L'Oréal Prodigy5 hajfesték

A gugli szerint már egy ideje lehet kapni ezt a hajfestéket, de be kell vallanom én még nem találkoztam vele, ma láttam először (bár valószínűleg ez azért van, mert még csak Kelet-Európában lehet kapni). Persze rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mert egyrészt mániákusan imádom az új hajfestékeket kipróbálni, másrészt pedig, eddig nekem a L'Oréal termékei váltak be a legjobban. A Prodigy5 egyébként teljesen olyan, mint a Garnier Olia, ugyanúgy ammóniamentes és mindenféle fincsi ápoló olajjal van dúsítva, hogy egészségesebb és ragyogóbb legyen a hajunk tőle. Én szerettem az Olia-t, nagyon jó volt használni, mert elég érzékeny vagyok az ammónia szagára, mindig tüsszögök meg köhögök tőle, így igazi felüdülés egy kellemes, édes illatú hajfestéket használni. A leírások alapján a Prodigy5 is ilyen, szóval érthető módon ő lesz a következő tesztalanyom pár héten belül (már otthon :)). Összesen 20 árnyalata létezik, ezek közül kettő nyerte el igazán a tetszésemet: a 6.60-as pirosas mélyvörös és a 7.40-es tüzes rézvörös. Szerintem ez utóbbival kísérletezek majd, mert pár hete megint bekattant, hogy most visszatérek a rézvöröshöz, nyilván... nem is én lennék. Ha jól értesültem egy doboz ára 1900-2500 Ft körül mozog, akciótól és drogériától függően (Müller talán a legolcsóbb). Ti próbáltátok már ezt az újdonságot???






15 megjegyzés:

  1. még nem láttam,de érdekel. szívesen próbálok én is új hajfestékeket,tuti egyet ezek közül letesztelek,valami jó kis szőket.

    VálaszTörlés
  2. Érdekes, mert Angliában tényleg nem kapható viszont Magyarországon már december óta igen...
    Én kipróbáltam a White Gold hamvasszőke árnyalatot. Igazából tetszett, jó volt egyszer kipróbálni, de végül visszatértem a jól bevált hajfestékemhez...

    Írtam róla tesztet is, hogyha érdekel itt megtalálod: http://yndrelianbeauty.blogspot.co.uk/2014/01/loreal-prodigy-5-hajfestek-white-gold.html

    VálaszTörlés
  3. Anyukám használja már lassan 3 hónapja, szereti nagyon, tényleg nincs ammónia szaga. Szerintem nem fogsz csalódni. :)
    Lolita

    VálaszTörlés
  4. Én már régóta látom itthon a boltokban :)

    VálaszTörlés
  5. Itt M.O. már egy ideje kapható, láttam is Rossmannokban, meg dm-ben. Lehet majd ki is próbálom, mert kíváncsi vagyok rá milyen. :)

    VálaszTörlés
  6. Én is megvettem, de még nem kentem fel! Nekem a csoki árnyalat van meg!

    VálaszTörlés
  7. Én kipróbáltam, és hatalmas csalódás volt. Egyrészt, mint minden L'oreal festék, ez is feketére festette a hajam, középbarna helyett, aztán hirtelen kezdett el kikopni, de az is foltokban. Bár eleve nem is fogta be egyenletesen, de ez lehet, hogy csak anyukám ügyetlenségének köszönhető. Soha többet nem veszek ilyet. Meg semmilyen L'oreal festéket sem.

    VálaszTörlés
  8. L'oreal Preference 7.4-gyel festettem a hajam 6 éven át, most kipróbáltam ezt. Két festésen vagyok túl.
    BORZALOM!!!
    1., a színe. Semmi köze a rézvöröshöz, inkább piros, mint a kis hableány haja
    2, az első pár napban olyan, mintha temperával lennék bemázolva, aztán minden mosás rémálom...
    3., A tempera-feeling hajmosásnál is megmarad, irgalmatlanul engei a színét, és mindent összefog sokadik mosásnál is.
    4., Nagyon kopik. Folos, randa.
    5., a hajam száraz és életelen

    SENKINEK NEM JAVASLOM!!!!

    Vissza is térek a jól bevált Pref.-hez, azzal hibátlan volt a hajam.

    VálaszTörlés
  9. En sem szeretem, a 6.60ast kentem fel ket alkalommal is, az elso csalodas utan adtam neki meg egx lehetoseget, de tobbet nem fogok.
    Foltos, az amugy normalis hajam tokre sprod lesz tole, arrol nem is beszelve, hogy elenk voros helyett a hajam inkabb valami rozsdas mahagoni szinu, es nincs semmi fenye. Pfuj.

    VálaszTörlés
  10. Csatlakozom a negatív vonalhoz, a 7.4 egy nagy csalódás (én is a Perference 7.43-mal festettem előtte és vissza is térek).

    Igen, piros lesz a haj tőle, nagyon piros (inkább a 6.6 a színnek a dobozára hasonlít, mint a 7.4-re, de abból is egy élénk pirosat kell elképzelni). Engedi a színét minden mosáskor és nagyon szárítja a hajat. Kb. 4 hete festettem és borzasztóan fakó már, a hajvégeken a leginkább. A fényét elveszítette, sprőd, csúnya.

    Én sem ajánlom.

    VálaszTörlés
  11. Én is a 7.4 árnyalatot vettem meg, konkrétan a hajam lenőtt része inkább piros lett, a többi része szép rozsdavörös.
    Nagyon kiszárította végig a hajam, fénytelen, élettelen lett tőle. Egyáltalán nem ajánlom, mert sokáig hiába ápoltam, fújkáltam, mindhiába...nem lett szép fényes hajam. A szemöldökömet is mindig befestem ilyenkor és szörnyű érzés volt végig amíg le nem kopott! Fúj!

    VálaszTörlés
  12. ez olyan elszomorító, pedig nagyon ki akartam próbálni :( de köszönöm a véleményeket, így valószínűleg megmentettetek egy nagy csalódástól :)

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok : )

    Szomorú olvasni ezeket a véleményeket, de jobb így megtudni, mint aztán dühöngve nézni a fürdőszoba tükrébe... : )
    Nem tudja valaki véletlenül, hogy a magyar hirdetés alatt milyen zene megy? Hetek óta hajkurászom mindenhol, de mintha nem is létezne...

    VálaszTörlés
  14. hú, én nem tudom mi lehet az a zene :(

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.