Kedves Glamour!

9:13 du.
Kezdeném azzal a levelemet/posztomat, hogy egyáltalán nem sértő vagy bántó szándékkal írom, illetve nem kenyerem, hogy ezzel generáljak magamnak nagyobb forgalmat, több kommentet, pusztán a kíváncsiság vezérel, valamint szeretnék esetleg választ kapni a lentebb feltett kérdéseimre. Bár van egy olyan érzésem, hogy azok megválaszolatlanok maradnak, sajnos.

Tisztában vagyok vele, hogy szabad világban élünk (?), elméletileg szólásszabadság is van (?) és mindenki elmondhatja a személyes kis véleményét, legfeljebb pont senkit nem érdekel. Azonban egy országos szinten több tízezres, világszinten pedig többmilliós olvasótáborral rendelkező magazinnak talán legalább háromszor meg kellene gondolnia, hogy mit ír le, persze ez az én véleményem.

A lényeg a lényeg: a minap a kis húgom felhívta egy, a Glamour Online-on lévő 'cikkre' a figyelmemet, amiben az egyébként elbűvölő, bár kissé agyonhájpolt Jennifer Lawrence szerepelt, mert most éppen Cannes van, meg vörös szőnyeg, celebek, szép ruhák, felvonulás és fent említett fiatal színésznőnk is megjelent e jeles eseményből kifolyólag, egy nyilván nem mindenkinek tetsző, de a stílusához mindenképpen passzoló ruhadarabban. A Glamour pedig az alábbi szavakkal illette őt:
J-Law kifejezetten husi ebben az összeállításban
Jennifer Lawrence nagyra nőtt bébi, aki a hasát mutogatja
Megnézhetitek itt a teljes cikket: KATT.

De a képet is mellékelem:



Lehet azon veszekedni, hogy ki mit talál csinosnak, milyen - az egyébként igen beteges - szépségideál a világban meg hogy pont emiatt van annyi testképzavaros fiatal, hetekig tartó vitákhoz elegendő ez a téma szóval fel is tenném a kérdéseimet:

1. Vajon a cikk írója maga is totálisan nagy baromságnak gondolja a leírtakat és csak olvasottságot akartak generálni ezáltal a kissé akár sértőnek is nevezhető címmel?

2. Vagy tényleg komolyan gondolja, hogy Jennifer Lawrence husi? (Még ha a ruha tényleg husinak mutatná...)

Sajnos azonban azt kell, hogy mondjam véleményem szerint akármelyik is igaz súlyos problémák vannak a világgal... Szomorú... Ilyenkor akár tetszik ez egyeseknek, akár nem, de büszke vagyok rá, hogy értelmes, szabad gondolkodású felnőtt nőként már régóta nem tud megkísérteni a glossy magazinok által istenített és megkreált hamis és értéktelen világ.

36 megjegyzés:

  1. Én is láttam a cikket...Itt már baj van,ha Jennifert nevezik husinak.Nem is értem,sajnálom,hogy manapság ilyen címet kell adjanak egy képnek,hogy többen olvassák,ha azt szeretnék elérni.
    Conchita,mint példakép (?!) után a gyereknek,tiniknek (én is beletartozok) a csontsoványság lesz az ideál?

    VálaszTörlés
  2. szerintem eleve az a probléma és a baj a világgal, hogy létezik olyan, hogy szépségideál.... mindenki úgy szép ahogy van és pont, nem véletlenül lettünk olyanok, amilyenek. Nyilván lehet érte tenni, hogy 'szebbek' legyünk, de miért a külseje alapján kell a másikat szeretni és megítélni??? Ezt soha nem fogom felfogni...

    VálaszTörlés
  3. teljesen igazad van,innen indult az egész.katasztrófa

    VálaszTörlés
  4. Teljesen igazad van. Én is fennakadtam a cikken...

    VálaszTörlés
  5. Óh , ha mindenki ilyen "husi" lenne, aki cicanacit vesz fel gatya helyett, milyen szép világ is lenne.. XD

    VálaszTörlés
  6. Nem olvastam a cikket....nem is fogom. Szerintem J-Law A Legszebb fiatal színésznő, nem mellesleg őrülten tehetséges is. Szerintem eszméletlen gyönyörű a lány....mondjuk a cuccai néha wtf? de hát ki tökéletes? :-)

    VálaszTörlés
  7. Egyetértek. Ha ő husi akkor ki nem husi? Már nem azért :/ Én nagyon szeretem a Glamourt,és mindig támogatták a plus size modelleket is... de ez fura :(

    VálaszTörlés
  8. No comment...
    Ironikus kommentbe írni, de ez olyan szégyen már, hogy nem tudok mit hozzáfűzni...vagyis tudnék, de inkább nem teszem...
    Nem véletlenül nem olvasok ilyen öhmm "minőségi" magazinokat még online se...

