem kell nekem a fájás, inkább maradok a szívemnek-lelkemnek-ízlésemnek tetszőknél és inkább nem bosszankodom rajtuk. de többet semmilyen gyűjtőoldalon nem kívánok velük találkozni, nem szándékozom a sanomás caféblogokat átnyálazni, épp ezért is nyitogatok meg mindent readerből.
    szóval nekem szimpatikus a hozzáállásod és a döntésed, juhééé. :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.