Egy újabb csodaszer???

9:59 du.
Reggelente a szokásos kis utamon melóhelyre, a szokásos kis emeletes buszomon az emeleten, legelöl (természetesen :D), a szokásos reggeli Metro-mat olvasgattam félkómásan, amikor egy nagyon érdekes hirdetésre lettem figyelmes. Egy különleges szőrtelenítő csodaszer reklámja volt, ami természetesen rögtön felkeltette a bauty megszállott énem érdeklődését. Otthon szépen utána is néztem, hogy pontosan mi is ez és hogyan működik. Az Inhibitif nagyon különleges termék, de mint kiderült, már hallottam erről az eljárásról, így szerencsére nem teljesen ismeretlen számomra. A lényeg az, hogy a folyadék valamilyen úton-módon megritkítja, illetve kiírtja a szőrt a kezelt felületen. Gyantázás, epilálás vagy borotválás után kell használni, naponta kétszer, 2 hónapon át, de már az első három hét után észrevehető a változás: a szőr ritkásabban és gyengébben nő vissza. Ergo nem kell annyit szőrteleníteni az Inhibitif használata mellett. Én még jó pár éve hallottam először erről a módszerről egy kozmetikus ismerősömtől, aki nagyon ajánlotta és ajnározta, csak akkor éppen nem volt 60 ezer forintom rá :D (ez nyilván nem ugyanez a márka volt). Persze nyilván az professzionális termék volt, meg régebben is volt már. Most csak 30 fontot kell leperkálnia annak, aki szeretne megszabadulni a szőrtelenítési problémáktól. Kicsit húzós azért még így is, pláne, ha nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Én elég erősen gondolkozok rajta, hogy érdemes lenne-e kipróbálni (vagy minek, ha úgysem látja senki, hogy szőrös vagyok-e vagy sem, de ez más téma :D). Ti kipróbálnátok?



8 megjegyzés:

  1. im gonna pull out my "bullshit" card on this one!
    you have to use it 3 times a week to maintain results...too much hustle if you ask me

    VálaszTörlés
  2. Hasonló az Xepil-hez. Annak is ez a lényege csak az krém:) én az tényleg bevált,legalábbis nekem nagyon:)

    VálaszTörlés
  3. Te egy csodaszép, imádnivaló valaki vagy, Lolly!! Ó! Még szerencse, hogy nemrég véletlenül megtaláltam a blogodat, mindig van mit olvasgatni; a régebbi bejegyzéseket szépen beosztom ;) Általában nem csípem a beauty blogos csajszikat, mert vagy halálosan sznobok, vagy idegesítőek... De te egészen szipi-szupi vagy, nagyon bírlak! :) Lehet hogy azért mert vörös vagy, kis bohókás, sminkmániás, antispórolós... khm... mintha én lennék egy valakimás kiadásban :D szóval szimpátia-faktor: 1000000000.

    Kamilla

    VálaszTörlés
  4. Anya évekkel ezelőtt vett Mo.n egy szintén külföldi és csodaszerként hirdetett hasonló módon ható krémet és sprayt de nem vált be egyikőnknek sem, és egyszer tavaly megkerestem krémmánián és másoknak se használt az.

    Egy ilyen tapasztalat után nekem fenntartásaim vannak az ilyen dolgokkal szemben, ha olcsóbb lenne, vagy ne adj isten nyernék a lottón, akkor befizetnék rá. De jelenleg az IPL kezeléssel meg vagyok elégedve, igaz még nem végeztem a "kúrával".


    VálaszTörlés
  5. Igazán ígéretesen hangzik!
    Mivel utálok 'shave-slave' lenni, ha valóban működne, én kipróbálnám :-)

    VálaszTörlés
  6. Bocsánat elírtam maxepil..
    Ha érdekel irtam róla::)
    http://coralinevilag.blogspot.hu/2013/07/maxepil-szor-nem-no.html

    VálaszTörlés
  7. @bettynova: XD bullshit card

    @dasha: köszönöm a linket :)

    @Kamilla: irulok-pirulok és köszönöm :) mindig jól esik ha az utamba akad egy rokonlélek, tudom, hogy nem vagyok egyedül legalább a hülyeségeimmel XD

    @Virág-os: na ha nyernék a lottón (kár hogy nem lottózok, de majd egyszer), akkor én is mennék véglegesre

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.