    VálaszTörlés
  9. hát nyilván Jennifer még kis fiatal lányka, akinek nincsen annyira kiforrott stílusa, majd alakul még ez :D

    VálaszTörlés
  10. @hajnoca3: tipikus magazinos ellentmondás ez... mi nem bántjuk a ducikat meg a teltkarcsúakat, mert ők is szépek meg lehetnek divatosak, de inkább mindenki legyen sovány... érdekes.... de csak magamat tudom azzal ismételgetni, hogy alapvetően azzal van a probléma, hogy léteik olyan fogalom hogy szépségideál, meg hogy ezt ránk akarják erőszakolni

    VálaszTörlés
  11. A Glamour Online napi szinten posztol olyan szintű baromságokat, hogy az hihetetlen.

    VálaszTörlés
  12. És még a Life.hu-ra hittem azt, hogy tömve van nevetséges dolgokkal... Nem vagyok otthon a sztárvilágban, erről a hölgyeményről is csak annyit tudok, hogy átlag kiterül, de szerintem szép, nőies alakja van.

    VálaszTörlés
  13. G-Online egy nagy kalap kaki, tömve helyesírási hibákkal...én ezt az egész menő-ciki szavazást nem értem, már rég kiakadtam rajta a következők miatt: Cara homoszexuális kapcsolata menő-ciki, de Scarlett Johansson terhességéről is lehetett szavazni. Jééézusom! A 21.században nyíltan ennyire így gyűlölködni és ennyire személyiségsétrő dolgokaat megengedni egy "ekkora" magazinnak szégyen és gyalázat! Jennifernek nem ez a legrosszabb ruhája és a szavazók nagy részének tetszik, erről ennyit :D

    VálaszTörlés
  14. 1. Jennifer egyáltalán nem husi, de még ha az is lenne, miért baj az?
    2. Szerintem a ruha sem mutatja husibbnak, sőt látszik, hogy milyen kis vékony dereka van és hogy milyen szép vékony lábai.

    A cikk tehát egy nagy baromság! De több értelmet ezeknek az újságoknak az oldalain sem érdemes keresni, fizetett reklám az egész. AZ EGÉSZ.

    VálaszTörlés
  15. Egyébként meg ha husi valaki, akkor husi.
    Attól, hogy valaki nem 50 kg, nem lesz kevésbé tehetséges, okos vagy értékes ember.

    Szomorú, hogy ilyen felszínes, sekélyes cikkekkel milliókat kaszálnak ezek a magazinok....

    VálaszTörlés
  16. Ez egyszerűen nevetséges. Egyszer arról cikkeznek milyen cikisek az anorexiás modellek. Utána tele van az újság plus size szettekkel, aztán meg ha valaki nem 45kg az már husi. Szerintem teljesen jó ez a szett. Nem tűnik "husinak" benne, a dereka vékony, a lábai formásak.
    Aki ezt a cikket megírta körülbelül annyi esze lehetett mint egy marék szárított lepkének. A magazinok világa pedig egyre taszítóbb. Ha valaki túl vékony, akkor azért szállnak rá (Angelina Jolie). Ha valaki normális testalkatú akkor meg "husi". -.-
    Ezért nem olvasom már évek óta egyiket sem (csak a kuponok miatt veszem meg) mert a 90%-a reklám. A cikkek évente ismétlődnek, a címlapokra kb. ugyanaz kerül minden évben (Joy magazin... szinte nincs olyan év, hogy egy Drew Barrymoore, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez címlap ne lenne). Minden évben lenyomják az "internet" cikkeket. A társkeresőset, a munkahelyeset, az önbarnítósat, az esküvőset, az épp aktuális magyar szupermodelles cikket és "a szépségtrükkjeit" ami megint reklám. Régen legalább voltak használható cikkek, sminkek, frizuraötletek. Most csak 40ezeres krémeket ajánlanak, a sminkek úgy néznek ki, mintha egy vak 3 éves csinálta volna őket, a frizuraötletek meg olyanok mintha áramütés után kaptak volna 80-as évek tupírt Ollókezű Edward-tól.
    Az meg hogy egy ilyen felszínes, rosszindulatú cikket közzétesznek, már csak a jéghegy csúcsa.

