Napi smink

Ebben a napi sminkben próbáltam ki először az Essence blossoms etc... duó szemhéjpúderét, név szerint A Hint of Mint-et. Majd a tesztben lesz bővebben is szó róla, most inkább megmutatom, hogyan is néz ki a gyakorlatban. Nem éppen egy megszokott színnel kombináltam, valamiért ugyanis egy MAC bordó szemhéjpúdert párosítottam hozzá, de szerintem jól mutatnak együtt. Nem egy kifejezetten erős smink, ezért hétköznapokra is jól néz ki. Így készült:

  1. Arctisztítás-tonizálás-hidratálás. Alapozó és korrektor, majd a szemhéjra tegyünk bázist is. Vegyük a sötétebb türkiz-zöldet és az alsó kontúrt azzal húzzuk meg, majd a bordóval a felsőt és húzzuk egészen kívülre.
  2. A bordó színnel fessük a mozgó szemhéj belső felét. A külső részre a világosabb és a sötétebb türkiz-zöld kerül, vigyázva, hogy az árnyékvonalat már ne érje. Vegyük elő megint a bordót és az árnyékvonalba azt satírozzuk bele, de csak vékonyan, majd kössük össze a felső kontúrral.
  3. A szemzugba és a szemöldökcsontra a duó világosabbik része került. Két réteg spirál jön, majd igazítsuk meg a szemöldököt is. 
  4. Az arcunkra válasszunk egy mályvásabb árnyalatot,majd a pír fölé egy kis fényt is tegyünk. Az ajkakra egy nem túl erős rózsaszínt választottam, de egy bordós árnyalat is jól mutat ezzel a sminkkel.
Íme a smink:

Egy kicsit látványosabb és merészebb hétköznapi smink.

Most annyira nem jók a fotók....

.... és egész arcosat mindig elfelejtek csinálni.... de ez csak azért van, mert ilyenkor el van tűzve a hajam, meg még pizsiben vagyok és mire átöltözök megcsinálom a hajam stb. addigra vagy késésben vagyok vagy elfelejtem. De majd nagyon igyexem, hogy ez ne így legyen :D.


Ezekkel készült:


ARC: Shiseido Natural Finish Cream Concealer (Light), MAC Mineralize SPF15 Foundation/Loose (Light), Clinique Blushing Blush Powder Blush (Bashful Plum), Essence Blossoms etc... Multi Colour Powder. SZEM: MAC paint Pot (Bare Study), Essence Blossoms etc... Eyeshadow Duo (A Hint of Mint), MAC Eye Shadow (Gulf Stream), MAC Mega Metal Shadow (Sexpectations). AJKAK: Essence Blossoms etc.. Lipgloss (Flowerkissed).


Egy kis zene:

2 megjegyzés:

  1. annyira rávagyok kattanva a menta színre mostanában..lehetmegveszem ezt a sz.héj púdert, mert nagyon szép :)
    amúgy megkérdezhetem hogy nem ennél, hanem úgy általában milyen púdert használsz amitől ilyen szépen csillog a bőröd?

    VálaszTörlés
  2. csak a mac alapozómat használom, az egy nagyon picit csillog de csak a fotókon

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.