Hogyan maradjunk szépségesek allergia (és nátha) mellett is?

A családunkból kiindulva ma Magyarországon majdnem minden harmadik ember szenved valamilyen allergiától. Leginkább a taknyom-nyálam egybefolyik, plusz még könnyezek is, ja és éppen most tüsszentettem sérvet magamnak típustól. Nekem speciel szénanáthám van, egész évben tart, néha jobb egy kicsit, néha nagyon rossz és eléggé meg tudja keseríteni az életemet, no meg a szépségápolási rutinomat is. Tudnék mesélni a mindennapos kora reggeli rohamokról, a letüsszentett tükrökről, a lefolyt spirálokról és a lezsepizett alapozókról. De rohadtul rühellem... Nem vagyok éppen szívderítő látvány ilyenkor, de a lakást már tiptop kész sminkben hagyom el, mintha az allergiának nyoma sem lenne. Hogy mik a titkaim? Most megosztom veletek ;).




Kidörzsölt nózi


Azt hiszem ez a legrosszabb, mert egy idő után tud ám fájni rendesen és látványnak sem éppen túl felemelő. Nálam ez a legrosszabb, iszonyat vékony és érzékeny a bőröm, már pár fújás után mesésen vörös szegény. Sajnos már az sem mindegy, hogy milyen zsepit használunk, a legjobbak a puha, vastag (4 réteg), balzsammal átitatott verziók: Tempo Balsam (Müllerben lehet kapni, iszonyat drága, de nagyon-nagyon jó), Zewa Softis Balsam, Rossmann sajátmárkás balzsamos, de - és ne nevessetek - nekem a Hello Kitty-s is bevált. A jó zsepi mellé nem árt ha beszerzünk egy jó kis minden finomsággal és földi jóval megpakolt balzsamot, lehetőleg olyat, ami minden vacak kemikáliától mentes. Kevés ilyen van, de nem lehetetlen találni, persze az is jó megoldás, ha magunknak csinálunk egyet (lesz ám diy poszt, nem ússzátok meg). Ezzel a balzsammal reggel-este lehet kenegetni a nózit, vagy akár napközben is többször, sőt én alapozó alá is használom a kritikus területeken, hogy a szárazság ne üssön át. Esti kúraként pedig még pluszban borogatást is teszek az orrom környékére, amit diófalevél és kamilla főzetből készítek (a diófalevélnek gyulladáscsökkentő hatása van, a kamilla pedig megnyugtatja a bőrt).




Egy jó korrektorral pedig nagyon szépen el lehet takarni napközben a pirosságot. A lényeg csak annyi, hogy tartós és erősen pigmentált verziót válasszunk. Nekem a két kedvencem a MAC Pro Longwear (nagyon tartós, nagyon gyorsan szárad, közepesnél erősebb fedésű, jól lehet építeni) és Studio Finish (évekig elég, brutális a fedőképessége, isteni a textúrája), de olcsóbb márkáknál is találhatóak nagyon jó darabok (Catrice Camouflage).



Barátunk a szemcsepp

A folyó orr és a tüsszögés mellett gyakori a szem irritációja is az allergiánál. Könnyezik, ég, viszket, bevörösödik... Igazi sminkgyilkos tünetegyüttes. Sajnos a könnyezés ellen még én sem tudok tenni semmit, de egy jó kis szemcseppel a többi kellemetlenséget megszüntethetjük. Nagyszerű választás az Iridina Due Green, amiben szuper gyógynövénykivonatok vannak (kamilla, csodamogyoró, mályva), ezek gyorsan megnyugtatják a szemet.



Ha nagyon könnyezünk napközben, akkor sem kell lemondanunk a sminkről, csak picit más termékeket kell használnunk. Nagyon nem szeretem a vízálló spirálokat, ajánlani sem szoktam őket, csak ha nagyon muszáj, de ebben az esetben ez a legjobb megoldás, vagy egy vízállóvá tévő coat (Catrice-nál és Essence-nél láttam ilyet). Szemhéjra pedig nincs ilyenkor jobb, mint egy szupertartós krémes szemfesték (Maybelline Color Tattoo, Bourjois, MAC Paint Pot, Clarins Ombre Matte), vagy egy zselés textúrájú (gel) szemcerka, ilyen is van már több márkánál, nekem a Max Factor-é az egyik kedvencem.