    VálaszTörlés
  17. Nem olvastam a cikket, nem igazán érdekelnek ezek az újságok (Moon Angelhez hasonlóan csak a kuponok miatt veszem meg évente egyszer-kétszer és akkor is csak azért lapozok bele, hogy ne dobjam ki olvasatlanul, ha már megvettem).
    De beteges ez az egész! Az egy dolog, hogy kinek tetszik egy összeállítás és kinek nem, de egy ilyen alkatú nőt ne hívjunk már husinak! Aki meg néhány kilóval könnyebb, az pedig már anorexiás??
    Nem normális ez, nem véletlen, hogy az ilyen magazinok egyre kevesebb embert érdekelnek....

    VálaszTörlés
  18. Én se olvasok egyetlen egy női magazint se, bár vannak igényesek, "igazi" tartalommal, de a Glamour egyáltalán nem nevezhető olvasmánynak. Reklám, reklám, reklám, ebből áll az egész. Az a kevés cikk pedig aligha nevezhető értékesnek, a cikkírók pedig újságíróknak. Évente kétszer veszem meg a magazint, átlapozom, szörnyülködöm, aztán repül a kukába.

    VálaszTörlés
  19. Végig olvastam a cikket, és kíváncsiságból "szavaztam" a Tedd - Ne tedd kategóriában, és megnyugató volt látni, hogy 75% szavazott a Tedd kategórára, tehát nincs minden veszve, nem gondoljuk szerencsére ducinak, és reménykedjünk, hogy a maradék 25%-nak a csak a rucija nem tetszett, és nem tartják óriás bébinek

    VálaszTörlés
  20. A glamour egy szenny... én komolyan nem értem, hogy van létjogosultságuk. Teljes mértékben egyetértek az előttem szólókkal. Csak a kuponok miatt veszem meg, bár lassan mostmár azért se, mert kezd csúnya átbaszásba átmenni az is. Olyankor belelapozok, és szörnyülködök egyet: egyik oldalon, "hogyan legyél karcsúbb, hogyan fogyózz" anorexiás modellekkel megspékelve. majd miután átküzdötted magad 25 oldalnyi luxusmárka reklámján, "hogyan fogadd el magad olyannak amilyen vagy?". Röhej. Az internetes oldalukról és a fb posztjaikról már ne is beszéljünk. Rövid időn belül leiratkoztam róla. Mintha 11 évesekhez szólnának, már-már én szégyellem magam, annyira bugyuta az egész.

    VálaszTörlés
  21. Értem egyébként, h a cikk írója valószínűleg előnytelennek tartotta a ruhát, úgy érezte, h kövéríti a szép színésznőt, de a cikk és a cím minősíthetetlenül ostoba és óvodás stílusú. Konkrétan nekem sem tetszik ez a ruha, én nem venném fel, mert szerintem nekem pocsékul állna, de Jenniferen amúgy nem rossz, meg hát csinos lány, minden jól áll neki. Kövérnek vagy husinak meg abszolút nem mondanám, se ebben a szettben, se másban :)
    A Glamournak régen előfizetője voltam, nagyon szerettem az újságot, de egy fél éve kezdtem úgy érezni, h "kinőttem". Nagyon "eltinisedett" (vagy mindig is ilyen volt, csak amikor én voltam tini nem tűnt fel :D), pedig ugyanúgy érdekel a divat, szeretem is a divatmagazinokat, csak most már olyanokat választok, amikben tartalom/érdekes cikkek/valóban fontos mondanivaló is van. Például: Marie Claire és Elle. Irodalmi írásokra ÉS divatra is vágyom, és nem gondolom azt, h ezt nehéz lenne ötvözni, csak ez nem a Glamour magazin.

    VálaszTörlés
  22. Szerintem minden társadalmi rétegnek megvan a saját lapja/műsora/sorozata. Akik tiniként nem nővik túl a Glamour felszínes "cikkeit", később ugyanilyen lelkes fogyasztói lesznek pl. a Borsnak/Blikknek/Hotnak vagy mi a szarnak hívják. Egy-két százassal többért már igényes női magazinokat lehet kapni, amit nem 10 perc nézegetés után hajít az ember a sarokba...üdv Anita

    VálaszTörlés
  23. Bakker! Tényleg van olyan újság/cikkíró ami/aki azzal foglalkozik, hogy ki hogy néz ki és ezt le is közlik? Érdekel ez egyáltalán valakit? :) Aki írja ezeket, személyesen is elmondaná a véleményét annak akiről ír? :)
    Komolyan nevetséges!

    VálaszTörlés
  24. Az a legszörnyűbb, hogy ezért fizetést kap, és gondolom, nem is minimálbért...

