Könyvklub

5:20 du.
Hamarosan jön a téli szünet, vizsgaidőszak vége, stb, amikor is végre van egy kis ideje szusszanni az embernek. Ha pedig pihizés, akkor olvasni kell :). Az elmúlt időszakban rengeteg könyv fordult meg a Kindle-men (jesszus, ezt akkor most hogy kéne ragozni...), érdekes módon a legtöbb csak sci-fi, amiknek legtöbbjét angolul olvastam, mert gyakorolnom kell, így nyilván ne Asimov életműre számítsatok, maradtam a fiatal felnőttek kategóriánál. Ezek közül gyűjtöttem össze azokat, amik ilyen vagy olyan módon, de hatással voltak rám, a többit nem érdemes megemlíteni. Ti miket olvastatok legutoljára?




Marissa Meyer - Lunar Chronicles (Cinder & Scarlet)

Ez a két (plusz két rövid történet) könyv volt idén magasan a kedvencem. Ráadásul roppant büszke vagyok magamra, hogy angolul olvastam őket végig és így is élvezhető volt (általában számomra angolul nem olyan olvasmányosak a könyvek, mint magyarul). A Lunar Chronicles történeteinek mindegyikét egy-egy tündérmese ihlette, de mindez a jövőben játszódik. Az első kötet a Cinder, ami a Hamupipőkén alapszik, a második pedig a Scarlet, ami a Piroska és a farkas újragondolt változata. A könyvek teljes mértékben összefüggnek, ahol véget ér az egyik, ott folytatódik a másik és a vezérszál Cinder története, aki egy cyborg lány. Nem akarok többet elmondani, mert úgy nem lenne izgalmas, szóval csak annyi, hogy aki lélekben még mindig egy kicsit gyermek, de imádja a geeky sci-fi dolgokat, az tuti nem fogja tudni letenni a Lunar Chronicles könyveit. Hiába, hogy a fiatalabb korosztálynak íródott, meglepően okos, csavarokkal teli, persze kicsit azért kiszámítható, de még így is érdekfeszítő a történet, valamint az írónő szerencsére nem fél megszabadulni egy-egy karaktertől és nem folyik durván a nyál sem, vagyis bocsánat, annyira nem durván romantikus, de ha meg az is, akkor is aranyosan és komolyan.




Veronica Roth - Divergent (A beavatott), Insurgent (A lázadó) & Allegiant

Szerintem a Divergent könyvet már nem kell annyira bemutatnom, hiszen a film márciusban kerül a mozikba, így biztosan sokan ismerik már (ami persze szomorú, hogy egy könyv akkor lesz igazán ismert, ha megfilmesítik, de ez van...). Az alap eléggé hasonlít az Éhezők viadala szériához, itt is egy fiatal lány a főszereplő, akinek a kezében van egy egész társadalom sorsa és a többi és a többi, szóval ki lehet találni. A történet a posztapokaliptikus Chicago-ban játszódik, ahol az emberek öt különböző csoportra bomlottak és Tris (a főszereplőnk) nem igazán illik egyikbe sem, pedig választani kell magának egyet, nyilván ez okozza a konfliktust. Az első kötet érdekes volt, érdekfeszítő, kemény és realisztikus, igazán élvezetes volt olvasni, nekem nagyon tetszett, érdekeltek is benne a szereplők és a sorsuk, alig vártam a folytatást. Aztán a második kötetben valahol elveszett a varázs, már nem volt olyan érdekes a történet, mintha kifulladt volna és nekem túlságosan előtérbe került (vagy csak zavart) Tris és Négy kapcsolata is, meg nyavalyogtak sokat, amit nagyon nem szeretek. De a végére izgalmas lett, kiderült, hogy mi folyik a világban, szóval megint érdekelni kezdett a folytatás. El is kezdtem a harmadikat, de nagyon küszködök vele, mert nem stimmel a dolog, egyszerűen leült az egész, de hátha nemsokára izgi lesz megint. Ettől függetlenül érdemes elolvasni, főleg az első kötetet.




James Dasher - Az útvesztő

Az útvesztő nagyon érdekes könyv, kicsit furán A legyek urára hajaz, de mégis más. Ez is sci-fi, ez is sötétebb hangulatvételű, mint úgy általában a mostani YA regények. A történetnek a lényege, hogy sok fiatal fiút (plusz egy lányt) bezárnak egy fura 'térre', amit egy hatalmas labirintus vesz körbe és innen kellene valahogy kiutat találni, de persze megint semmi nem az, aminek látszik. Nem volt rossz, de valahogy annyira furán bizarr volt az egész, hogy a mai napig nem sikerült megemésztenem rendesen. Mint a Lios Lowry könyvek... Na azok egy életen át üldözni fognak...





