Sminkleckék - kezdőknek (IV. rész)

12:15 de.
Folytatódjék az oktatás :D!

A szemeken a hangsúly

Azt hiszem a sminkelésen belül a szemek festése az ami abszolút határtalan lehetőségeket rejt magában. Én úgy vélem, hogy ebben abszolút nincsenek korlátok és szabályok, kísérletezzünk bátran, ha nem jó, le lehet mosni :D. Persze egy-két útmutatás soha nem árthat, pláne a kezdőknek. Kezdjük is, azzal, hogy melyik szemszínhez, milyen árnyalatok illenek, ha természetes, a szemszínt hangsúlyozó sminket szeretnénk készíteni. Ezek általában a szemünk árnyalatának a komplementerei, vagyis az ellentétei. Készítettem egy kis táblázatot, hogy áttekinthetőbb legyen a dolog:


Ha esetleg a szemünk színe egyik kategóriába se sorolható be, mert zöldesbarna, vagy kékeszöld, vagy kékesszürke, akkor értelemszerűen mindkét színre vonatkozó árnyalatokkal dolgozhatunk. 
A természetesebb smink elkészítésénél a szemek kihúzásához semleges árnyalatokat használjunk, úgy mint barna, fekete, szürkésbarna, de persze ízléstől, stílustól és megjelenéstől függően színes kihúzót is használhatunk. ezek vidámabbá, fiatalosabbá teszik a sminket és a tekintet is. 

Cameron Diaz kék szemét gyönyörűen kiemelik a barnás árnyalatok.
Egy alap, természetes, gyors szemsmink három árnyalatból áll optimális esetben (természetesen ez változhat):
  1. kiemelő szín: fényesebb textúrájú, világos árnyalat. Szemzugba, szemöldökcsontra használhatjuk.
  2. alapszín: lehet bármilyen textúrájú, de legyen középtónusú. Ez lesz a 'színünk'. A mozgó részre használjuk.
  3. árnyékoló: ezzel mélyítjük az alapszínt és a tekintetet. A matt árnyékoló drámai hatást kölcsönöz, de bármilyen textúrát választhatunk. Kontúrozhatunk is vele, ez kerül a mélyítővonalba.
Íme a szem részei sminkes szemszögből (remélem érthető az ábra, tőlem csak ennyire tellett :D):


    Ugyan a szemhéjfestékek textúrájáról már volt szó az első leckében, de most jöjjön egy pár trükk a használatukhoz:
    • intenzívebb lesz a színünk ha krémes és púder állagú szemfestéket egyszerre használunk (a port a krémesre)
    • a szemhéjpúdert lehet kontúrként is használni (akár nedvesen és szárazon is), így természetesebb és lágyabb lesz a hatás, mintha mondjuk ceruzával dolgoztunk volna
    • a fényes kiemelő árnyalatokat (krémeset és port is) akár az arc egész területére használhatjuk highlighter-ként és fordítva
    A szemhéjfestékek finisei:
    • matt: a legtermészetesebb hatású, értelemszerűen ez a legjobb választás egy természetes smink elkészítéséhez. Általában elég magas a pigmenttartalmuk, de egy kicsit nehezebb velük dolgozni, mint a többi textúrával. A szem alakjának formázására, kontúrozásra, mélyítésre kiváló választás. Minden bőrtípusra ajánlott.
    • csillámló: ezek az árnyalatok kevésbé pigmentáltak, inkább a csillámlás a hangsúlyos. Akár önmagában, akár matt púderre is használható, kiemelésre is kiváló. Érett bőrre nem ajánlott, mert a csillámok megülhetnek a ráncokban, kihangsúlyozva azokat.
    • metálos, gyöngyház: gyönyörű hatásokat lehet az ilyen árnyalatokkal elérni, nagyon fényes lesz tőle a smink, olyan mintha krémes szemfestékkel dolgoztunk volna. Önmagában és más textúrákkal keverve is használható, mélyítésre és kiemelésre. Érettebb bőrre nem javasolt, mert a fénye miatt felhívja a figyelmet a ráncokra.
    • selyemfényű: átmenet a matt és a metálfényű között. Fényesebb, mint a matt, de nem túl feltűnő, így kiváló választás minden bőrtípusra.
    Szerintem a metálfényű a legszebb.

