MAC Chen Man Mineralize Eyeshadow Duo - teszt

Persze a legjobbat hagytam utoljára! A Chen Man kollekcióval ugyanis szívem csücskei, a mineralize szemhéjpúderek is megjelentek, méghozzá duó formájában (igaz kettő már korábban is megjelent más kollekcióban, de akkor még nem volt keret rá), jing jang mintával. Igazából mind a három kombináció nagyon megtetszett, de egyelőre csak kettőt hoztam el, a Supersweet-en még gondolkozok. Gyűjtőmánia... 

A honlap szerint a szeretet van ráírva a dobozokra kínaiul.



Csomagolás: 10/10

Szintén csak különleges papír ruhácska, szintén kínai írásjelekkel. Egyébként a szokásos fekete matt, de csillámos műanyag, ablakocskával, az alján pedig az infókkal. Belül van egy kis védő műanyag is, ami rögtön a kukában landolt, mert csak idegesít, amikor használni akarom a szemhéjpúdert. A szokásos maces egyszerűség.

Hátulról.

Az árnyalatok nevei.

Lecsupaszítva :D.


Használat: 7/10

A mineralize szemhéjpúdereket tudni kell használni, ezt már az eladó lánnyal is megbeszéltük az üzletben. Porzanak, ez tény és idegesítő tud lenni néha. Ráadásul az igazán csodás árnyalatokat és fényeket nedvesen lehet belőle előcsalogatni, szóval aki nem szeret macernálni a szemfestékkel az nem fogja szeretni őket. A textúra változó szokott lenni egyébként, vannak lágyabb, selymesebb mineralize szemhéjpúderek és csillámosabb, darabosabb verziók is. Itt most mind a kettő előfordul.

A lámpám is tiszteletét tette...


Termék: 8/10

Én személy szerint szerelmes vagyok minden egyes mineralize szemhéjpúderbe, de nem leszek elfogult, legalábbis nagyon igyekszek. A Pink Union duó egy csillámos taupe-bronzos barna-levendula márvány és egy élénk metálfényű lila kombinációja. A csillámos fél csodaszép, kellemes a textúrája a nagy csillámok ellenére is viszont a lila oldal egy kicsit gyengébben teljesít főleg szárazon, mert hajlamos darabosodni. Nedvesen mind a kettő sokkal intenzívebb és fényesebb. A Love Cycle egyik fele egy metálfényű világoskék-fehér-sötétkék márvány és egy metálfényű királykék kombinációja. Nagyszerűen pigmentált mind a két oldal és a textúra is nagyon jó, nem porzik, nem darabos egyáltalán. Nedvesen csak egy kicsivel élénkebben és fényesebbek. A csillámos verziók hajlamosak potyogásra, de nem vészes a dolog és alappal egy egész napot kibírnak mászkálás nélkül.

Pink Union.

Nem értem az elnevezést, mert ez inkább lila...

A bal oldal alap nélkül, szárazon és nedvesen.

A jobb oldal alap nélkül, szárazon és nedvesen.

Love Cycle.

Szerelem...

A bal oldal alap nélkül, szárazon és nedvesen.

A jobb oldal alap nélkül, szárazon és nedvesen.


Ár: 8/10

Darabja $20, otthon 5900 Ft, de nem vagyok benne biztos (az előbb néztem, meg, de én már meg nem nyitom újra a mappát... :D). Nagyobbak, mint egy normál MAC szemhéjpúder, ráadásul duók is. 

Összegzés: 8/10

Értékelés: a Pink Union 4es, a Love Cycle 5ös, mert így igazságos. A Love Cycle egyszerűen zseniális, mindenképpen vessetek rá egy pillantást, aki pedig most barátkozik a mineralize szemhéjpúderekkel annak meleg szívvel javaslom első áldozatnak.

11 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek!!! Kár, hogy felénk nincs MAC :(

    VálaszTörlés
  2. Velem a Supersweet jött haza... szerintem azt is imádnád. :D

    VálaszTörlés
  3. Durva az árkülönbség, ezért nem szántam még rá magam egy MAc termékre sem, de gyönyörűek

    VálaszTörlés
  4. A védő műanyag, nálam is a kukába landol mindig, pedig hasznos lenne benne hagyni, de én még a miniecseteket is kiszoktam dobni (amihez csomagolva van), úgy sem használom.

    Nagyon szépek, a kék csodálatos, én a 3.-at a Supersweet-et fogadtam be otthonomba és ahogy ismerlek, neked sem lesz szíved az üzletbe hagyni :D

    VálaszTörlés
  5. Megvettem a Pink Uniont, imádom! Főleg a világos árnyalat tetszik, de barátkozom az élénk lilával is (sötét barna a szemem, elméletileg jól illik hozzá).

    VálaszTörlés
  6. csodálatosak, fáj a szívem :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.