MAC Zoom Lash - teszt

Vasárnap mindig smink nélkül dolgozok, csak szempillaspirál van rajtam, hogy tudjam őket tesztelni és fotózni :D. A tegnapi áldozat a MAC Zoom Lash spirálja volt, aminek érdekes története van. Ugyanis nekem soha eszembe se jutott volna megvenni, mert furán keménynek találtam a kefe sörtéit, viszont novemberben a Tartan Tale kollekció egyik díszdobozában volt belőle egy, próbaképpen utazóméretben ( a dobozt a szájfény és a szemhéjpúder miatt vettem meg és érdekes módon a Paint Pot-om is ebben volt, akivel azóta elválaszthatatlanok vagyunk. A SORS...). Persze örültem, hogy így akkor végre kipróbálhatom. A termék hivatalos leírása maszatmentes, egész nap tartó szép és természetes tapintású, különálló pillákat ígér, meg drámai hatást. Nos... akkor elmondom, hogy drámai hatása nincsen, legalábbis az én esetemben, mert a MAC bármelyik másik spiráljával sokkal hosszabbak és dúsabbak a pilláim. Viszont a többi mind igaz. Nem maszatolódik, amikor ezeket a sorokat írom már több, mint 10 órája rajtam van és semmi, tökéletes még most is. De ami a legjobb, hogy ha hozzáérek a festett (2 rétegben) szempilláimhoz, olyan mintha semmi nem lenne rajta. Puha és selymes és nem kemény, ami azért elég ritka. A hatása inkább természetes, különösebben se nem dúsít, se nem hosszabbít, de az az igazság, hogy egy ilyesmi spirálra is szükség van néha, hiszen minimál és nude sminkekhez ez illik. A keféje kicsi, könnyel el lehet érni a szempillák tövét is, így jól meg lehet emelni azokat, valamint a rövidebb szálakat is egyszerűbb így kifesteni. Egyetlen bibje van a dolognak, hogy annyira lágy, szinte 'folyós' a festék, hogy én akárhogy igyekszek én mindig összemaszatolom magam, bár ez a mélyen ülő szemeim miatt más spirálokkal is gyakran előfordul, azonban ezzel mindig. De egyébként hamar szárad és könnyen javítható. A csomagolása a megszokott sima fekete, egyszerű dizájn, ezüst felirattal és matt felülettel, amit azért imádok, mert nem csúszik meg rajta az ujjam és nem hagy lenyomatot sem. Három árnyalat létezik: a Zoomblack (fekete), a Lofty Brown (egy nem túl sötét barna) és a New Hue (ez egy burgundi).

Ilyen a Zoom Lash.
Megy ilyen :D.

Kicsi és kissé kemény szálas a keféje, de pont ez a jó benne.
Pőre pillák.
Zoom-olt pillák.


Értékelés:
  • termék: 7/10
  • használat: 4/5
  • csomagolás: 5/5
Összegzés: 4-es alá. A felkenésnél előforduló maszatoláson és nem túl drámai hatáson kívül abszolút okés kis spirál ez, de nem a legjobb. Ideális azoknak, akiknek rövidek a pilláik, mert a tőig el lehet érni vele, illetve azoknak, akik természetesebb hatást szeretnének elérni. Ha valaki drámaibb pillákat szeretne, inkább az Opulash-t vagy a Haute&Naughty-t válassza.

7 megjegyzés:

  1. Nem rossz, teljesen egyetértek az értékeléseddel :)

    VálaszTörlés
  2. Az igazat megvallva, nekem már picit mű hatást keltő ez a mennyiség a pillákon. De persze szemüveg mögött tudom, h más (én is hordok). Bár az is lehet, h én értelmeztem picit félre a "drámai hatása" nincs mondatod, mert számomra ennyi festék már bőven drámai hatású (igaz azt értem, h más spiráloktól pedig sokkal szebb/hosszabb/dúsabb pilláid lesznek, valószínű, erre értetted ezt a jelzőt).

    Szóval a teszt végigolvasása után úgy érzem, h jó nekem a Clarins-es kétfajta spirálom (Wonder perfect ill. wonder volume) meg a még néha bevetett Alverdés fura "gumifejes" (amit vmi újság nagy szempillaspirál tesztjén nagyon dícsértek és bár pont azt a verziót nem találtam, de ez a picit ívelt gumifejes is nagyon kedves pillákat varázsol) változata. Ez utóbbi ugyan csak átlagosan hosszít, semmi extra feltűnősködés, tökéletes a mindennapokra, vagy akár ha az ember lánya álcázni akarja, h ki vannak festve a pillái.

    VálaszTörlés
  3. nyilvánvalóan mindenkinek más a drámai hatás (én egyébként úgy általánosságban meg a többi spirálommal összehasonlítva mondom), nekem pl az extra-extra drámai hatást sem biztos, hogy drámai, a mínuszos szemüvegem meg a mélyen ülő szemem miatt

    VálaszTörlés
  4. Akkor lehet érdemesebb volna minden sminkedet, meg mindent amit tesztelsz szemüvegen keresztül mutatni, hogy látni lehessen, hogy vele hogyan mutat. :) Tudom, hogy a legtöbbet azon mutatod, csak most pl. ezzel a spirállal látszódott volna a legjobban talán, hogy így hiába tűnik soknak az a spirál mennyiség (legalábbis nekem is), ha felveszed a szemüveget, meg csinálsz egy normál távolságból fotózott képet is, akkor az egy csomót visszavesz az egészből!
    (Persze, nyilván spirál tesztnél az emberkék nem csak egy kb. méterről fényképezett fotóra kíváncsiak, hanem közelire is, hogy jobban lássák a végeredményt, ezt is elismerem :))

    VálaszTörlés
  5. szemüvegen keresztül nem igazán tudnám megmutatni, mert mindent meghamisít a lencse, hiszen kicsinyíti a dolgokat. Lehet, hogy másnak ez a spirál sok, nekem nem, de ez az én személyes véleményem ez a blogom lényege :D

    VálaszTörlés
  6. Sajnálom, h szinte lavinát indítottam el, nem állt szándékomban. Most visszascrolloztam régebbi sminkjeidhez, h meglessem, milyen szokott lenni a pillád, mert már nagyon érdekelt. :)) Azt már előtte sejtettem, h egy teljesen kifestett szem esetén úgyis másképp fog hatni, meg hát amúgy sem ilyen (premier plannal is közelebbről, szuper közelinek definiálják tán) nézegetik az arcod/szemed. Én nem látom sokkal másabbnak, de persze ez az, ami kívülállóként abszolút nem ítélhető meg. Szóval csak okoskodom.

    (Amúgy én szeretem azokat a posztokat, mikor szemüveges képet is mellékelsz a csak szemesek mellé, mert úgy látszik jobban, h az "életben" milyen.)

    VálaszTörlés
  7. Sajnos a fényképeken valóban nem mindig jön át a különbség, se a közelin se a távolin, ez abszolút azon alapul, hogy én hogyan látom. És nem okoskodsz, csak egyszerűen más a véleményünk, de elég uncsi lenne, ha mindenkinek egyezne :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.