Az orosz luxusprosti

Az úgy volt, hogy azért orosz luxusprosti, mert pénteken fodrásznál jártam és miután végeztünk a kishúgom elnevezett orosz luxusprostinak, mert szerinte olyan a hajam meg ugye egy nagy fehér kabátban voltam magassarkúval. Pedig de nem is szerintem :D. Tudjátok, hogy már egy ideje egyfolytában azt emlegetem, hogy na itthon egyből fodrász, mert borzalmasan nézett már ki a fejem és kellett nagyon egy vágás. Sikerült nagy nehezen ki is találni, hogy mit szeretnék, így nagyjából pontos elképzelésekkel mentem el a Candy Hair Shop-ba, ami egy cuki kis szalon Budán (ITT van a fészbúk oldaluk) és régi fodrász ismerőseim üzemeltetik. Pikk-pakk el is telt így az a 3 óra, ami alatt elkészült a hajam. És természetesen zseniális lett, pont olyan amilyet szerettem volna, bár bevallom kicsit izgultam, hogy nem lehet az én hajamból ilyen klassz egyenes stílust összehozni, de annyira nem volt tönkre menve szerencsére. Szóval most piros bubiban nyomom egy ideig, aztán majd meglátjuk. Hugikám is megy másfél hét múlva, neki pasztell rózsaszín frizurája lesz, ha szeretnétek, akkor arról is csinálok majd képeket. A számon MAC Marilyn rúzs van, az arcomon pedig NARS Orgasm és MAC Superb, a szemem meg nem látszódik :D.

Babácskámnak is tetszik, aki kis koszos...



32 megjegyzés:

  1. Nekem ez most nem tetszik. :( Olyan mű és paróka szerű.

    VálaszTörlés
  2. nagyon szèp szine van O_O

    VálaszTörlés
  3. Hú, nagyon egyedi lett :) A cím egy kicsit durva :D Húgod nem semmi :D
    Nekem Milla Jovovich ugrott be először mikor megláttam a hajadat egyébként, mától nekem rá hasonlítasz :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon illik hozzád! Rajtad tetszik, máson nem tetszene. Én nagyon kíváncsi vagyok a húgod hajára is. :)

    VálaszTörlés
  5. úristen *-* nekem is Milla ugrott be:D

    VálaszTörlés
  6. Olyan vagy, mint egy baba :D Nagyon komoly ez a szín. Hugid haja jaj de érdekel, pasztellrózsaszín!

    VálaszTörlés
  7. vicces, de ez volt a lényeg XD

    VálaszTörlés
  8. jajj, mindig olyan nagyon szép nőkhöz hasonlítgattok *-* XD

    VálaszTörlés
  9. speckó lolly szín, nekem keverve :D

    VálaszTörlés
  10. na akkor az övét is megmutatom majd :D és köszönöm :D

    VálaszTörlés
  11. orosz baba most *-*

    VálaszTörlés
  12. Fuck it, hogy te még ezt a hajat is tudod pull off-olni :D Jó lett , kicsit animés :D

    VálaszTörlés
  13. Ez aztán rövid lett! De neked jól áll :)))) A szín pedig nagyon-nagyon szuper! :)


    (www.beautybyjuctus.blogspot.com)

    VálaszTörlés
  14. Tök jó lett, és a Tesódéra is kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
  15. fashionhypnotised2012. december 18. 19:36

    Looking adorable! Thanks so much for visiting, would you like to follow each other via BLOGLOVIN?

    VálaszTörlés
  16. jaj állati jó, nagyon illik hozzád! mondjuk most elfogult vagyok a frufruval szemben, imádom, nekem is van.=)

    VálaszTörlés
  17. Nagyon jó a fazonja és a színe is a hajasnak :)

    VálaszTörlés
  18. XD hát azért kicsit be voltam tojva, hogy milyen lesz... de szerencsére jó lett

    VálaszTörlés
  19. pedig volt ettől rövidebb is, de ez most jobban van levágva, az nem tetszett annyira

    VálaszTörlés
  20. már előre izgulunk azon is :D

    VálaszTörlés
  21. anélkül nem is tudok létezni :D köszönöm

    VálaszTörlés
  22. Nagyon vagány lett :) Baromi jól áll, a szín, a fazon, minden passzol :) A húgodéra is kíváncsi vagyok ^^

    VálaszTörlés
  23. Eszméletlen jól áll ez a haj!! Imádom!! :)

    VálaszTörlés
  24. Orosz luxusprosti, hát hangosan felhorkantottam :-D

    Jó lett, Lolly-s, kicsit sem természetes. :-) Jól látom, a szemöldököd is ilyen piros? Ilyekor mindíg azt is befesti a fodri?

    Gyönyörű színe van a Marilyn-nek, és rajtam milyen bénán állna...

    VálaszTörlés
  25. a szemöldökömet én festettem be :D de lehet legközelebb nem fogom, majd meglátjuk

    VálaszTörlés
  26. Azt megkérezhetem, hogy hogyan lett ilyen szépséges színe? Úgy értem, leszívták előtte, hogy ilyen élénk legyen? Vagy nem, csak ilyen szuper a festék?

    VálaszTörlés
  27. nem, csak simán a festék ilyen klassz :D át lett színezve pinkkel egyébként

    VálaszTörlés
  28. Hát ez állat. Szuper, abszolút passzol az egyéniségedhez :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.