Szeret, nem szeret - Vichy Dermablend Fluid

Nagyon vártam a Glamour napokat két hete, hiszen régóta szerettem volna valami normális, közepesen-erősen fedő, fényvédős és nem túl drága alapozót venni (kuponok ugyebár). A választásom a Vichy Dermablend Fluid-ra esett, mert már korábban is használtam a márkától alapozókat és eléggé szerettem is őket, valamint a leírása alapján pont jónak ígérkezett.




A márka szerint

A Vichy Dermablend alapozó a leírások alapján szinte teljes fedésű, érzékeny bőrre tökéletes, nem komedogén, magas SPF van benne (35) és 16 órán keresztül tökéletesen mutat. Ezenkívül matt a finise, természetes, nem maszkszerű az arcon és még hidratál is. Szinte túl szép, hogy igaz legyen, nem?




Szerintem

Kezdem a csomagolással, amivel rögtön meg tud gyűlni a baja az embernek. Mivel egy kissé folyékony textúrájú termékről van szó, ezért ez a tubus-kinyomós verzió véleményem szerint nem éppen a legjobb megoldás. Egy pumpás sokkal, de sokkal ésszerűbb lenne. Vigyázni kell vele, mert könnyű túl sokat kinyomni egyszerre, de etől függetlenül egészen tűrhető a kinézete.



Ami a többit szépséges ígéretet illet, nem vagyok túlságosan meggyőzve, nagyon vegyesek az érzéseim kétheti használat után is. A legnagyobb gondom, hogy nem igazán matt és nem egyáltalán nem tart 16 órán keresztül, sőt. Sajnos pár óra alatt menthetetlenül átfényesedik az orromon még primerrel és púderrel is, rettentően dühítő mit ne mondjak. Ráadásul kb 5-6 óra után konkrétan elkezd lefolyni a bőrről, ha nem megfelelő hidratálót használok alá (ezt kiküszöböltem egy mattító hatású krémmel). De nyilván ez betudható annak, hogy iszonyatosan zsírosodik mostanában a fejem...




A fedése viszont megfelelő, szépen terül a bőrön, kevés is elég belőle, ráadásul építhető is. A finise félmatt szerintem, de igazából jól mutat az arcon, abszolút természetes hatású. A legvilágosabb 15-ös Opal nevű árnyalat pedig konkrétan tökéletes a hófehérke bőrömre, szóval ha valaki nagyon világos, erősebb fedésű alapozót keres, maximum kombinált, de nem túl zsíros bőrre, magas fényvédővel az nézze meg a Vichy Dermablendet.



Vichy Dermablend Korrekciós Alapozó Fluid
Elérhetőség: gyógyszertárak
Ár: 5290 Ft 
Mennyiség: 30 ml

2 megjegyzés:

  1. Szió! Sajnálom, hogy nincsenek jó tapasztalataid a termékkel, nekem évek óta a kedvencem, semmi nem tudja kiütni a nyeregből. Nekem problémás zsíros bőröm van, de 12 órát simán kibir mac blot púderrel, és ez az egyetlen amitől nem lesznek pattanásaim, és nekem magában is matt. Dehát ahányan vagyunk, annyi félék:) Én nagyon szeretem, szerintem ár érték arányban verhetetlen, volt több tízezres alapozóm is, és egyik sem volt ilyen jó, ja és ráadásul az enyém nem folyós!:D

    VálaszTörlés
  2. nekem kicsit folyós... de amúgy ez érdekes, mert a régebbi verzió egyáltalán nem az, de azt nem látom már sehol... még kísérletezek vele, hogy melyik púderrel, primerrel a legjobb, nem adom fel ám :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.