Illamasqua Freak parfüm

Nos, nem gondoltam volna, hogy a világ egyik, a sminkesek által legimádottabb márkájától egy parfümöt fogok életemben először megvenni. Már írtam róla, hogy valamiért akárhányszor körülnézek az Illamasqua-nál, soha nem tetszik meg igazán semmi annyira, hogy meg is vegyem, pedig szép meg jó minden, de valahogy annyira mégsem, hogy náluk költsem el a pénzem. Aztán úgy hozta a sors, hogy végre valahára megszaglásztam a Freak-et és sikerült beleszeretnem rögtön. Legnagyobb szerencsémre most éppen le is van árazva, így természetesen meg kellett lepnem magam vele.




Nem igazán lehet pontos és jó leírást adni egy parfüm illatáról, de azért megpróbálkozok vele. A Freak számomra méltón tükrözni az egész márka szellemiségét: különleges mégis időtálló, egyedi, kicsit sötét és fura és nagyon feltűnő. Nem egy könnyed, fiatalos kompozíció, nagyon erős, mély, sötét illat, inkább emlékeztet a régi idők parfümjeire, mint a mostani édesebb darabokra. Sokaknak biztosan nagymamás és zavaró lehet, de én imádom az ilyesmit, nekem a Chanel No5 és az YSL Opium is nagy kedvenceim, szerintem a Freak is hasonló kategória, mint ez a kettő. Rettentően tartós, a nap végére is érzem saját magamon és finomodik valamicskét az idő múlásával, bár nyilván ez bőrfüggő is. 




A Freak különleges és egzotikus virágok esszenciájának koktélja: amarillisz, 'ópium virág', üröm, bürök, maszlag, selenicereus grandiflorus (éjszaka virágzó kaktusz), tömjén, mirha. A felsorolásból is látszik, hogy nem éppen elterjedt és 'hétköznapi' összetevői vannak ennek a parfümnek. A csomagolás az illathoz méltóan sötét, méghozzá csodás sötétlila, ezüst felirattal. Nagyon egyszerű (bár a nagyobb méret különlegesebb, azon van egy cuki, ezüst csigácska is, mármint konkrétan egy kis csiga mászik felfelé az üvegen :)), de nem is kell több szerintem. A 30 ml-es verzió ára most 15 font 34 helyett, míg a 75 ml-es 25 font 59 helyett, de van egy jópofa szettben is (körömlakk + szemceruza + parfüm) 20 fontért. Van egy sanda gyanúm, hogy nem véletlenül vannak kiárusítva, valószínű, hogy meg fognak szűnni, szóval most kel lecsapni rájuk amíg lehet. INNEN tudjátok megrendelni.


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.