Hajnapló

Kedvenc témám :). Egy ideje megint más színű a hajam, rézvörösről pirosasra váltottam, ne kérdezzétek, nem tudom, hogy miért, de mindenki szerint nagyon jól tettem, mert állítólag ez az árnyalat jobban áll most. Először simán színezővel próbálkoztam (Schwarzkopf Live Color XXL Ultra Brights - Pillar Box Red), de elég hamar megkopott és kimosódott a hajamból. Ezért addig kutattam a tökéletes tartós piros festék után, amíg nagy könnyen meg nem találtam. Sejtettem, hogy a L'Oréal Féria vonalnak van egy csodás árnyalata, aminek a mélysége és a színe is megfelelő. Sajnos ez az egyetlen világosabb élénk piros festék a drogériákban, hiába van sok más szép hasonló, azok nekem már nagyon sötétek. De legalább ez az egy van. Kicsit izgultam, hogy milyen lesz a végeredmény, hogy lesz-e olyan élénk, amilyet szeretnék, mert piros mixton nélkül, drogériás festéknél soha nem lehet tudni. De most sem kellett csalódnom a Féria-ban, magasan ez a legjobb festék még mindig a kategóriájában. A szín csodás lett, fényes, élénk, de mégis világos és nem is kopik (pedig mindig piros a víz tőle). Eddig már kétszer mostam meg és még mindig nagyon szép, én nem is látom a kopást (a melíros csíkos hatás nálam állandó, gyárilag ilyen a hajam) egyáltalán. Nem tudom meddig, de maradok ennél az árnyalatnál. Az ára 4 font, otthon szerintem kb 1900 Ft.

Vakuval.


Vaku nélkül.

A dobozon nem olyan élénk, mint a való életben, már nyilván az eredeti hajszíntől is függ.


Lassan elfogy az EverRiche samponom és balzsamom és ugyan nagyon szerettem mind a kettőt, de mindenképpen akartam váltani, nehogy megszokja a hajam. Mivel a The Body Shop első számú kedvencemmé nőtte ki magát az utóbbi időben test és arcápolásban is, ezért úgy gondoltam adok egy esélyt a borzalmasan rossz Rainforest után a banános vonalnak. Az illata egyszerűen zseniális, annyira finom, igazi banános, hogy legszívesebben megenném. Ugyan még csak egyszer használtam őket, de kellemesek a tapasztalataim. A hajam nagyon jó csúszós volt már a sampon után is, mintha nem kéne már extra balzsam rá. Szárítás/vasalás után pedig puha és fényes lett. Sajnos a banán illat nem maradt meg, de nyilván ez a sok más vacaknak is köszönhető, amiket folyamatosan rápakolok a fejemre (ilyen olaj, olyan egyenesítő). Nem mondom, hogy világmegváltó és kihagyhatatlan páros, de nekem teljesen jó, pont azt hozza, amit várok tőle. Aki szereti a TBS-t és előszeretettel használja a termékeit azoknak érdemes kipróbálni szerintem. Az áruk 1690 Ft.




A VO5 Hot Oil 'kezelésről' már írtam korábban, de azóta elhasználtam az egész dobozzal és nagyon-nagyon megszerettem. Egyértelműen sokkal jobb állapotban van a hajam amióta a kis ampullákkal kezelem, teljesen más megmosni is (mosás előtt, vizes hajra kell felvinni), tisztábbnak érzem a hajamat és kevesebb sampon is kell. Pedig nem vártam csodát, de bevált, sokkal jobban, mint egy többezer forintos hajápoló olaj. Aki teheti mindenképpen próbálja ki, az ára 4 font. Egyetlen egy probléma van vele, hogy elég kevés márkának van még ilyen terméke és nem tudom, hogy otthon kaphatóak-e. Viszont otthon is el lehet készíteni, ITT találtok receptet hozzá.



14 megjegyzés:

  1. Mennyire gyönyörű ez a vörös, istenem! És milyen jól áll Neked. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem napokig megmarad a banán illat,ezért (is) szeretem.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű ez a piros hajszín. Most kedvet kaptam én is ilyenhez, pedig szőke vagyok. Volt már hasonló színem régen, de lehetetlen volt kiírtani a hajamból amikor ráuntam, úgyhogy le kellett vágatom...

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű ez a piros hajszín. Most kedvet kaptam én is ilyenhez, pedig szőke vagyok. Volt már hasonló színem régen, de lehetetlen volt kiírtani a hajamból amikor ráuntam, úgyhogy le kellett vágatom...

    VálaszTörlés
  5. @Yndre: hát ezt nem lehet máshogy az tuti XD

    @Thimmyke: köszönöm :)

    @Névtelen: én tettem már rá olajat, meg egyenesítőt meg lakkot és már nem érzek semmit :(

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jo a hosszabb haj, igy sztem jobb mint a rovid. A TBS banan nekem is bejott, nekem mondjuk nem hianyzik az illata. :-)

    VálaszTörlés
  7. fuuu nagyon tetszik a hajad. egyszerűen mesés a színe

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép :). Bár gondolom egy ilyen színnél 2-3 hét után látszik a lenövés.

    VálaszTörlés
  9. Szerintem is nagyon jól áll a szín is és a fazon és hossz is.:))

    VálaszTörlés
  10. @DoRa: sajnos meg, mert akármilyen színű az eredeti haja az embernek egy ilyen pirostól nagyon elüt :(

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jól áll ez a hajhossz, le ne vágasd rövidre!
    A színhez nem tudok mit hozzá szólni, ahhoz képest, hogy drogériás festékkel festetted nagyon szép, élénk. Bár én is festem a hajam, de én magamon a természetesebb színeket kedvelem, ez nem az én stílusom, de ha Ariel, a kis hableányra szeretnél hasonlítani, akkor tessék, sikerült...

    VálaszTörlés
  12. @Névtelen: nem tervezem vágatni, max egy picit meg frufru-t, de az se biztos :)

    @Gabriella: köszönöm :)

    VálaszTörlés
  13. úristenem de gyönyörű a hajad *-* és iszonyatosan jól áll :))

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.