Karácsonyi ajándékok és haul

Ígértem egy karácsonyi ajándékos bejegyzést még a fészen, de még jó, hogy akkor nem tettem ki, mert azóta voltunk egy kicsit vásárolgatni hugival és gyarapodtak az újdonságaim elég szépen. Sikerült megint jó sok sminket venni, a legtöbbet nem is terveztem, amolyan megláttam és beleszerettem dolgok ők leginkább, de most van mentségem rájuk, mert ajándéknak vettem őket, igaz magamnak :). A Sleek rúzsok és a ck one tus ráadásul nem is az enyémek, de drága hugi megengedte, hogy feltegyem őket a blogra. Magamnak a két L'Oréal spirált vettem, mind a kettő az új Manga Eyes típusú, az egyik fekete a másik pedig türkiz (egyszerűen annyira brutális a színe, hogy nem tudtam otthagyni a boltban). Remélem jók lesznek, mert nagyon vártam a megjelenést, rettentően kíváncsi vagyok rá, hogy hogyan fognak teljesíteni. A Sleek pírral már egy ideje szemezek (Rose Gold), most végre a kosaramban landolt, mert volt is belőle (általában le van fosztva az állvány). És végül a NARS termékek, amik az igazi ajándékok és a Naked3 palettát helyettesítik, amíg nem lehet újra kapni őt a boltokban (nem akarom netről rendelni, mert előtte bele kell másznom). A matt rúzsceruzára évek óta ácsingózok, a legszebb szín a világon (Bolero), a szemhéjpúder pedig love at first sight volt, mert eredetileg az Orgasm körömlakkot szerettem volna, de végül megláttuk ezt a csodát és ő jött.  A cl one rúzs pedig ajándék volt a Debenhams-ben, imádooom. Tesztek hamarosan :).



A TBS-t is muszáj volt kifosztanom karácsony után, mert a testvajak 5 fontba kerülnek most és a tusfürdő is féláron volt. A brazil dió még mindig a kedvencem, nagyon örültem, hogy végre, egy pici kihagyás után megint lehet kapni az itteni üzletekben, a Vanilla Bliss pedig az új kedvencem, mennyei az illata. 



A karkötő és a póni hugitól és a családtól érkezett hozzám, szerelmes vagyok mind a kettőbe. A póni-unikornis mániámat senkinek nem kell már bemutatnom, élek halok értük, az új jövevény pedig tüneményes. A karkötő pedig akár hiszitek, akár nem az én drága hugom munkája, ő egyedül csinálta, faragta, csiszolta, nem tudom mit csinált vele, de tökéletesre sikerült, hiszen imádom az ilyen barokkos mintákat. Sikerült vennem is hozzáillő ruhákat a Primark-ban (ha szeretnétek majd megmutatom őket). A kis családtól még érkezett egy töneményes Women's Secret pizsi is, őt nem fotóztam le, de találtam róla képet. Jó kis Jézuskám volt idén :). Ti mi jót kaptatok???





Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép dolgokat kaptál. :) Várom róluk a teszteket, meg a sok szép sminket amiket csinálsz majd velük. :)

    Nekem is van hasonló bejegyzésem, ha gondolod nézd meg. :)

    http://moonangelstories.blogspot.hu/2013/12/mit-kaptam-karacsonyra.html

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó dolgokat kaptál, és azta milyen ügyes húgod van, biztos jó sokáig tartott megcsinálnia, de nagyon szép lett :)

    VálaszTörlés
  3. A ruhákat szívesen megnézném!
    Mia

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó dolgokat kaptál, kíváncsian várom a teszteket! :-)
    A húgod nagyon ügyes, szuper a karkötő!

    VálaszTörlés
  5. Hú, az a karkötő mesés! Nagyon ügyes a húgod :)

    VálaszTörlés
  6. Az a Nars szemhéjpúder...és én találtam meg :D:D
    Köszönöm amúgy mindenkinek, nem volt annyira nehéz a karkötő mint hinnétek :D

    VálaszTörlés
  7. Szuper ajándékokat kaptál, várom a sminkeket velük! :) A ruhákra is kíváncsi vagyok és szép lett a karkötő! A pizsi meg nagyon cuki :)

    VálaszTörlés