Mineralissima Mineral Primer & Foundation - teszt

Én magam lepődtem meg a legjobban, amikor egy nap a Mineralissima nevű holland cég e-mailje várt a postaládámban, hogy tetszik nekik a blogom és, hogy lenne-e kedvem kipróbálni a termékeiket. Természetesen egy ilyen lehetőséget nem hagyhattam ki, ráadásul imádom az ásványi termékeket, úgyhogy igent mondtam és egy héten belül meg is érkezett a kis sample csomagocska, amelyben sok kis cuki tégelyben kaptam meg a termékmintákat (primer, alapozó, púder, arcfény, bronzosító, pirosító és szemhéjpúderek). 

A csomagocska.


Mielőtt rátérnénk a lényegre vagyis a tesztekre, szeretnék pár dolgot az ásványi termékekről elmondani, hiszen mégiscsak a szívem csücske és szerintem még nem is merik olyan sokan őket. Az ásványi sminktermékek lényege, hogy csupa természetes összetevőket tartalmaz, nincsen benne semmi ártalmas kémia anyag, mesterséges színezék vagy illatanyag. Porított ásványokat tartalmaznak, nem tömítik el a pórusokat, nem okoznak pattanásokat, van bennük egy természetes SPF15, a legérzékenyebb bőrre is kiváló, sőt az összetevőknek köszönhetően nyugtatja azt. Sokan mégis hezitálnak, ha egy ásványi alapozó használatáról van szó, mert azt hiszik, hogy nem fed megfelelően. Nos ez nem igaz, hiszen építhető és azért kelti azt a hatást, hogy nem fed rendesen, mert szinte láthatatlan a bőrön, annyira belesimul és azt az érzetet kelti, mintha nem lenne az arcon semmi (azért így is csak egy erős közepes fedést lehet belőle kihozni, súlyos bőrhibákra nem ez lesz a tökéletes választás). Én szinte minden nap ilyet használok és láthattátok már a hatását. Egyedül a használata macerásabb, hiszen csak megfelelő ecsettel lehet felvinni (a legjobb a pufi/kerek kabuki, a lapos annyira nem vált be), de vannak speciálisan kiképzett szivaccsal/ecsettel ellátott verziók is pl. MAC. A menet a következő: egy nagyon kevés (tényleg nagyon kevés kell) port ki kell ütögetni a tégelyből a tetőbe vagy zsepire, ha kicsi a tető és a kabukival körözve felvenni, hogy jó mélyre bejusson a szálak közé, majd felvinni a bőrre szintén körkörös mozdulatokkal és kész is. Tapasztalataim szerint egy közel 9 grammos tégely kb. 10 hónapra elegendő, szóval elég gazdaságos választás egy ilyen alapozó. Egyébként léteznek folyékony és krémes ásványi alapozók is, de ők ritkábbak.

Művészkedtem :D.

Kezdjük a primerrel, ami számomra teljesen megdöbbentő volt, mert ugyan már láttam ásványi primert, de az folyékony volt, ez viszont por állagú. Meglepő... El nem tudtam képzelni, hogy ez vajon működik-e így is, bár az alapozókkal csak pozitív tapasztalataim vannak, szóval lelkesen vettem a kezembe a picike tégelyt. A Mineralissima sample tégely a teljes méretű termék kicsinyített mása annyi különbséggel, hogy ebben nincsen ilyen lyukacsos védőkupak (a kicsi 5 grammos, az eredeti 10 grammos), átlátszó, így látni a színt, fekete jól záródó kupak, fekete felirat (nem matrica), az alján pedig matrica a termék nevével és a színárnyalat megnevezésével. A bázis a leírás szerint mattító hatású, egyenletes felületet biztosít az alapozásra és kiváló szemhéjra is a szemfestékek alá (ezt még nem teszteltem). Nagyon-nagyon kevés kell belőle és tapasztalataim alapján bőven elég egy nagy púderecsettel leheletnyi vékonyan felvinni, mert már így is látszódik a hatása. Nem gondoltam volna, hogy tényleg működik, de működik... Nagyon szép lett tőle a bőröm, tetszett a végeredmény olyannyira, hogy a második használat után már csak a MAC Careblend púdert használtam rá, nem éreztem szükségét az alapozónak. És mattít is, egész nap szépen bírta a sminkem, mondjuk azért 10 óra viselés után a nózim már fénylett, de bőrtípustól függően sztem kibír 5-8 órát. Jó kis termék, semmi kemikália nincsen benne (összetevők: mica, titanium dioxid, ennyi :D), szóval biztosak lehetünk benne (kivétel ha allergiások vagyunk az egyikre), hogy semmi károsat nem teszünk az arcunkra. A teljes méretű 5 grammos tégely ára 7,5 euró (kb 2100 ft) plusz a szállítási költség (ezt még kiderítem :D). Ha csak a termék árát nézzük azt hiszem teljesen reális ár egy jó bázisért és az 5 gramm se tévesszen meg senkit, jó sokáig elég.