    VálaszTörlés
  25. előttem már kismilliószor lejáratta magát a glamour. legutóbb az történt, hogy véletlenül olyan újságot vettem egy relayben, amiből valaki kicsente a glamour-napi kuponokat, viszont a fólia vissza volt forrasztva, csak otthon vettem észre a dolgot. írtam is nekik (akkor még nem sejtve, hogy szándékosan szedték vagy hagyták ki belőle, hogy hogyan történhetett ez, talán van vmi online kupon újítás? első körben szépen kifejtették (facebookon, több ezer olvasó szeme előtt), hogy ne is gondoljak kuponhamisításra mert az bűncselekmény, nincs semmilyen online kupon. ezt szóra sem méltattam, de továbbra is érdekelt, hogy hogyan történhet meg ilyen egy "neves' magazinnal, miért nem próbálják vhogy kiküszöbölni ezeket a bakikat? sajnos az iq-fighter személy a kérdést és szitut sem tudta értelmezni, pedig elég egyértelmű voltam. annyi választ kaptam, hogy elég mulatságosnak találja a történteket, szerinte ez vicces.
    általában az ilyen stílus, hozzáállás, együgyűség semennyire sem hat meg. most azért felment bennem a pumpa. egy social mediával foglalkozó, teszem azt, glamour-os munkatárs egészen jól keres (dolgoztam már hasonló munkakörben, hasonló helyen), sőt. de nem elég, hogy rosszindulatú, még elég ostoba is ahhoz, hogy a glamour nevében így válaszoljon. természetesen se egy "sajnálom", se egy "elnézést a kollégánk nevében" üzenet nem érkezett azóta sem.

    VálaszTörlés
  26. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  27. J.L. csini, a ruha gáz, női magazinokat pedig időpazarlás olvasni.

    VálaszTörlés
  28. A ruha sajnos tényleg nem a legjobb, de attól még a színésznő egyáltalán nem husi, teljesen normális alkata van. Csak az ilyen magazinoknak ilyesmit is kell írni, hogy érdekesek maradjanak, ami elszomorító, mert nem ezzel kell eladni egy újságot. Egyébként meg J.L. bármit felvehet, ugyanis olyan bűbájos, vagány kisugárzása van, hogy minden jól néz ki rajta :P

    VálaszTörlés
  29. Egyébként szerintem ugyanannyira nem korrekt amit ti csináltok, mint amit a Glamour . Itt oltja mindenki az "anorexiás modelleket" meg stb, mikor a másik oldal is ugyanúgy szenved.. Van aki alapból vékony és utálja, ha már pár kilóval könnyebb és megy a megbélyegzés. Ennyi erővel ha ti ilyen könnyen dobálóztok azzal hogy valaki piszkafa, akkor mi is állíthatjuk másról, hogy husi... Mindenki foglalkozhatna magával, és az emberek viselkedésével, ahelyett hogy nyomatná az egyoldalú, ugyanúgy hamis bullshitet...

    VálaszTörlés
  30. már ne haragudj, de szerintem senki nem írt itt olyat, hogy piszkafa, és nem bántott itt senki senkit azért mert vékony.... pont az lenne a lényeg, hogy minek is bármilyen szépségideál, amikor mindenkit úgy kellene elfogadni, ahogy van, mindegy hogy sovány, kövér, alacsony, magas stb...

    VálaszTörlés
  31. Igazad van Lolly, kicsit félreértettem.. Csak volt azért itt olyan komment, hogy miért kell anorexiás modellekkel reklámozni.. Mindegy is, tényleg jó lenne olyan világ, ahol felvehetsz egy pink shortot és lehetsz 10 kilóval könnyebb/nehezebb, mint az átlag, és nem szólnának meg naponta 3x.... De úgyse lesz..

    VálaszTörlés
  32. bár úgy lenne.... még ha te meg is próbál így élni, ha mások nem fogadják el akkor már romokban az egész idea... szomorú... soha nem értettem miért a külső alapján kell egyébként ítélkezni.... :(

    VálaszTörlés
  33. Az én új kedvencem ÉVA MAGAZIN júniusi címlap :
    Pokorny Lia "Mit számít egy kis pocak vagy a kor?"
    Ehhez képest felismerhetetlenné(!!!) van retusálva. XD
    Nézzétek meg! :D

    VálaszTörlés
  34. Lolly még egy kérdés, kicsit ehhez kapcsolódik. Mikor Amerikában voltál kint, ott nem érezted, hogy elfogadóbbak az emberek ? Ott lehet 'másabb' és nem átlag az ember? Valahogy kívülről nekem úgy tűnik, mintha ott a tömeg miatt kevesebb lenne az ilyen magyar féle lehúzás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem is elfogadóbbak, de toleránsabbak :) egyébként államonként, területenként változó. Érdekesek amúgy, mert nagyon felszínesek az emberek és mégis elítélik, ha valakit a külseje miatt érnek támadások.

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.