#nomakeup?

Kellenek néha ilyen posztok. Jó kis megosztó posztok, meg olyanok, amikben kidühöngheti magát az ember lánya, ha éppen ahhoz van kedve. Mert néha dühös vagyok. Dühös a világra és a többi emberre. Leginkább azért, mert nem hagyjuk egymást élni. Kéretlenül osztogatjuk az észt és a véleményeket. Tudom, tudom szólászabadság van meg liberalizmus, azt csinál és azt mond mindenki, amit akar. De néha nem ártana filert rakni a szánkra és az agyunkra szerintem. Nem, nem lesz komoly a téma. Profilba fog vágni, mert a beauty világról, a sminkekről lesz szó, vagyis inkább a sminkelésről magáról és azokról a nőkről, akik szeretnek sminkelni, akik sminkben érzik jól magukat és akik nem akrnak emiatt magyarázkodni.

A világon, ha úgy vesszük kétféle nő él. Az egyik sminkel, a másik nem. A sminkelni kedvelő hölgyeknak két csoportja van: 1. imádja a sminket, minden nap sminkel, így érzi jól magát, de soha nem szólna meg senkit azért, mert nem sminkel, 2. imádja a sminket, minden nap sminkel, így érzi jól magát, de elenézi azokat, aki nem követik a példáját és nem sminkelnek minden nap. A nem sminkelő hölgyeket is két csoportra lehet osztani: 1. nem sminkel, de soha nem szólna meg senkit csak azért mert sminkel, 2. nem sminkel és feljebbvalónak érzi emiatt magát, lenéz mindenkit, aki minden egyes nap sminkel. Az 1-es csoportokkal felesleges foglalkozni, mindenkinek ide kellene tartoznia. Viszont a 2-es csoportokról van bőven mesélnivaló. Vegyük először a sminkmániás, de a nem sminkelőket lenéző nőket. 

Míg nem váltam teljesen felnőtté (nem mindenki lesz az 18 évesen) én is ilyen voltam. 32 éves vagyok, 16 éves korom óta sminkelem magam. Minden egyes nap. Na jó ez túlzás, vasárnap és ünnepnapokon nem, csak akkor, ha megyek valahova. Az én életemben olyan szerepet játszik a sminkelés, amit tényleg csak az tud megérteni, aki hasonló cipőben jár, mint én. Először azért sminkeltem, mert el akartam tüntetni a hibáimat, mert normális akartam lenni. Aztán azért sminkeltem, mert egyszerűen szebb akartam lenni. Soha nem voltam igazán szép, max kisgyereknek, de tininek abszolút nem voltam az. Nehezen éltem meg ezt az időszakot, sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszokjam magam, hogy elfogadjam magam, hogy kialakítsam az ízlésemet és a stílusomat. Amikor ez meglett, akkor átestem a ló túloldalára. A sminknek éltem. Imádtam, megszállott voltam és rengeteget kísérleteztem. És igen, bevallom, hogy néha ítélkeztem mások felett, akik nem tették ugyanazt mint én. Mert akkor fiatal voltam és ostoba és azt hittem, hogy attól lesz szép egy nő, ahogyan prezentálja magát a külvilágnak. Vagyis ez nálam azt jelentette, hogy ötözzön márkás ruhákba a legújabb divat szerint és borítsa magára reggel a MAC állványát. Szerencsére nem tartott sokáig ez az állapot, nekem is benőtt a fejem lágya és azóta tudom, hogy abszolút nem attól lesz valaki szép és vonzó, hogy mi van rajta. Hanem attól, hogy mi van benne. A kisugárzás, az intelligencia, a kedvesség, a jólelkűség, egymás elfogadása, ezek számítanak és ettől válik már számomra is egy másik ember vonzóvá. Persze alkalomadtán elmélázok azon, hogy pl egy beauty szakmában dolgozó lány/nő miért nem sminkel, de nem az én dolgom azzal foglalkozni és azon ítélkezni, hogy ő hogyan érzi jól magát. Szerencsére úgy vettem észre, hogy a környezetemben élő sminkmániás lányok is hasonlóan gondolkodnak és nem akarják ráerőltetni senkire az életmódjukat. 