    A szem kihúzása
    Szerintem minden nő sminktáskájában megtalálható a fekete szemceruza, ami szinte alapkelléknek számít, hiszen drámai a hatása, kiemeli a tekintetet, elsatírozva a füstös smink alapja. Ha még csábosabb és drámaibb hatást szeretnénk elérni, akkor húzzuk át az alsó és a felső vízvonalat is (erre a legjobbak a puhább kohl típusú szemceruzák). A színes ceruzákkal a színes füstös sminkünket alapozhatjuk meg, míg a szemszínünk hangsúlyozásához felvihetjük a vízvonalra is. A bézs árnyalatú és a fehér szemceruza a vízvonalon használva megnyújtja a szem fehérjét, így tágabb lesz a tekintett és nagyobbnak hat a szemünk. Ha van már egy kis gyakorlatunk a szemkihúzásban, akkor próbáljuk ki a tust is. Ugyan elsőre nem biztos, hogy tökéletes és szimmetrikus lesz a két vonalunk, de egy kis kitartással és gyakorlással a tusok mestereivé válhatunk. A legegyszerűbben a krémes és géles tusokat lehet használni, ugyanis ezek nem száradnak olyan gyorsan, mint a vízbázisúak, így kijavíthatóak a hibák. Az ilyen tusokhoz szerezzünk be egy ferde fejű ecsetet, ezzel a legkönnyebb a felvitelük. A folyékony tusok közül a filces kivitelezésűek felvitele az egyszerűbb, ezeknek ugyanis merevebb a fejük, mint egy ecsetes tusnak, így könnyebben lehet meghúzni velük a vonalunkat és a festéket is egyenletesen adagolja. A száraz tusok használatát én csak a haladóknak ajánlom, ezeket vízzel keverve lehet felvinni és nagyon precíz, vékony ecset kell hozzá. 

    Ugye nem is tűnik nehéznek?

    A tusok használatánál ügyeljünk arra, hogy a lehető legközelebb vigyük fel a szempillatőhöz, akár egy kicsit rá is festhetünk a pillákra. Lehetőleg kényelmesen ülve, a könyökünket megtámasztva kezdjünk neki a procedúrának. A szemhéjat húzzuk feszesre, majd húzzunk egy folyamatos vonalat a szempillatőbe. Ha vastagabb vonalra vágyunk, akkor mindig az elsőt húzzuk át, egészen addig amíg el nem érjük a kívánt méretet. Bátrabbak az alsó kontúrként is használhatják. Egy kis tipp: a füstös sminket még hangsúlyosabbá tehetjük, ha húzunk a végén egy tusvonalat is.

    13 megjegyzés:

    1. jaj végre egy tusozásos leírás..meg végre biztos lettem benne,hogy jó színekkel kenegetem magamat :D szemh.festéket nem szoktam használni,m nincs hozzá idegzetem.. :D puszii

      VálaszTörlés
    2. szia!
      na ez tetszett:)
      én mondjuk tusecsetben olyanra esküszöm amilyet én a maybelline tushoz kaptam, az nálam verhetetlen.

      VálaszTörlés
    3. szia:) úgy érzem ez egy iszonyatosan hasznos cikk, nekem legalábbis mindig jól jön, amikor így össze van foglalva minden fontos!:)

      VálaszTörlés
    4. Szia! Megkérdezetem, h a mélyítóvonal ill. a vízvonal hol van?

      VálaszTörlés
    5. Ann: na örülök, hogy hasznos volt a leírás :D

      SusieSonic: köszi :D

      Sziszi: még mindig nagyon boldog vagyok, hogy így tetszik nektek :D

      Bogi: tudtam, hogy elfelejtek valamit :D kibővítem a cikket még a mai nap folyamán a szem részeivel is szorrííí :D

      VálaszTörlés
    6. juj. a felső vízvonalat képtelen vagyok kihúzni, automatikusan odaárnyékolnak a szempilláim, ha közelíteni merészelek:D

      VálaszTörlés
    7. hát tény és való, hogy nem egyszerű mutatvány, nekem is nehezen ment, hogy hunyjam le a szemem automatikusan. de belejöttem. Inkább az a nehezebb ha másnak kell megcsinálni :D

      VálaszTörlés
    8. Nagyon szeretem a blogbejegyzéseidet! :) A sminkleckéidből meg mindig tanulok újat, "jó pap" módjára. :D

      VálaszTörlés
    9. örülök, hogy akkor hasznos a dolog és nem hiába csinálom :D

      VálaszTörlés
    10. Szia! Hasznos cikk volt, örültem neki! Fedett szemhéjra nem tudnál esetleg pár tippet adni? Köszönöm :)

      VálaszTörlés
    11. Örülök, hogy hasznosnak találtad! a szemformákkal majd a haladó szinten foglalkozok!

      VálaszTörlés
    12. Szia!

      Nagyon jók ezek a sminkleckék! Most gyorsan el is olvastam mindet! :) Köszi őket!

      VálaszTörlés
    13. szívesen örülök, hogy tetszik. Nemsokára jön a folytatás is :D

      VálaszTörlés

    Üzemeltető: Blogger.