Közvélemény-kutatás

5:40 du.
A második közvélemény-kutatásom is lezárult (oldalt már van új :D), lássuk az eredményeket! Az alapozókról kérdeztelek benneteket ugye, vagyis pontosabban arról, hogy milyen textúrát szerettek használni. Összesen egyébként 216 szavazat érkezett. A győztes egyértelműen (sejtettem egyébként) a folyékony lett 64%-kal (ez 139 szavazat), a második helyet a krémes textúra szerezte meg 18%-kal (40 szavazat), a harmadik a hab állagú lett 10%-kal (22 szavazat) míg az utolsó befutó a por alapozó lett mindössze 6%-kal (15 szavazat). Persze érthető a folyékony alapozók győzelme, hiszen ebből van a legtöbb és ezt ismerik a legtöbben, na meg persze egyszerű a felvitele is. Ti miért szeretitek az általatok használt állagot?

11 megjegyzés:

  1. Kicsit bajban voltam, mert nem tudtam mi a különbség a folyékony és a krémes között, ha nagyon külön akarnám bontani, akkor nem is jutna eszembe krémes alapozó. :)

    VálaszTörlés
  2. a krémes a kompakt meg a nagyon-nagyon gazdag textúrájú jelen helyzetben :D

    VálaszTörlés
  3. Nekem van hab, folyékony és por alapozóm is. De reggelenként mindig a folyékonyhoz nyúlok. Valamiért azt a legegyszerűbb használni, de a hab állagúval szebb eredményt érek el. A stiftes az melyik kategóriához tartozik?

    VálaszTörlés
  4. A száradásra hajlamos bőröm miatt ezt javasolta a kozmetikus. (mármint a folyékonyat)

    VálaszTörlés
  5. Most épp Miss Sporty van, meg van egy termékmintám MF Xperience-ből.

    VálaszTörlés
  6. A Miss Sporty jó?? azt még soha nem próbáltam.. sőt asszem csak szájfényem van tőlük :D

    VálaszTörlés
  7. Nekem bevált.:) Nem durva a fedése, normális a színe, jó az illata és nem kerül sokba. Az egyik posztomban pont azt tettem a csajszi arcára.

    VálaszTörlés
  8. nem is gondoltam volna... mármint, hogy jó :D

    VálaszTörlés
  9. Nekem megfelel. Kevés pénzből gazdálkodom:) az ár/érték aránya mindenképpen rendben van, nyilván nem egy YSL vagy Mac, de szerintem ahhoz képest, hogy "tömegcucc", tök jó!:)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.