Egy jó nagy Müller haul (és egy kicsi dm)

Mint már írtam korábban egy közérdekű közleményben éppen rekreálódok vidéken, pontosabban Nyíregyháza környékén és hát tegnap már muszáj volt bemennem a városba és körbekukkantani egy kicsit. Be is csámpáztam a kb 40 fokban a Korzóba, körbenéztem, majd végül a Douglas-ban és a dm-ben kötöttem ki természetesen. A Douglasban nem vettem semmit, viszont kipróbáltam a Lancome L'Absolu Nu rúzsait és van egy-két érdemleges darab közötte, finom a textúrája is, csak ugye 8300 Ft. Viszont a dm-ben sikerült vennem egy Manhattan szemhéjpúdert, méghozzá a most futó Luxopolis kollekcióból a Shampaing árnyalatot, amit már korábban néztem pesten az egyik üzletben, de ott már nem volt belőle egy darab sem... Jött még velem rajta kívül egy natúrszappan, mandulás, mert nagyon olcsó volt és tetszik az illata (299 Ft). Aztán kicsámpáztam a Korzóból és elindultam a sétálóutca felé és már messziről kiszúrtam a Müllert, amiről nem is tudtam, hogy van Nyíregyházán. Rögtön be is támadtam, szerintem kb vagy másfél órát sikerült ott eltöltenem, de mentségemre legyen mondva, hogy összetevő listákat kellett olvasgatnom. Ugyanis éppen kifogyóban van pár arcápolási cuccos itthon és ugye itt van az illatanyag allergiám, szóval olvasni kell... nagyon apró betűket... az eladók meg kábé semmi illatanyagmenteset nem ismernek a Clinique-n kívül, pedig - és ezt én sem gondoltam volna - van egy jó pár még azon kívül is, csak körül kell nézni. 
Így jött velem egy Florena márkájú (sztem német) bio arcvíz, ami uborkás és aloés éa már ki is próbáltam tegnap este és ma reggel is és nagyon tetszik! Az a vicces, hogy ugye teljesen illatanyag mentes, viszont a természetes összetevők miatt fincsi uborkaillata van. A leírás szerint normál és száraz bőrre ajánlott, az ára 1090 Ft volt és 200 ml-es. Ha összevetem a gyógyszertáras tonikokkal, amiket eddig használtam, nos sokkal jobban megéri, ha beválik hosszútávon.
Aztán nézelődtem még ezen a bio polcon és rábukkantam a Garnier ilyen jellegű vonalára, ami már a csomagoláson is hirdeti, hogy hahó én bizony parfumfrei vagyok! Volt tonik, arctisztító tej és egy sminklemosó emulzió, ez utóbbi landolt a kosaramban. Egyébként ő is aloe verás, érzékeny bőrre ajánlják, de bátran használhatja bárki. Ilyen fura folyékony állaga van, de érezni, hogy több, mint egy tonik és nagyon szépen levitt minden sminket a szememről és az arcomról. Nagyon örülök, hogy megvettem, mert így kiderült, hogy a múltkor megvett Cetaphil arctisztító nem végzi el rendesen a dolgát, ugyanis miután lemostam vele az arcom még áttöröltem ezzel az új emulzióval és hát szépen volt még sminkmaradvány az arcomon... Ne vegyetek arctisztítónak Cetaphilt ennyit mondok... Az ára sem volt rossz 1390 Ft és ez is 200 ml-es.
Araszoltam tovább a soron és felfigyeltem egy nagyon olcsó Sunfleur márkájú arcradírra is. Kemény 595 Ft, 75 ml és ez is illatanyagmentes! Egyébként grapefruit kivonatot tartalmaz (ő nagyon jőt tesz belsőleg és külsőleg is a bőrnek) és még nem nem próbáltam, majd vasárnap este :D.

A háttérben egy kb 10ezer darabos puzzle, amit nem én raktam ki :D. Az előtérben pedig a Florena arctonik, a Garnier sminklemosó emulzió és a Sunfleur arcradír.

