Crabtree&Evelyn üzletmegnyitó

Már nagyon durván késő van és még durvábban fáradt vagyok, de csordultig a friss emlékekkel, amiket le kell írnom. Ma ugyanis a Mammut-ban jártam a Crabtree&Evelyn üzlet megnyitóján. Nagyon örültem a meghívásnak, hiszen kint Amerikában állandóan belefutottam ebbe a márkába, nagyon dicsérte mindenki és tényleg szuperek a kézkrémjeik, de bevallom a többi termékük ismeretlen volt még számomra. Most azonban alaposan megnéztem és jól lefotóztam mindent, ami megtetszett (inkább azt mondanám, hogy úgy tettem mint aki fotózik, mert csak random kattintgattam). 

Ilyen az üzlet belülről.




A kézkrémek nagyon népszerűek.


Az üzlet a Mammut 1-ben található, az első emeleten a panorámalift mögött. Az üzlet picike, nagyon kis cuki, de pont elég, így olyan meghitt a hangulat. Mindenki nagyon kedves volt, jókat beszélgettünk és Krémmánia Évivel is találkoztam, innen is üdvözlöm őt még egyszer :D. De a lényeg, azok a csodás termékek. Szagolgattam, kenegettem lelkesen és meg is találtam a két szerelmemet: az egyik az Evelyn Rose termékcsalád, itt mindennek mesés rózsaillata van egy kis barackkal megfűszerezve (speciálisan a cégnek nemesített rózsa van bennük), a másik pedig az avokádós vonal, aminek mennyei 'zöld' illata van (nem tudom leírni, egyszerűen nekem zöld :D).

Rózsás testkrém. Annyira hercegnős *-*

A legfinomabb rózsaillat.

Az avokádós termékeket mindenképpen próbáljátok ki, mennyiek.


A kézápolási termékek között is megakadt a szemem egy nagyon érdekes darabon, méghozzá egy peeling hatású kézmosón, ami rózsás és holografikus zölden csillog a flakonban. Az állam leesett tőle, olyan csodás volt... 

Unikornis kéz-peeling :D


Az üzletmegnyitás mellett az új kollekció megjelenését is ünnepeltük, a Tarocco Orange termékeknek mennyien friss, de meleg illatuk van, nekem valamiért az otthon melege és biztonsága jutott eszembe róla. Elsőre kicsit fűszeres és erőteljes, később azonban megszelídül. 

A tavaszi kollekció, Tarocco Orange.

Tarocco Orange kézkrémek.


Az India Hicks Island Night vonalat én férfiaknak szánt kollekciónak néztem a sötétkék csomagolás miatt, de nem az, viszont isteni finom az illatuk és ahogy a képen is látszik, most akciósak a termékek (nem csak ezek, rengeteg másra is van kedvezmény, szóval tessék szaporán most elmenni :D). 

Buja illata van nagyon az Island Night-nak.


A cuki kis kosárkákba kirakott kézkrémek mellett, a parfümök tetszett meg még nagyon, ugyanis egyik sem egy tucatillat, mindegyik különleges, de a legkülönlegesebb a Himalayan Blue volt, amiben himalájai kék pipacs található. Nagyon sok ajándékcsomag is van, szinte mindegyik vonalnál található belőlük.

Imádtam ezt az üveget.

Kézkrém is van belőle :D.

Gyöngyvirágos csomag.


Hamarosan lesznek szép kampányképeim, árlistám és próbálgatom már a termékeket, szóval várható még rengeteg információ a Crabtree&Evelyn-ről. De ha türelmetlenek vagytok, akkor itt mindent megtaláltok, amit tudni szeretnétek: http://www.crabtree-evelyn.hu/. Köszönöm még egyszer a meghívást, nagyszerű élmény volt! (U.I.: a következő Glamour-ban figyeljétek a kuponokat ;D!!!!)

Citromos kézápolás.

Gránátalmás kézkrémek.

La Source tengeri jóságok kivonatos masszázsszappan.

Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

11 megjegyzés:

  1. Felváltva sírok és törlöm le a nyálam:D

    VálaszTörlés
  2. úúú, asszem megvan a következő kinézett kézkrém! :)
    (nem volt már üzletük valahol a váci utcában? mintha 4-5 glamour kuponnal ezelőtt már szerepeltek volna a listában)

    VálaszTörlés
  3. de bizony volt ott is :) csak most ide költözött

    VálaszTörlés

  4. Ó, ezt az üzletel ki kell "próbálnom" :)
    Csak látásból ismerem a márkát.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek, és látom, hogy parabén és egyéb mentes, akkor gondolom állatokon sem tesztelnek????????? vivi

    VálaszTörlés
  6. nem tesztelnek, utána néztem :)

    VálaszTörlés
  7. Én meg ma megkérdeztem:) és tényleg nem tesztelnek állatokon. Jött velem az ajak vaj, és egy sokadik csillámos testpermet, ami most nagyon akciós:)
    Örültek, mikor mondtam, hogy nálad olvastam a boltról:) vivi

    VálaszTörlés
  8. csillámos *-* de édi vagy, köszönöm, hogy megemlítettél :D

    VálaszTörlés