TESZT | Bourjois Volume 1 Seconde Mascara

Ritkán tetszik meg úgy igazán Bourjois termék, de ez a szempillaspirál már első ránézésre felkeltette az érdeklődésemet és éppen azon voltam, hogy megvegyem magamnak, de nagy meglepetésként a Dovex blogger találkozón kaptunk belőle tesztelésre. Rögtön rá is vetettem magam és azonnal kipróbáltam.




A csomagolást - akármilyen nehéz is fotózni - egyszerűen imádom. Csodás fényes ezüst, korallpirossal kombinálva (a vízálló verzió pedig világoskékkel, az még szebb), nagyon mutatós és figyelemfelkeltő darab, amin rögtön látszik, hogy belül sem lesz akármilyen. A fogása kellemes, rááll a kézre, jó vele dolgozni.



A Volume 1 Seconde szempillaspirál különlegessége és érdekessége a kefén lévő speciális gömböcskében végződő szilikonszálakban rejlik, amik segítenek az anyag egyenletes elosztásában. A kefe picit nagyobb az átlagosnál, bár a mostanság nagyon menő ducik mellett szinte eltörpül. Szerintem jó ez a méret, szépen a pillák alá tudok vele nyúlni és az alsó sor kifestése sem okoz gondot.



A hatása kifejezetten tetszik, bár a furán csonka pilláimmal borzalmas alany vagyok most egy spirál teszteléséhez. Még jó, hogy két szemem van elméletileg, csak a másikat meg nem tudom egyszerűen normálisan lefotózni... Ez egy kifejezetten dúsító darab, ebben nincs is hiba, tényleg szépen dúsít, a szálakra egyenletesen kerül fel a festék és nem tapadnak össze. A pillák puhák maradnak még három réteg felvitele után is. A tartóssága megfelelő, azonban a nagy kánikulát, az izzadást nem bírja, de van belőle szerencsére vízálló verzió is. Tetszik ez a spirál, de még jobban tetszene, ha jobban tudna hosszabbítani, bár kakiból nem lehet várat építeni... Ha szeretitek a Bourjois spirálokat őt is próbáljátok ki, ha pedig nem használtatok még Bourjois spirálokat, akkor kezdjétek vele.






Bourjois Volume 1 Seconde Mascara
Elérhetőség: parfümériák
Ár: 3800 Ft

5 megjegyzés:

  1. Kell kell kell. *-* Köszi a tesztet. :)
    Lolita

    VálaszTörlés
  2. Szép a végeredmény, bár annyi spirálom van most (azt hiszem öt darab..) hogy egy ideig nem nézek másik közelébe az tuti! :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik ez a spirál, de mostanában én is túl sokat halmoztam fel, így mostanában biztos, hogy nem veszem meg.

    VálaszTörlés
  4. eddig még csak egy Bourjois spirált próbáltam, a Volume Glamourt (nyertem :)), de imádom, ha tudtam volna, hogy ennyire jók a márka spiráljai, előbb teszek velük próbát :)
    Ő is tetszik, szép lesz az eredmény :)

    VálaszTörlés
  5. én is bátrabban fogom kipróbálni ezek után a márka többi darabját :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.