TAG | Bookworm

Kérlek mondjátok azt, hogy nem én voltam ez egyetlen tizenéves, aki a lámpaoltás után fogta magát és a takaró alatt még simán elolvasott öt fejezetet a kedvenc könyvéből? Meg is vádoltak, hogy ezért romlott el a szemem... Gyerekként minden lehetséges alkalommal, amikor lehetett könyveket kértem, pl a Jurassic Park megjelenésekor dinósokat tucatjával. Elolvastam a legtöbb Pöttyös és Csíkos könyvet, amit még anyától örököltem, a Kincskereső kisködmönt kábé milliószor 8-9 évesen, később pedig faltam a lányos-romantikus dolgokat, mára viszont átváltottam a sci-fi-re és krimire. Egyedül a kötelező olvasmányokkal voltak gondjaim, kicsit rosszul vagyok bekötve és nálam a kötelező dolgok heves ellenérzést váltanak ki. Megszámolni sem tudom, hogy hány kézzel fogható kötet sorakozik a polcaimon és hogy hány digitális verzió van a gépemen és az e-olvasómon, de biztos vagyok benne hogy ezres nagyságrendről beszélhetünk. Könyvmoly vagyok na. Ezért is szerettem volna mindenképpen kitölteni ezt a TAG-et, amit a Bikira lányoknál olvastam, Roni pedig Tekla Könyveinél.






1. Emlékszel hogyan szeretted meg az olvasást?
El nem tudom képzelni, de szerintem anya 'hibája' volt, mert ő is rengeteg olvas, szinte biztos vagyok benne, hogy tőle örököltem a könyvek szeretetét, ő meg a nagymamámtól. Benne van a déenesünkben :D. Egyébként is fura gyerek voltam, mindig a könyvekbe menekültem a hétköznapok gondjai és a többiek bántó szavai elől...

2. Általában hol olvasol?
HOL NEM??? Én mindenhol... Autóban, metrón, buszon, fotelban, ágyban, vécén, evés közben...

3. Egyszerre szigorúan egy könyvet olvasol, vagy több is jöhet egyidejűleg?
Én jobban szeretek csak egyet olvasni és teljes mértékben arra koncentrálni, nekem így jobban élvezhető a dolog, ettől függetlenül most éppen három van, amit párhuzamosan nyúzok :D.

4. Melyik a kedvenc műfajod?
Magyarul a sci-fi és a politikai-összeesküvősök meg a misztikusak, de most éppen az amerikai deep south történeket imádom nagyon. Angolul pedig a YA fantasy könyveket.

5. Van olyan műfaj, amit a világért sem olvasnál?
Coelho és önsegítős könyvek... #sorrynotsorry

6. Van kedvenc könyved?
Hajjaj, nem is egy! A legkedvencebben persze még mindig az Elme gyilkosai, sajnálom, hogy nem lehet már kapni sehol (legutóbbi tudomásom szerint). De imádom az Emlékek őrét is, amikor először olvastam sokkolt és imádom az olyan könyveket, amik képesek rám ilyen mély benyomást tenni. De - nem röhögni - nagy kedvencem a Lunar Chronicles sorozat, a Ne bántsátok a feketerigót, A föld alatti piramis. a Hívj be és ofkorsz a Harry Potter sorozat.



7. Melyik a leghosszabb könyv, amit valaha olvastál?
A Gyűrűk Ura és a Tűz és jég dala kötetek (ezeket egybe számoljuk nem?), szerintem ettől hosszabbakkal még nem próbálkoztam.

8. Milyen könyvet vettél utoljára?
Bevallom töredelmesen, hogy nagyon régen nem vettem már fizikai könyvet, mert annyira mozgalmas életet szokott lenni általában, hogy én nem vagyok hajlandó még egy böhöm nagy könyvet is magammal cipelni az útjaim során, szóval éljen a Kindle és az e-könyvek. Szóval utoljára az Elfújta a szelet töltöttem le rá, de most beugrott, hogy nemrégen vettem egy Queen-ről szóló könyvet.

9. A könyvtári vagy a saját (vásárolt) könyveket szereted jobban?
Ritkán járok könyvtárba, nekem ott a Kindle meg a net, minden fent van, amit csak el szeretnék olvasni.

10. Jelenleg mit olvasol?
Frankly my dear, I don't give a damn. Elfújta a szél. El sem hiszem, hogy még soha nem olvastam, pedig az egyik kedvenc filmem.



11. Hol veszed a könyveket?
nCore, Pirate Bay... Egész jó áron vannak :D. Egyébként pedig mindig a Libri-ben, mert ott van törzsvásárlói kártyám.

12. Előrendeltél már valaha könyvet?
Nem is egyszer! Ha tényleg veszek könyvet, akkor általában úgy alakul, hogy előrendeléssel veszem meg őket.