Cuki tégely, Mineralissima felirattal.
Ez az alja.
Teljesen matt, hófehér por, de a bőrön észrevehetetlen.


Értékelés:
  • termék: 9/10
  • használat: 4/5
  • csomagolás: 4/5
Összegzés: jó erős 4es. Aki nem bánja a rendelgetést és a macerásabb használatot, annak tökéletesen beválhat, hiszen jó áron egy kiváló minőségű terméket kapunk. 


Jöhet az alapozó! Nem eresztem bő lére a dolgot, nézzük a tényeket: 10 árnyalat (az én falfehér bőrömre a Neutral Light tökéletes és ettől világosabb is van) közül lehet választani, a 10 grammos tégely 13,75 euró (kb 3850 Ft, szerintem teljesen elfogadható ár, ettől olcsóbbat nehéz találni nálunk) és ennyi összetevője van: mica, titanium dioxide, zinc oxide, iron oxides, ultramarine blue. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy a használatán kívül (én ezt az ecsetes dolgot nem tudom megszokni, úgyhogy kimostam egy régebbi MAC ásványi alapozós tégelyt és abban használom a szivaccsal :D) számomra egyszerűen tökéletes. Szépen és egyenletesen fed, építhető, a finise annyira természetes, hogy olyan, mintha nem lenne rajtam semmi és a legtöbb ásványi alapozóval szemben ez nem csillog, a por teljesen matt, így bármilyen bőrtípusnak megfelelő lehet. A MAC-em komoly vetélytárssal áll szemben, pláne ha az árat nézzük... 

Két alapozóminta: 1.2 Neutral Light és 2.3 Medium.
Ő a Neutral Light, ami tökéletes lett.
Ő a Medium, ő túl sárga és sötét is nekem.

Értékelés:
  • termék: 10/10
  • használat: 4/5
  • csomagolás: 4/5
Összegzés: 5ös. Az ár/ érték arány nagyszerű, aki most barátkozik az ásványi alapozókkal, szerintem próbálja ki ezt, lehet belőle sample-t is rendelni, ha nem vagyunk biztosak a színben (1,75 euró).

A terméket tesztelésre kaptam a Mineralissima-tól. Ez a tény abszolút semmilyen mértékben nem befolyásolja a véleményemet.

8 megjegyzés:

  1. Tetszik! még nem hallottam a márkáról de szimpi az ár/érték arány .
    Most más márkát használok használok a kabuki ecset tökéletes hozzá.

    VálaszTörlés
  2. amíg nem írtak én sem halottam róluk, de viszonylag új a márka egyébként :D a rendelgetés ellenére is meggondolandó szerintem

    VálaszTörlés
  3. És ami nagyon tetszik van lehetősék mintát rendelni mert monitoron keresztül nehéz színt választani de 3-4 db. mintából már megtalálhatom a megfelelőt.
    Még nem néztem meg az oldalukat mennyi a szállítás díja?

    VálaszTörlés
  4. lehet mintákat természetesen :D és 2,75 euró a normál szállítás sztem viccesen olcsó :D

    VálaszTörlés
  5. Még én se hallottam róla. Sokat gondolkodtam már ásványi alapozókon, mert nem túl jó a bőröm. Viszont nem találkoztam még ilyen baráti árral.:D A szemhéjpúderekre is nagyon kíváncsi vagyok.:)

    VálaszTörlés
  6. azokat is megmutatom :D nemtom holnapra befér-e de legkésőbb kedden :D

    VálaszTörlés
  7. Attól a Medium színű alapozótól, ami nem jó színű neked, megválnál?:)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.