De van egy rosszabb csoport. Akik mostanáig is, nap, mint nap előkerülnek itt vagy ott. Lerázhatatlanok. Szinte vallálos meggyőződéssel próbálják a saját véleményüket mások torkán lenyomni. Ők a nem sminkelők, aki feljebbállónak képzelik magukat emiatt. Szinte biztos vagyok benne, hogy ti is találkoztatok már ilyennel. Én nagyon sokszor. Kommentekben, ez még viszonylag a jobbik eset, a rosszabbik az, ha valaki egy cikket is ír a témában, amiben olyan mondatokat használ, hogy ő nem akar senkit bántani, aki sminkel, de... Már rosszul kezdődik! És ilyenkor jön az, hogy mert, aki sminkel, az mondjuk ribanc, meg önző, meg dögöjön meg, hogy van pénze és ideje ezzel foglalkozni, meg miért nem foglalkozik értelmesebb dolgokkal, meg felszínes, meg a pasik nem szeretik az agyonsminkelt nőket (kedvencem, ettől szokott a gyógyszerem elgurulni nagyon messzire). De az abszolót csúcs, az ez: mert aki sminkel, az hazudik, egy álarc mögé bújik, az alacsony önbizalmát és önbecsülését akarja ezzel kompenzálni. És hiába próbálod azt mondani, hogy ez baromság, ez nem teljesen így van, nem, ők jobban tudják. Tény, hogy a smink növeli az önbizalmat, szebbnek érzi magát tőle az ember, ezzel soha nem fogok vitatkozni, mert én is így vagyok vele. De a smink nem hazugság és nem álca és nem álarc. Mert a sminkkel és smink nélkül is ugyanazok vagyunk belül. Aki ismer minket az sminkkel és smink nélkül is elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk. Az idegenek véleménye meg nem számít. Miért tartják ezek a nők szinte bűnnek azt, hogy mások szeretnék kihangsúlyozni azt, amilyük van, vagy eltüntetni azt, amit el szeretnének? Miért hazugság ez? Hazugság az, ha valaki kétszínű. Ha valaki elhiteti veled, hogy kedves, de valójában egy velejéig romlott ember. 

De leginkább az a probléma, hogy miközben lenézi a sminkelő nőket, önmagát piedesztálra állítja. Hogy tessék, én természetes vagyok, smink nélkül is ki merek menni az utcára, nekem nem kellenek ezek a vackok, hogy szépnek érezzem magam, engem így is szeretnek. Nos, egyrészt örülök annak, hogy valaki abszolút szépnek érzi magát smink nélkül is, ez jó dolog mindenképpen. De nehogy már valami érdemrendet adjak azért, vagy a seggem verjem a földhöz, mert te mekkora hős vagy, hogy smink nélkül jársz-kelsz az emberek között. Meg még másik kb 1 milliárd nő is, nagyon különleges leszel ettől, de tényleg. Azt meg ki mondta, hogy sminkkel nem lehet valaki természetes? Mióta az a természetes, ha valaki nem sminkel? És a természetes smink? Akkor most mi van? Miért nem lehet egymást békén hagyni? Komolyan amitt kell lenézni embereket, mert sminkelnek? A mai világban még mindig ez megy, hogy azért rekesztünk ki embereket, bántjuk őket, mert máshogy néznek ki, mint mi? Mikor nő fel a világ eléggé ahhoz, hogy elfogadjuk végre egymást olyannak, amilyenek vagyunk? Sminkkel vagy anélkül. Élni és élni hagyni, a magunk dolgával törődni és elfogadni. Mantrázhatná mindenki ezt néha.