Sleek i-Divine Palette - Celestial - teszt, vélemény

Természetesen nem tudtam ellenállni a Celestial palettának és mint karácsonyi ajándékot magamnak, megvettem őt tegnap azzal a kifogással, hogy muszáj most, mert limitált és a Superdrug-ból mindig elkapkodják a limitált Sleek palettákat. A Celestial igazi nekem való darab, csupa hideg, fényes és különleges színt tartalmaz. Csak sajnos nem tökéletes ő sem...



A csomagolás a szokásos limitált papírdoboz, ebben érkezik a fekete, matt műanyag kompakt. Belül nagy tükör, felesleges applikátor és egy fólián az árnyalatok nevei. Nem tudok túl sok mindent hozzáfűzni ezeken kívül.




Inkább írok a belsejéről. Az első, ami rögtön szemet szúrt a paletta kinyitásánál, hogy két szín is nagyon hasonlónak tűnt a Vintage Romance-ből. Mint kiderült csak az egyik, az ezüst teljesen egyforma, a matt alapú, csillámos fekete más szerencsére. Előfordul, a Sleek-nek sok a palettája, viszont két egymást követőben ugyanaz a szín.... Ejnye! De lássuk, hogy milyen árnyalatok vannak a Celestial-ban:
  • Solar - metálfényű, csillámos ciklámen/magenta - nagyon szép, pigmentált, szinte krémes, de még gondolkoznom kell azon, hogyan tudnám kihasználni
  • Astral Blue - matt alapú, csillámos élénk középkék - brutális csalódás, szinte alig pigmentált, kemény és krétás :(
  • Aurora - matt alapú, csillámos élénk, enyhén kékes zöld - csodaszép, nagyon élénk és jól pigmentált is, a textúra is kellemes, az kedvencem a palettából
  • Galactic - metálfényű ezüst - a fránya ismétlődés...
  • Earth Shine - matt alapú, csillámos sötétkék - swatchon egészen petrolkéknek látszik, nagyon szép, jól pigmentált
  • Dark Matter - matt alapú, csillámos fekete - wow fekete sok szép csillámmal, nagyszerűen pigmentált, nagyon szép mély árnyalat
  • Stargaze - szaténfényű világos lila - a második kedvencem, nagyon szép és különleges szerintem, isteni a textúra, jól pigmentált
  • Saturn's Ring - duókróm kékes lila - csodás árnyalat, nagyszerű pigmentáció és textúra
  • Meteoric - matt pinkes piros - meglepően jól teljesített ez a szín, igazán különleges 
  • Terrestrial - matt pisztáciazöld - gyengének tűnik, de mégis működik a szemhéjon, az Aurora-t nagyszerűen össze tudtam vele satírozni, fehér alappal az igazi
  • Lunar - metálfényű jégkék - tökéletes jégkék, csodás pigmentáció és textúra
  • Eclipse - duókróm vöröses-zöldes barna - a harmadik kedvencem, soha nem tudok betelni ezzel a színnel, nagyszerű textúra és pigmentáció

Solar, Astral Blue, Aurora, Stargaze, Satrun's Ring, Meteoric

Solar, Astral Blue, Aurora

Stargaze, Satrun's Ring, Metaoric

Galactic, Earth Shine, Dark Matter, Terrestrial, Lunar, Eclipse

Galactic, Earth Shine, Dark Matter

Terrestrial, Lunar, Eclipse


Igazából egy árnyalat az, ami gyengén teljesít, de mondjuk az nagyon gyengén (Astral Blue), egy, ami közepesen (Terrestrial) a többi kiemelkedően jó minőségű. Még csak egyszer használtam őket, de jó volt velük dolgozni, a színek szépen összemoshatóak, jól építhetőek és az eddigi tapasztalataim alapján tartósak is. Hozzám nagyon közel állnak az ilyen színek, én imádom őket, de szerintem sokaknak pont emiatt nem lesz a kedvence a Celestial, mert nem éppen a hétköznapi árnyalatok gyűjteménye. Nem tökéletes darab (hülye Astral Blue...), de akik szeretik a különlegesebb, színesebb palettákat azoknak meleg szívvel ajánlom. Az ára 8 font, vagy 2590 Ft a Makeup Plaza-ban ITT. Aki pedig kíváncsi rá, hogy milyenek a színek használat közben, az kattintson IDE.

Lolly

Minden ami smink, szépség- és hajápolás egy kis csillámmal és unikornisokkal :)

11 megjegyzés:

  1. Az Eclipse és a Saturn's Ring valami csodálatos, de a Stargaze se rossz! :) igen, tényleg elég különleges válogatás, sajnos én nem tudnám kihasználni, de a hideg színek kedvelőinek telitalálat. Én a Garden of Eden-t várom már, az lesz a nekem való ;)

    VálaszTörlés
  2. A jobb alsó valami csodaszép! A Te képeiden minden eddiginél meggyőzőbb, de ezt most kihagyom, és megvárom a zöldes-barnás januárit :-)

    VálaszTörlés
  3. Úristen az utolsó szín.... ÁÁÁÁ <3

    VálaszTörlés
  4. jajj, a garden of eden is de jó lesz :)

    VálaszTörlés
  5. Köszi a gyors tesztet! :))
    Én lehet megrendelem ezt a palettát, mert ruháknál sokszor előfordul, hogy gyakran kéket választok. Még pirosítót kell szereznem hasonlót, amit te is használtál. Ha még sminkelsz a palettával, bizti ide pillantok egy kis ötletért. ;)
    A következő garden of eden tuti kizárva, én nem vagyok valami zöld rajongó, barnákból meg van már egy rakat.

    VálaszTörlés
  6. Szép ez a paletta, gyönyörködöm a színekben, de én sem használnám ki sajnos, a Garden of eden-re viszont lecsapok majd a Make Up Plaza-ban :D Az utolsó szín tetszik innen a legjobban :)

    VálaszTörlés
  7. KOrábban már én is szemeztem ezzel a palettával :)

    VálaszTörlés
  8. A Saturn's Ring, holy shit! *n*

    VálaszTörlés
  9. Nagyon gyönyörű, csak sajnos nem tudnám teljes mértékben kihasználni a palettát. :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon vagányak ezek a színek :)

    VálaszTörlés