Ünnepi 'haul'

Igazán nem panaszkodhatok, idén nagyon jófej volt a Jézuska, sok szép dologgal lepett meg. Aminek mondjuk a felét az én saját Jézuskám hozta, a magamnak-tőlem ajándékozás keretein belül. Főleg ruhákat és kiegészítőket kaptam, ezek most nagyon jól jöttek és kevesebb sminket, de valahogy most annyira nem is bánom, hiszen rengeteg mindent összegyűjtöttem az utóbbi időben, el vagyok most látva mindennel. Mivel Amerikában nem nagyon jutottam el H&M-be, ezért most jól kitomboltam magam az itthoni üzletekben és szinte mindent onnan szereztem be. Ez a csodálatosan rút bokacsizma egy Divided darab, nagyon jó benne menni, mert nagyon magas a talpa és vastag a sarka. Az Europeum-ban még jó sok van belőle, máshol sajnos nem láttam.





Ez a csodaszép ruha volt rajtam a karácsonyi vacsoránkon és igazából huginak köszönhetem, hogy most a boldog tulajdonosa vagyok, hiszen ő találta nekem. Én szokás szerint elkezdtem nézelődni a durván feszülős, csicsás miniruhák között, de miután felpróbáltam ezt a darabot rá kellett jönnöm, hogy bizony én azokból már kinőttem, kellenek a komolyabb, elegánsabb darabok, mert kifejezetten jól mutatnak rajtam. Egyébként tiszta Demi (Lovato) a ruha, ő is hasonló fazonokban parádézott az X-Factor-ban. Szerintem még van belőle a H&M-ben, 9000 Ft volt.




Ezt a cuki kis szőrös táskát és a vadító nyakláncot hugikámtól kaptam karácsonyra, szintén a H&M-ből vannak és le vannak árazva, ha jól tudom. A táska egyébként szerepelt a kívánságlistámon, szóval imádom, nagyon édes, tetszik a színe, meg hogy szőrös és láncos. Elég kicsike, szóval ideális bulizáshoz. Egy ilyen klassz kis feltűnő nyaklánc már igazán hiányzott az ékszergyűjteményemből, csak szokásomhoz híven el ne felejtsem felvenni néha, mer mindig ezt csinálom a kiegészítőkkel, megfeledkezek róluk.




A kék, csillagos pulcsi anya ajándéka volt, természetesen H&M, azon belül is Divided. Imádom a kicsit bővebb-hosszabb fazonját, tökéletes jegginghez, vagy skinny farmerokhoz, de még sima leggingshez is. Az ujja csak 3/4es, így nem takarja el az órákat meg karkötőket, jesssz :D. 




Ezt a hajpántot pedig magamtól kaptam, egyszerűen nem hagyhattam ott a boltban, mert tudtam, hogy nem biztos, hogy lesz még egyszer az életben lehetőségem egy Marc Jacobs bármit is venni magamnak. Egyébként is imádom a hajpántokat, az új hajamhoz pedig szerencsére nagyon jól illenek. Csodás ez a darab, mindenhez illik, hiszen visszafogott, de mégis különleges.



Mint ahogy említettem sminket nem sokat kaptam, de azért azok is lapultak a fa alatt (nem tudok róluk lemondani :D). A MAC arcpirosítót és körömlakkot - amit már megmutattam nektek - egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam, a The Body Shop palettát, pedig magától a Body Shop-tól, ezúton is köszönöm szépen még egyszer, igazán csodás darab (teszt jön :D).És még egyszer köszönöm mindenkinek ezt a csodálatos karácsonyt, nagyon jó volt végre itthon ünnepelni!



8 megjegyzés:

  1. A TBS palettára nekem is fáj a fogam. :) De a csizma és a tatyó is állati jó :)

    VálaszTörlés
  2. most akcióban lehet őket kapni :D holnap meg is írom a tesztet, úgy könnyebb lesz eldönteni :D

    VálaszTörlés
  3. Jók kis haul lett ez, a aplettára én is kiváncsi lennék.

    VálaszTörlés
  4. Itthon egyelőre 2+1 akció van, azért várok még egy kicsit, kint hátha jobb deal lesz mire visszamegyek. :)

    VálaszTörlés
  5. én is erről tudok :D de hátha később még le lesz árazva, mint kimenő darab

    VálaszTörlés
  6. most már tudom, honnan kapta a majdnem karácsonykor 30 éves barátosnőm a szőrös táskáját, háhá. :)
    a cipőn és a feltűnő nyakláncon kívül mindenre kíváncsi vagyok és én is jó ajinak tartom. de leginkább a palettát lesném meg! ;) (a too faced palettát pedig szívlelem, már kipingáltam belőle vagy 5 barátnőm és ők is oda voltak és juhé, azt hiszem, jó helyre került:))

    VálaszTörlés
  7. de nagyon örülök neki :D annyira szép az a paletta, de basszus soha elő sem vettem, így meg ki van használva és jó kezekbe került :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.