Az év legjei - sminktermékek

Szerintem tavaly nem vettem annyi sminkcuccot, mint mondjuk 2012-ben, amikor nem volt olyan hét, hogy ne vettem volna valamit. 2013-ban nem volt olyan jó a büdzsé sajnos és vissza kellett magamat fogni, de persze nyilván azért így is gyarapodott szép számmal a kis (nagy, nagyon nagy) gyűjteményem. Voltak kisebb csalódások is, de szerencsére a legtöbb termék, amit megvettem-kipróbáltam jól teljesített és találtam közöttük igazi kedvenceket is.




Alapozófronton elég sok újdonság akadt a kezembe az elmúlt évben, megbarátkoztam többek között a bb krémekkel is, illetve lett egy új állandó tagja a kis családnak is (MAC Studio Fix), de a kedvencem továbbra is a BareMinerals Ready ásványi alapozó, amiből már a másodikat fogyasztom (ilyen korábban csak a MAC ásványi alapozóval történt, de nyilván az volt a tökéletes és megszüntették, eszem a csöpp szívüket, idióta marhák...). Tökéletes a fedése, mégis olyan, mintha ott sem lenne, a finise bársonyosan matt és tartós is, bár t-zónát néha figyelni kell, de egyébként jól bírja. Pláne a kedvenc primeremmel, a Clinique Pore Minimizer mattítójával, ami nagyjából az egyetlen primer, amit elvisel a bőröm és nyilván már nem lehet kapni, sebaj... Nem panaszkodok. Korrektor-fronton elbúcsúztam a MAC Studio Finish-től és jött helyette a Pro Longwear, amit nagyon megszerettem, mert tényleg nagyon tartós és jól is fed.



Szempillaspirálokból bőven került az asztalra tavaly, rengeteg újat próbáltam ki és a legtöbbjével nem voltam teljes mértékben elégedett, így maradt a MAC Extended Play a kedvenc (amihez a hajrában betársult legnagyobb meglepetésemre a L'Oréal Mega Volume Miss Manga), abból a Rihanna verzió, mert gyönyörű a csomagolása. Mono szemhéjpúderekből egyértelműen a Catrice Liquid Metals Rose n' Gold és a ck one Jaded árnyalatai voltak a legnagyobb kedvenceim, csodálatos mind a kettő és sokkal többször vettem elő őket, mint a többit. A palettáimat viszont rengetegszer használtam, szinte mindegyiket, de a két nyertes az UD Naked és a Sleek Vintage Romance lett. Ebből is látszik, hogy ellustultam és öregszek, már nem nyúlok olyan sokszor merész színekhez. Gyalázat. Majd idén! És nem hagyhatom ki a kedvenceim közül az Urban Decay szempillagöndörítőjét is, ami nélkül már élni sem tudnék és a legnagyszerűbb találmány a világon :). Kissé már nyúzott is szegénykém, de nem tudom lecserélni, mivel nyilván ezt sem lehet már kapni. Miért is lehetne...



Pirosítók és highlighterek közül szerintem ezt a hármat használtam idén a legtöbbször. A MAC Extra Dimension Skinfinish Superb árnyalata azóta a legkedvencebb arcfényem, amióta csak megvan, azóta a többi parlagon hever, mert ettől szebb nincsen a készletemben és egyhamar nem is lesz szerintem. A Cream Soda arcpír a tökéletes Lolly szín, nyúztam is tavasszal meg nyáron eleget, a Bad Girl Gone Good-ot pedig azóta nem lehet levakarni rólam, amióta októberben megvettem, pedig féltem ettől a színtől.



Szájfényt nagyon ritkán használtam tavaly, mert sokat fújt a szél és én szinte mindig leengedve hordom a hajam. A végkifejlet ismert. Maradtak a rúzsok, abból viszont megint tengernyit sikerült felhalmoznom és mindegyik a kedvencem... De kiválasztottam a leginkább imádottakat és még így is lefelejtettem a listáról a Candy Yum Yum-ot. Megszállottan gyűjtöm a barackos-pinkes-korallos árnyalatokat, a legtöbb ebből van a lent látható képen (Accsessorize - Smitten, MAC - Betty Bright, ck one - Bliss, Catrice - Flamingo Go!), a piros örök kedvenc és megtaláltam a tökéleteset a RiRi Woo személyében (illetve egy tökéletes narancsos pirosat is a ck one - Punked személyében), de elég sokszor használtam nude-ot is (ck one - Sketched).




Külön megemlítés érdemel két dolog is, ami nagyszerű volt 2013-ban sminkek szempontjából. Az egyik a RiRi hearts MAC kollekció, ami körül iszonyatosan nagy volt a hájp, teljesen érthető módon és engem is teljesen beszippantott. A termékek csodálatosak voltak kívül-belül és megérte rájuk spórolni és várni. A másik pedig a ck one sminkvonal, ami nagyon kellemes meglepetésként ért. Nagyon jó a termékeik minősége, tetszik a prezentálás is, a színválaszték is és szerintem sokkal nagyobb publicitást érdemelne ez a márka. Pluszban pedig imádom az angol eladókat a sminkes pultok mögött, iszonyatosan profik minden tekintetben és nagyon segítőkészek, le a kalappal :).

3 megjegyzés:

  1. Tudsz ajánlani nekem egy Magyarországon kapható szempillaspirált (ami neked bevált). Szőke és nem túl hosszú szempilláimra keresgélek, de eddig nem találtam túl kiemelkedőt a drogériákban. (Bár közel sem próbáltam mindet). Jaa és jó lenne a drogériás árkategóriába :D Köszi a választ előre is :)

    VálaszTörlés
  2. Lolly, a Clinique Pore Minimizer kapható Magyarországon :) Évek óta kedvencem, amióta megjelent és semmiért sem cserélném :) Csodálkozom,hogy nálad már nincs...
    Mia

    VálaszTörlés
  3. itt már nincsen :( a honlapon sem találtam meg sehol máshol sem :( nem értem

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.