Itt a rúzsom, hol a rúzsom


Leginkább a zsepin, orrfújás után. Meg néha totál szétmaszatolva. Ez ellen sem nagyon lehet mit tenni, max csók (és zsepi) álló darabokat tudok javasolni (csak azok sokszor szárítanak), meg azt, hogy a reggel otthon felkent rúzst mindig dobjátok be a táskátokba, hogy napközben elő tudjátok kapni, ha javítgatni kell. Emellett pedig szükség lesz egy jó ajakápolóra is, mert én azt vettem észre, hogy az allergiásabb napokon a szám sokkal szárazabb szokott lenni :(. Én egy szipi-szupi diy argános-mézes darabot használok, de nagyon jónak tűnik a Nuxe mézes balzsamja is.



Remélem tudtam segíteni pár sorstársamnak ezekkel a kis trükkökkel :). És le az allergiával!!! Meg a náthával!

13 megjegyzés:

  1. Milyen ajakapolot használsz Lolly? Nekem allandoan veresre szarad, kb. ötven felét próbáltam már, de egyik se vált be... :( Carmex, Bioderma, TBS, Blistex, Alverde, gyógyszertári.... Stb stb stb... En egyebkent allergiás vagyok:) Vörös szem, viszkető bőr.
    Mia

    VálaszTörlés
  2. Hmmm, ez a fenti nem en voltam. Pedig korabban nem jelentkeztem be ide en sem....

    VálaszTörlés
  3. Elnezest, nem tudtam, hogy a Mia nev foglalt a blogvilagban. Nem kommentelek tul sokat, de azt Mia neven tettem. Szoval én nem az a Mia vagyok, mint az a Mia aki nem irt ide.
    Mia2

    VálaszTörlés
  4. @Mia2: én most egy saját készítésű argánolajos mézeset használok és nem azért mert a saját ötletem, de rohadt jól működik :D (novembertől meg is lehet ám majd venni, de pssszt)

    VálaszTörlés
  5. Jajj én is allergiás vagyok, bár az elmúlt két évben abszolút tünetmentes voltam, idén nyáron viszont borzasztóan előjött, főleg a parlagfüvesebb területeken és nekem is úgy viszket mindig a szemem és folyik az orrom olyankor, hogy fúú. Szerencsére a nyár végével ez szinte elmúlt, de ha előfordul is tökéletesen elvagyok smink nélkül, az a legjobb megoldás :D

    VálaszTörlés
  6. jól bevált trükköm már egy ideje, hogy nátha alatt éjszakára bekenem az orrom környékét carmexszel. így, ha nem is használok olyan jó minőségű zsepit, nem sebesedik ki a bőröm, és még az orrom is kitisztul az illattól :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon ismerős, mikor sminkelés közen "jön rám" Én van, hogy 20-30 tüsszentésig meg sem állok. Nem folyamatosan pesze, orrfújás, és jön a következő, a szempillaspirál az arcomon, bár már megtanultam nyitot szemmel hapcizni. :D És az alapozót én is letörlöm. Az ajakápolóra kíváncsi leszek, mert ilyenkor nekem is nagyon kipirosodik az ajkam.

    VálaszTörlés
  8. @S.: nem rossz ötlet :)

    @Myrkky: hogy tudsz nyitott szemmel hapcizni???? Mindig akkor jön rám, amikor éppen spirálozok vagy közvetlenül utána... Katasztrófa...

    VálaszTörlés
  9. Az egyik ismerősömnek is pont az volt a baja, mint neked. Megcsinált egy nem tudom hány hónapos candida diétát még tavasszal, es azóta semmi baja!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon hasznos bejegyzés, köszi szépen!

    VálaszTörlés
  11. nagyon szívesen, örülök, hogy hasznosnak találtad :)

    VálaszTörlés
  12. Köszönjük a hasznos tippeket 😙 Mindig szivesen olvaslak 😊

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.