13. Hány követ veszel havonta?
Mostanában max egyet, vagy még annyit se, mert mindent e-olvasóra töltök.

14. Mit gondolsz az antikvár könyvekről?
Fantasztikus hangulata van a régi könyveknek, a múlt csodás lenyomatai, én imádom őket, rengeteg van belőlük itthon. Ráadásul egy antikváriumban rengeteg első kiadást, gyűjtői darabot és különlegességet lehet találni.



15. Egymás mellett tartod a már elolvasott és még elolvasásra váró könyveket?
Nekem minden a Kindle-n van, de egyébként igen.

16. Az összes könyvet el akarod olvasni, ami a magánykönyvtáradban van?
Törekszek rá, de nem tudom lesz-e annyi időm...

17. Mit csinálsz azokkal a könyvekkel, amik a polcodon sorakoznak, de tudod, soha az életben nem olvasod el őket még egyszer?
Megtartom mindet! Majd valaki jövendőbeli családtag elolvassa őket!

18. Adományoztál már könyvet?
Nem, de jó dolog lenne :).

19. Volt már könyvstopod?
Annak meg mi értelme lenne?

20. Mit gondolsz, szerinted túl sok könyved van?
Szerintem könyvből soha nem elég és nincs is olyan, hogy túl sok van belőle.


Ha van kedvetek töltsétek ki ti is :)

Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

7 megjegyzés:

  1. A könyvből soha se elég a szívemből szólt!!! :D

    Egyébként most engem 15 vadiúj, érintetlen könyv vár (vagyis 16 mert az egyik két kötetes xD), és három érettségi tételhez szükséges (pontosabban öt mert van ami két részes xD)...szóval...egy darabig szegénykéim dísznek megmaradnak...:/

    VálaszTörlés
  2. úúúú miket fogsz olvasni??? Mindig keresem az újabbakat, jól jönne pár tipp :)

    VálaszTörlés
  3. I just want to say thank you for sharing this post, because it's really amazing!
    And I already can't wait for the new one!

    Diana Cloudlet
    http://www.dianacloudlet.com/

    VálaszTörlés
  4. Jaj, ez olyan jó poszt. (-: Nekem gyerekként a könyvek voltak a legjobb barátaim.A gyerekkönytárból a legtöbb pöttyös és csíkos könyvet többször is elolvastam, ma pedig gyűjtöm ezeket. Sokszor azért vágytam haza az iskolából, hogy olvashassak, és később a munkából is, de a kötelezőkkel úgy voltam, mint Te. :D A Kindle egyelőre kívánságlistás nálam, de telefonon sok mindent olvasok, bár számomra az igazi feelingje a nyomtatott könyvnek van, csak már nincs hol tartani őket. Nálam az abszolút kedvenc Stephen King és műfaja.

    VálaszTörlés
  5. Magamra ismertem a válaszaidban. :) Nekem is a könyvek voltak a legjobb barátaim fiatalabb koromban, sokáig kiközösítettek azért mert szeretek olvasni... Persze kötelezőket soha nem olvastam, talán csak A két Lottit még negyedikben :D De a Harry Potter és a Gyűrűk Ura miatt sokszor fennmaradtam éjszaka, sőt volt hogy evés helyett is olvastam inkább. :D Szerencsére (vagy nem) a párom is bibliofil így rengeteg (de tényleg, rengeteg) könyvünk van, előbb veszünk könyvet mint ruhát, de hogy elolvasni mikor fogjuk őket az rejtély. :)

    VálaszTörlés
  6. @Myrkky: dettó :) érjek már haza olvasni szindróma nálam is megvolt XD szerintem, ha teheted mindenképpen ruházz be egy kindle-be (az enyém még 20ezer ft sem volt, a legegyszerűbb típus és tökéletes, évek óta megvan), mert a legjobb találmány a világon. Én is imádom a fizikailag megfogható könyveket, de néha olyan nehézkes azokkal közlekedni, elmászkálni, ez meg pehelykönnyű és egy rakat e-könyv elfér rajta. Ha bárhol elkezdek unatkozni csak előkapom a táskámból és már olvashatok is :)

    @Krisztina Zámbó: idióták az emberek... nekem talán a szent péter esernyője volt meg a legyek ura, amit szerettem a kötelezők közül (nekünk nem volt a két lotti)

    VálaszTörlés
  7. A Harry Potter sorozattal szerettem meg az olvasást igazán.Jelenleg a Tűz és jég dala 5. részét olvasom természetesen tableten. Elkértem barátnőmtől, de óriási és nehéz, ezért visszaadtam és tableten folytatom. Szeretnék egy Kindlet, de egyelőre beérem a tablettel.:)

    VálaszTörlés