Mivel igazából elsősorban egy éjszakai arckrémet szerettem volna venni, így azokat is átnézegettem. Le is ragadtam egyből az Olaz termékeknél (ez anno Oil of Olaz néven futott nálunk, sztem Amerikában még most is így hívják amúgy, csak a németek flancolnak), mert azt hittem, hogy nálunk már nem lehet kapni és mivel tudtam, hogy nekik talán van illatanyagmentes krémjük rá is vetetettem magam a polcra és győzedelmeskedtem! Egy nagyon klassz tápláló-regeneráló éjszakai krémet választottam, ami nagyon finom és könnyű textúrájú, egyből beszívódik de hihetetlen komfortérzetet nyújt én nem is tudom, hogyan élhettem eddig e nélkül a krém nélkül (a vicces az egészben, hogy pont olyan az illata, mint a gyógyszertári kikevert e vitaminos krémnek és imádom, pedig mindenki szerint büdi :D). Most is az van rajtam, mert rossz voltam és nappalra is felkentem. 50 ml-es a tégely és 1990 Ft volt, ez bőven a gyógyszertáras árak alatt van. Ráadásul kiszúrtam még egy 200 ml-es arcápoló lotiont is az Olaz részlegen, ez ilyen kis könnyű hidratáló (sztem olyasmi, mint a MAC Mineralize All Over-je) és ha  jól rémlik csak 1290 Ft. Asszem ilyet is kell vennem :D.

This is a beginning of a beautiful friendship...

Ajakápolóra is volt még szükségem és kb fél órás keresés után (mert az eladónak fingja sem volt róla, hogy merre vannak illatanyagmentes ajakápolók ofkorsz) meg is találtam őket. Két Blistex jött velem, egy éjszakára, ő a Sesitive típusú (jelentem nagyon jó) és egy nappalra amiben fényvédő is van, ő a Lip Massage (jelentem ő is nagyon jó). Az előbbi 585, az utóbbi 625 Ft volt. Nem vészes. Aztán még mászkáltam, körbenézegettem minden soron hátha találok még kincseket és találtam is egyet. Egy nagyon klassz kis kétoldalú vattakorong helyett vattatéglalapot, ami 100% pamut és a dörzsis oldala luffaubroka szálakat vagy darabokat tartalmaz. Őt is kipróbáltam már és nagyon jóóóó, csak egyet sajnálok, hogy a 40db 550 Ft-ba kerül, bár talán a dörzsi miatt megéri. Egyszer mindenképpen ki kell próbálni.

A nagyon klassz vattatéglalapok, az Blistex ajakápolók, a Manhattan szemhéjpúder és a natúrszappan.

Szóval irány a Müller csajok, mert csak kicsit tüzetesebben körbe kell nézni és nagyon jó kis dolgokat lehet találni. És akkor fel is hívnám a figyelmet egy Manahattan korrektor palettára, ami problémás bőrre való és van benne egy zöld árnyalat és két bézs, ráadásul most le van árazva 1250 Ft-ra :D.

21 megjegyzés:

  1. nagyon tetszenek :)
    én már csak azért is imádom a müllert, mert itt nem lógnak az ember s...ében a biztonsági őrök, ha valamit kimersz próbálni a kezeden.
    és még ha nem is veszek semmit, akkor is olyan jó érzés egy kicsit felkenegetni a cuccokat, és nézni hogy jajdeszép :)
    az egyik kedvence a müller sajátmárkás cucca, körömlakklemosók. na ezek acetonmentesek, és illatosítottak. én nagyon szeretem őket, nálunk van epres, málnás, mandulás. és csak 195ft

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nem találkoztam biztiőrrel... na ezért volt ilyen nyugalmas a vásárolgatás :D

    VálaszTörlés
  3. Imádom a Müllert, órákat eltudok mászkálni ott és tényleg tök jó dolgokat lehet találni. Legtöbbször kivisz minket ismerős kocsival az Esztergomnál lévőbe, de legutóbb mikor a Corvinnál jártam betértem oda is. Ott rohangáltam, hogy úristen ilyen márka is van és olyan is :DDD A blistex ajakápolókon gondolkozom én is, mert fogynak nagyon az itthoniak.