Julianna Bagott - Tiszták

Őt utólag szúrtam be, elnézést kérek érte, de valamiért megfeledkeztem róla, pedig egy hihetetlenül bizarr és jó könyv. Elképesztő a története és elképesztőek a szereplői is. A Tiszták egy posztapokaliptikus történet, megrázóan realisztikus leírásokkal, nekem többször le is kellett tennem az olvasómat, hogy elsuttogjak egy wtf-ot, mert annyira sokkoló volt néha. A Földet és az emberiség nagy részét atomrobbanások pusztították el, az életben maradtakban pedig súlyos károkat okozott, ugyanis összeolvadtak a körülöttük lévő tárgyakkal. Egyetlen reményük  a Kupola, ahol a Tiszták élnek, hermetikusan elzárva a megcsonkult világtól. De természetesen, mint szinte mindig itt is érvényes: semmi nem az, aminek látszik. Hátborzongató és sokkoló könyv, őt mindenképpen olvassátok el. Ha jól tudom három kötetből áll, de még csak kettő jelent meg.





Orson Scott Card - Végjáték

Tudjátok van az az érzés, amikor olvasol, hallgatsz, nézel valamit és szépen felépül a történet: bevezetés, konfliktus, csúcspont, megoldás. Nekem ilyenkor mindig az a kedvencem, ahol elérünk a csúcsra, amikor megtörténik a wow faktor és elégedett leszünk. Na, ennél a könyvnél pont ez maradt el. Olvastam, olvastam, vártam a csúcspontra és egyszer csak vége lett, úgy hogy már az elején tudtam, hogy mire megy ki a játék, de persze reméltem, hogy tévedek. Borzalmas csalódás volt, mert annyira istenítették mindenhol ezt a könyvet, de egyszerűen nekem nagyon nem tetszett. Persze akit érdekelnek a sci-fi-k és az érdekes kísérletezzünk a gyermeki elmével történetek, az ne hagyja ki, de ne várja a csúcspontot, mert az itt nincsen.

7 megjegyzés:

  1. Nem szeretem a sci-fit semmilyen formában,sem az utópisztikus könyveket, viszont mostanában mindenhol (értsd: youtube és blogok :D) ezeket istenítik, így belefogtam már A bevatottba, az Útvesztőbe is, de nem köttek le annyira, hogy befejezzem őket. Talán majd egyszer..

    Legutóbb Bridget Jones naplóját olvastam, most pedig egy hasonlót: Hiúság városát Jane Greentől, mondjuk ez elég döcögős, még várom a sztorit:P
    Ezzel párhuzamosan többet is olvasok, pl. Dorothy Koomsontól a Barátnőm kislányát, ami eddig nagyon tetszik :D
    Vagy a Mielőtt elalszom S.J. Wattsontól. Szóval ezek nem fantasztikus, hanem chicklit sztorik, viszont imádom az összeset :D

    VálaszTörlés
  2. A maze runner kicsit nyomasztó volt, de nagyon izgalmas. Mindenképpen olvasd el a második-harmadik kötetét is, mert az első önmagában eléggé csonka, úgy viszont szép kerek lesz a történet. Igaz magyarul nem jelentek még meg, de nem is nehéz a nyelvezete, én hamar túl voltam rajta.. :)

    A beavatott trilógia várólistán van már egy ideje, az első ajánlásodat pedig nem ismertem, de felkeltette az érdeklődésem, pakolom várólistára őket, köszi! :)

    A héten a Rubinvörös-Időtlen szerelem trilógiát olvastam el, könnyed young-adult regények, ha szereted az időutazást, ajánlom. :)

    VálaszTörlés
  3. A maze runner folytatásait tényleg olvasd el :D nagyon jó kis könyv szerintem legalább is nekem nagyon tetszett az egész úgy ahogy volt. Hálistennek a végében sem csalódtam :D Viszont az a kategória amit végig el kell olvasni ahhoz hogy megértse az ember mert mindig jön valami újdonság. No spoiler. A lényeg hogy én sokat vadafakoltam rajta és alig várom a filmet. A divergent vége viszont szerintem el lett kuffantva. Szintén no spoiler de azért a filmet megnézem majd, mert az első rész tetszett :D

    VálaszTörlés
  4. Ja a maze runnerről még annyit hogy tényleg elég nyomasztó de én úgy rákaptam hogy egy hét alatt kiolvastam a három kötetet XD most viszont februárig nem olvashatok semmit mert jönnek a viszgák hüpphüpp de azért ha valami hasonló jót tudtok azt felrakom a várólistámra :D

    VálaszTörlés
  5. Sajnálom, hogy neked nem tetszett a Végjáték, nekem az egyik kedvencem.

    VálaszTörlés
  6. A Divergent első részét olvastam csak, a folytatásoktól sokszor félek. :) Most teljes Worl After lázban égek, mert az első rész az Angelfall nagyon nagyon tetszett. A másik kedvencem Christina Lauren-éktől a Beautiful sorozat, most tartok a Player-nél ez az eddigi kedvencem, szerintem sokkal jobb könyvek, mint a Fifty-sorozat. :)

    VálaszTörlés
  7. @morphine: én is bridget jones-ostam, elolvastam végre angolul, de a magyar fordításban sokkal jobb :)

    @Lora: elolvasom akkor őket mindenképpen :) a Lunar Chronicles-t olvasd el, ha szereted az ifjúsági sci-fiket, zseniális szerintem :)

    @Roxanne: no spoiler XD elolvasom, van most időm sajnos XD

    @Nita: pedig imádom a sci-fiket és igazából az alapja nem volt rossz, de vártam a tutit és nem jött, a folytatásról meg inkább nem is nyilatkozok...

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.