Lolly utazik

Tudom, tudom nem volt mostanában túl sok poszt, de nézzétek el nekem, mert teljesen ki vagyok idegileg készülve az utazás miatt. Most biztos arra gondoltok, hogy jajjj nem kell félni a repüléstől stb, stb :D. Még jó, hogy nem félek a repüléstől, sőt én egyenesen imádom, ezt a részt már alig várom, meg ugye azt is, hogy végre otthon legyek. Ami miatt totális gyomorgörcsöm van három teljes napja, az a csomagolás... Csajok, hogy mennyi mindent felhalmoztam ez alatt a közel 15 hónap alatt! El sem hiszem! Egy bőrönddel jöttem és hárommal megyek haza, ráadásul már hugival is küldtem pár cuccot, amikor meglátogatott. Szóval képzelhetitek... Szerencsére úgy fest, hogy beférni minden befér, bár jó sok jótékonykodásra ítélt ruhám lett így is, a probléma a bőröndjeim súlyával van, meg eleve azzal, hogy ugye a repülőre lehet egy kicsit felvinni (plusz kézitáskát, ami nálam csak kb 10 kilót nyom XD), plusz egy maximum 23 kilós nagyot a csomagtartóba. Na nekem most van egy 23 kilós meg egy közel 40 kilós... Amiért nyilván nem kevés pénzt kell majd fizetnem. Persze értem én, hogy lehúzás van mindenhol, valamiből a légitársaságoknak is meg kell élniük, ha már a jegyek olyan 'olcsók' (remélem a szarkazmus átmegy), viszont szerintem annak aki mondjuk huzamosabb időt töltött itt, teljesen legálisan és még dolgozott is, na azoknak járhatnak valami engedmény. Mondjuk ingyen lehetne két nagy bőröndöt becsekkolni. De álmodik a nyomor. Szóval görcsölök, hogy tényleg minden súlyhatáron belül legyen és ne pont a reptéren kezdjenek el szívatni. Sajnos, ahogy magamat ismerem Xanax barátom nélkül majd csak a biztonsági ellenőrzés után fogok tudni teljesen lenyugodni, ma meg nem is számítok arra, hogy el tudok aludni rendesen. Utazási előtti nem alvás szindróma, gondolom ismerős mindenkinek. Nagyon remélem, hogy egy darabban és minden egyes kincsemmel együtt épségben megérkezek majd Budapestre, hogy végre a családommal lehessek.

Egy kicsi, egy nagy, egy kézi.

Ő csak 65 fontot nyom (kb 35 kiló).

És akkor, ha már így elkezdtem írni az utazásról, akkor megragadom az alkalmat, hogy írjak egy kicsit az elmúlt évről. Nem fogok részleteket mesélni, csak úgy nagy vonalakban. Az első, ami rögtön az eszembe jut, hogy egy percig sem bántam meg, hogy itt lehettem. Fantasztikus helyeken jártam, ahová lehet, hogy egyébként nem jutottam volna el soha, rengeteg klassz dolgot csináltam és próbáltam ki, nagyon jó és érdekes volt belepillantani a kissé őrült amerikaiak életébe, na és persze imádtam vásárolgatni. Remélem egyszer még vissza fogok tudni jönni, hogy minél többet láthassak az országból, de már ez is nagy eredmény, hogy egyáltalán volt merszem ebbe belevágni és, hogy végig is csináltam. Büszke vagyok magamra, hogy ugyan hiába voltak mélypontok, egyszer sem törtem meg és azonnal tudtam alkalmazkodni. Nyilván nem volt minden mindig tökéletes meg szép és jó, de alapvetően szerettem itt lenni. Sajnos a család nem volt a legjobb, ugyan nagyon kedvesek voltak, ezzel nem volt probléma, de olyan szokásaik vannak, amikhez szerintem épelméjű ember nem tud hozzászokni 10 év alatt sem. Nem fogok példákat sem mondani, nem akarok ilyen dolgokat kiadni, mert tiszteletben (próbálom) tartani az ő életvitelüket és dolgaikat. A gyerekekből egy időre elegem lett persze, de nyilván ezzel nem lennék egyedül, ha ti is megtapasztaltátok volna azt, amit én :D (nos... nem voltak földreszállt angyalkák... és nagyon-nagyon szolidan fogalmaztam). Örülök, hogy itt lehettem... de már nagyon jó lesz végre otthon lenni!

Sheldon cica fog kísérni az úton.