    VálaszTörlés
  4. nálunk egyedül catrice nincs ott..és az mondjuk zavaró, mert van 3rossmann a városban de csak egyben van catrice, a legkisebben..
    és múltkor nézegetem őket, kinyitom az egyik szemhéjpúdert (nem belenyúlni csak megnézni) és rámszól a nő, aki mellettem pakolt hogy "ugye tudja hogy ezek nagyon drágák?" , utána elment onnan de én még nézegettem őket, és hallottam hogy szólt a biztonsági őrnek hogy válogatok, és jöjjön oda..ott állt mellettem végig, és ha arrébb léptem ő is arrébb lépett..hát komolyan majdnem idegbajt kaptam..kínomban fogtam 1füzetkét és kimentem a francba..

    VálaszTörlés
  5. szia, Lolly, nem gondoltam volna h téged látlak a romkertben:D csak gondoltam a hasonmásod a mi kis városunkban :D

    VálaszTörlés
  6. ez a blistex nagyon felkeltette az érdeklődésem, még nem hallottam róla. nekem nincs ilyen allergiám de szted jo a nagyon érzékeny, könnyen kisebesedő szájra is?:)

    VálaszTörlés
  7. Ivy: próbáld ki, mert nagyon jó szerintem :D

    SusieSonic: annyira undorítóak tudnak lenni komolyan... nem igaz, hogy nem veszik észre magukat...

    Fannalin: romkert?? olyan helyen még nem jártam... vagy igen??

    VálaszTörlés
  8. Dia: biztosan jó! próbáld ki ezt a sensitive-t vagy a tégelyeset!

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. meg engem az zavar az egészben hogy úgy néznek rám mint egy tolvajra..pedig elvileg lehetséges vásárló lennék, de így hogy vegyen meg az ember valamit?

    ajakápoló: ha tégelyesben is van akkor azt hiszem megnézem énis, az milyen árban van? és az fényvédős?

    VálaszTörlés
  11. ha jól rémlik az is fényvédős és 700 körül van :D

    VálaszTörlés
  12. igen a Móricz kert az az, nem te voltál?

    VálaszTörlés
  13. Amit még érdemes a Müllerben megnézni az a Carmex. 499 Ft-ért vettem, a DM-ben viszont 999 Ft az ára. Nem tudom, hogy más Müllerben is így van-e, de az Emporium-ben (vagy mi, új a Blahán)a NYC veri az áraival a Rossmannt.

    VálaszTörlés
  14. Hú én azt nem is figyeltem pontosan, hogy mennyibe kerül, de szerintem is olcsóbb a Müllerben :D

    VálaszTörlés
  15. Szia Lolly és többiek!!

    Nem annyira ehhez a poszthoz illik de:

    szeretném eladni a MAC Wonder Woman kollekciós golden lariat nevű Mineralize skinfinish-emet..

    Nagyon keveset használtam, akkor is inkább az arany highlight részét..
    Egyszerűen nem a színvilágom :)
    9ért vettem, 6000 Forintért szívesen odaadom :)

    Bocsi, hogy ide írok, de itt vannak a sminkmániások :)

    üdv:
    'ni.

    érd: bakonyi.panni (kukac) gmail.com

    VálaszTörlés
  16. semmi gond, sőt ha gondolod facebookra is kitehetem :D

    VálaszTörlés
  17. Lolly, szerinted a Blistex jobb vagy a Carmex?: D előbbit még nem próbáltam és kíváncsi vagyok, viszont az utóbbi az egyetlen ajakápoló eddig ami lehetővé teszi hogy ne vérző szájjal ébredjek minden reggel: D de nagyon szimpi ez az illatanyag-mentesség.: )

    VálaszTörlés
  18. Én bevallom őszintén, hogy jobban szeretem a blistexet :D viszont nem mindegyik jó abból sem. Próbáld ki ezt a kettőt vagy a tégelyeset, a tubusos az nem jó

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.