Az év legjei - arc és testápolás

Még december elején elkezdtem szépen összeszedni az év legnagyobb kedvenceit, aztán a hajápolás után el is akadtam időhiány miatt. De most végre be tudom fejezni a kis listámat és megmutathatom a tavalyi év legjeit. Most jöjjenek az arc és testápolási termékek, aztán nemsokára a sminkek is.




Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy imádom oda meg vissza a The Body Shop termékeket és megszállottam halmozom fel őket itthonra. Töredelmesen bevallom, hogy néha engem is vissza tudnak ám az áraik riasztani, de itt Angliában olyan durva kedvezmények szoktak lenni, hogy olyankor érdemes felvásárolni a fél üzletet. Így nem meglepő módon a testápolási részlegben nem is nagyon szerepel más csak TBS. Tusfürdőben imádtam a Honeymania-t és a Vanilla Bliss-t, nem tudok választani, hogy melyikük tetszett jobban. Testradírban Brazil Nut minden mennyiségben, már nem tudom hányadikat fogyasztom belőle idén, vagyis tavaly :), csak ajánlani tudom, fantasztikus. A testvajak közül is sokat kipróbáltam, ápolási szinten mindegyik ugyanolyan jól teljesített, de illat alapján a Vanilla Bliss vitte a pálmát (szorosan mögötte a Brazil Nut).




A Palmer's termékei is nagy kedvenceim amióta sikeresen megismerkedtem velük, többet is kipróbáltam már és egy kivételével mindegyiket meg is szerettem. A sima kakaóvajas testápolójuk zseniális, nagyon gazdag, de jól kenhető a textúra, ennek ellenére hipergyorsan felszívódik és isteni az illata, valamint az sem mellékes, hogy elég jó az ára. Kézkrémek közül az Avon Planet Spa shea vajas barna cukros balzsamja lett a kedvencem, mert finom az illata és nagyon jó az ápoló hatása, tökéletes estére és jó a lábikónak is.




Idén rengeteg új parfümöt vettem, nem is értem magam, mert én ennyit nem szoktam kipróbálni és megszeretni (szám szerint sikerült hat darabot beújítanom, omg *-*). Ettől függetlenül még mindig az YSL Cinéma a szerelmem, már lassan 12-13 éve (de rohadtul öreg vagyok már...) és szerintem marad is még jó darabig. Viszont akadt egy vetélytársa, méghozzá az Illamasqua Freak, ami ugyan még nagyon új a kis gyűjteményemben, de rögtön maga mögé utasította a többit és felkerült a második helyre.



Az arcápolási szokásaim tavaly nem nagyon változtak, még mindig nagyon allergiás vagyok valamire (el kéne menni orvoshoz...) így igyekszem a lehető legkímélőbb összetevőjű termékeket használni. A TBS Aloe család maradt az egyik kedvenc, van belőle minden, de különösen szeretem a szemkörnyékápolót és a radírt, valamint az aloe gélt. Újonc az E45 krém, ez ekcémás, allergiás bőrre való, én meg éjszakai krémként használom és sikerült vele újra elérnem a bababőr szintet, az meg már csak a hab a tortán, hogy kemény 2 fontba kerül. Nappalra az Eucerin DermoPurifyer-t szerettem meg, mert szép matt alapot biztosít a sminkhez. Arclemosók közül a Simple sima, egyszerű habzó tisztítója vált be a legjobban, bár nem tökéletes, de legalább lehozza a szemsminket is. A másik kedvencem a MAC sminklemosó olaj, amit nagy valószínűséggel beépítek állandóra, mert ugyan nem a legkényelmesebb a használata, viszont tökéletesen lehoz mindent és eszméletlenül puha a bőröm utána, még hidratálót sem igényel, csak ugye nem egy olcsó dolog. Arctonik helyett már évek óta micellás lemosót használok, tavaly jól rá is szoktam a L'Oréal-ra, aminek egy baja van csak, hogy iszonyatosan gyorsan fogy, konkrétan már a negyediket kezdtem el tegnap belőle és ősszel vettem az elsőt. 






Ajakápolás terén jelentős változás állt be az életemben, hiszen végre leszoktam a Carmex-ről. Eleinte rossz volt, most viszont már sokkal jobb, örülök, hogy átálltam. Elsősegélyként még most is előveszem, de már nem mindennap szerencsére. Ne kérdezzétek, egyszer csak gondoltam egyet, hogy ez mégsem annyira jó nekem és igazam lett végül, pedig évekig senki le nem tudott volna beszélni róla. Most a TBS Honeymania ajakápolót használom amíg el nem fogy, ő nagyon jól bevált, de utána átváltok az illatanyagmentes aloe verásra. Ajakradírból még mindig Lush, bár nem is nagyon van más szerintem. Most a kólás Santa's Kiss a nyerő, de mindegyik ugyanolyan jó.


Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

3 megjegyzés:

  1. Sok közös kedvencünk van, így a Honeymania és a vaníliás testvaj, vaalmint a L'oréal micellás víz :). Az az aloés arcradír pedig abszolút felkeltette az érdeklődésemet.

    VálaszTörlés
  2. A garnier kiadta sajat micelas vizet, 400ml, dupla akkora mint a loreal es rendes ara £4.99, boots, superdrugban aruljak, de a saversbe £2.99ert vettem. Ha sokat hasznalsz belole akkor ez sokkal olcsobban jon igy ki mint a loreal.

    VálaszTörlés