NOTD - Bold Gold

Nem vagyok egy kifejezetten aranymániákus, sőt egyáltalán nem csípolom az aranyat, de ebbe a lakkba sikerült teljesen belebolondulnom. Már a megjelenésük óta ki akartam próbálni a Maybelline Color Show lakkjait, de csak most jutottam el odáig, hogy vegyek belőlük. Az ára baráti, $3 egy darab, szóval nem egy nagy kiadás még akkor sem, ha nem túl jó a termék. De szerencsére az :D. Két darabra sikerült rátennem a kis mancsocskáimat (jah, unikornis vagyok, szóval patácskáimat): a Bold Gold nevezetű Metallics csoport tagjára, illetve a Pedal To The Metal nevű ezüstös csillámosra. Igazából ezüstért indultam el, nem is tudom, hogy lett belőle arany is. Az meg külön vicces, hogy jobban is tetszik. Az ezüst ugyanis sajnos - ahogy a második képen is látszik - áttetszős formulájú, nem pedig az az igazi metálos. Bezzeg az arany, nah az pont olyan, amit ezüstben kerestem. Csodaszép a körmökön, olyan mintha aranyba mártottam volna az ujjaimat és egy rétegben is fed (azért persze a biztonság kedvéért két réteget használtam). Imádom, hogy nem veszettül fényes, hanem tompább, még jobban fokozva a fémes hatást. Olyan mint a füstfólia :D. A textúra nagyon kellemes, jó és könnyű vele dolgozni, az ecset is rendben van és hipergyorsan szárad, a két réteg 10 perc alatt készen volt. A tartósságról nem nyilatkozok, mert nálam egy napig tart minden lakk (mosogatás, játszótér, pakolgatás stb.). Otthon amúgy lehet már ezeket a lakkokat kapni? Ki próbálta már ki őket, ha igen?






16 megjegyzés:

  1. Lehet őket itt is kapni, itt Colorama néven futnak, de a csomagolás ugyanaz
    http://m.blog.hu/ma/makeup/image/kollekcio/Colorama_2012.jpg

    VálaszTörlés
  2. Az aranyszínűt látva csak annyit tudok mondani : KELL!
    Nagyon szép aranyszíne van :-D

    VálaszTörlés
  3. Mintha személyesen Midas királlyal fogtál volna kezet. :DD Nagyon szép a textúra, de nekem ez a sárgás arany nem igazán a kedvencem, inkább a fakóbbat szeretem. Bár máson tetszik, csak magamon nem.

    Tegnap megvettem az Essence Go Bold elnevezésűt, álomszép taupe beütésű, és ez veszettül csillog. :D

    VálaszTörlés
  4. Julianna Katalin Dörnyei2012. október 4. 16:10

    Én már próbáltam az aranyat, bár egy kicsit túl sárga nekem, így még továbbra is keresem a tökéletest...
    http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/09/napi-korom-aranyos-szepseg.html

    VálaszTörlés
  5. imááádok minden fémszínű lakkot,ezt is <3 amúgy milyen cuki szó az hogy "csípolom" :D

    VálaszTörlés
  6. Én se vagyok arany párti, sminkben is meg ruhában is csak a fényes arany tetszik, meg lakkban is! :) Ezüstöt imádom! :) És ez a két lakk csodás! :))

    VálaszTörlés
  7. Szabina-Szépséglabor2012. október 4. 17:37

    Nekem a kedvenc lakkom, sajnos itthon sok árnyalat nem kapható (pl az ezüst), és nincs nevük sem :( De nálam már nincs Rossmannozás Colorama lakk nélkül, lassan meglesz a fél kollekció. :P Nálam 4 napig bírja, mosogatással, mindennel együtt, szóval engem meghódítottak. :) Teszteltem többet is, és már most megvan a következő két áldozatom. http://szepseglabor.blogspot.hu/search/label/Maybelline%20Colorama

    VálaszTörlés
  8. Szerintem ez bazi jól néz ki. Illik az unikornisokhoz.

    VálaszTörlés
  9. Brutál jól néz ki *-*

    VálaszTörlés
  10. de az hogy lehet, hogy ugyanaz de mégsem... ez olyan fura... Minek gyártanak kétfélét belőle, tök idióták :D

    VálaszTörlés
  11. XD szeretem a furán cuki szavakat... eddig nem nagyon próbáltam ilyen fémszínű lakkokat, de elég volt ez az egy is ahhoz hogy beléjük habarodjak

    VálaszTörlés
  12. majd megnézegetem már az új Essence lakkokat is, bár itt elég kevés van belőle sajnos :(

    VálaszTörlés
  13. fura hogy más a neve...

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.