NOTD - Play It Coral

9:41 du.
Szenvedélyesen imádom a korall színt, mert szerintem nekem ez áll a legjobban, meg hát ugye csodaszép árnyalat, vidám, élénk, de ugyanakkor elegáns is, jól mutat sminkben és ruhában is. Szégyenszemre azonban nem volt még ilyen körömlakkom és ezen a héten eldöntöttem, hogy bizony szerzek egyet. Kerestem itt, kerestem ott, néztem drágát, néztem olcsót, de egyik sem volt az, amit elképzeltem a kis fejemben. De a sors úgy hozta, hogy elmentünk a H&M-be ajándékot venni és a pénztárnál kiszúrtam ezeket a kis édes minilakkokat. Volt köztük egy korall is, pont az az árnyalat amire vágytam: egy kicsit pinkesebb neonosabb, mint a MAC Watch Me Simmer rúzs. Mellé becsúszott még egy csillámos királykék is persze. A két lakk textúrája megegyezik nagyjából, folyósabbak, vizesebbek, de könnyen kezelhetőek és gyorsan száradnak. Azonban míg a kék szinte átlátszó egy rétegben (legalább három réteg kell hozzá), addig a korall két rétegben tökéletesen fed, élénk és fényes. Kedden ráadásul a nőegyletünk gyűlése alkalmával egyik drága barátnőm meg is csinálta szépségesen a körmeimet, amit még egyszer köszönök! Jó páros lett a korall és az arany.





14 megjegyzés:

  1. Olyan szép....! :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép színe van, és tökéletesen illik hozzá ez az arany körömlakk! :)

    VálaszTörlés
  3. úúú nagyon szép:)

    VálaszTörlés
  4. ilyen arany lakkot hol lehet kapni?:O nagyon szép.:$

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép, én is beleszerettem a korallba :) Körömlakkból van vagy 3 korallom. Tavaly beszereztem egy ilyen színű rövidujjú blézert, valami hihetetlenül jól néz ki farmerrel plusz ugyanolyan színű topánkával :) Vagy akár egy fehér gatyával, nyáron. A korall színű tipegőt még anyu szúrta ki nekem a New Yorkerben, örültem is.. :D

    VálaszTörlés
  6. azt hiszem nyáron én is erre fogok rámozdulni meg a mentára, mert azon kevés színek egyike ami jól áll a bőrömhöz és a hajamhoz :D

    VálaszTörlés
  7. E73 biorcapolas.blogspot2013. február 7. 23:26

    Nekem is kell :D

    Szép színe van, körömre kívánkozó :)
    Én egy éve szerettem meg a korall világosabb és ehhez a lakkhoz hasonló árnyalatait, azóta nagy kedvencek :)

    VálaszTörlés
  8. Hány millisek ezek a lakkok, és mekkora a színválaszték? Pont a héten jártam h&m-ben, de a pénztárnál pont nem :D úgyhogy velük nem találkoztam :/

    VálaszTörlés
  9. Manna (mannakörmök)2013. február 8. 12:26

    hú de jó. :O

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép mindkét lakk és a manikűr is :)

    VálaszTörlés
  11. szerintem kb 5 ml-esek és csak négy szín van belőle, ezeken kívül van egy menta meg talán egy pink és az europeumban vettem őket :D

    VálaszTörlés
  12. valaki kérdezte, hogy milyen a másik lakk, csak nem jelenítődik meg a kommentje. Szóval az arany egy Maybelline Colorshow lakk a Bold Gold :D

    VálaszTörlés
  13. Julianna Katalin Dörnyei2013. február 10. 23:36

    Tényleg nagyon szép :-)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.