Haul innen-onnan

A fészen írtátok többen is, hogy nem vennétek rossz néven, ha megmutatnám a Birmingham-ben vásárolt ruháimat, de gondoltam, ha lúd, akkor legyen iszonyat kövér, mert hozzácsaptam az elmúlt időszak egyéb szerzeményeit is. Ezt a csodás menta színű 3/4es ujjú blézert a Primark-ban vettem 19 fontért. Nagyon szép világos színe van, meglepően jó anyaga, de ami a legjobban tetszik benne az a szabása, mert pont ez az a fazon, amit kerestem, amiről tudom, hogy jól áll. Kicsit egyenesebb szabású és hosszabb, inkább boyfriend stílusú.  A színe sajnos nem jön át a képen, mert nem érem miért nem... Ettől egy kicsit azért látványosabb...




Ezt a galaxis szerű mintás felsőt a TK Maxx-ben vettem, ami egy érdekes kis outlet, ahol össze vannak ömlesztve a márkák és a különböző termékek. A pólót a sale részlegen találtam, így extrán jól jártam. Az eleje érdekes szatén hatású anyagból van, a háta pedig sima pamut. Én nagyon szeretem az ilyen kicsit hosszabb és bővebb felsőket, mert ezek néznek ki a legjobban a szűk nadrágokkal és leggingsekkel és feldobhatjuk őket akár övvel is.



Bevallom voltak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy akkor most illik-e fehérneműt kiposztolni, mert ez már eléggé intim dolog, de végül úgy gondoltam nincsen ebben semmi rossz, minden lány/nő hord melltartót (tisztelet a kivételnek). Ezt a mintás menta darabot bugyival együtt 5 fontért árulják a Primark-ban, ami egy szettér nevetségesen jó ár szerintem. Az anyaga kellemes és kényelmes viselet.



Ez a kis fekete ballerina szintén Primark és szintén nevetséges áron volt. Hihetetlenül kényelmes, egyből beleszerettem, ahogy felpróbáltam. Ráadásul lakk, amit külön imádok, pluszban van rajta egy hatalmas masni is, amit majd később kirakunk szegecsekkel :D. Egyébként milliónyi ballerina  meg persze egyéb cipő is volt és mind nagyon olcsó, el sem hittem... Követlek egy Primark-ot itthonra is!




A ruhák mellé egész sok kiegészítőt is vettem, a legtöbbet leárazva, de mindet nagyon jó áron. Ez a kis aranyos szívecske fejhallgató zsinórjára való ékszer, ami akár idióta dolognak is tűnhet, de nekem nagyban megkönnyítette az életemet, mert így rögtön tudom, hogy melyik a bal és melyik a jobb oldala a fülimnek. A SIX-ben kapható és van még pár különböző minta. A karkötőszett H&M és azt hiszem azon belül is Divided, de már nem emlékszek pontosan. Mind a háromnak különböző a színe, gumisak és jó szorosak (nem szeretem ha lötyögnek rajtam a karkötők...). A keresztes és a menta nyaklánc valamint a szegecses fülbevaló mind Topshop és szerencsére le voltak árazva, mert egyébként szerintem indokolatlanul drágák az üzletben a cuccok. Teljes áron tuti nem vennék semmit tőlük, de pár fontért okésak voltak :D.







Természetesen sminkcuccokat is vettem, nem is én lennék, ha nem így lett volna. Az OPI Liquid Sand lakkjai nagyon izgatták már a fantáziámat és amikor megláttam a Mariah Carey kollekciós miniszettet rögtön lecsaptam rá. Nem lövöm le a poént, majd jövök a részletes beszámolóval! A MAC egyik rúzsára már régóta fájt a fogam, de limitált volt, aztán behozták állandóra, de nálunk még mindig nem lehet kapni. A neonpink Candy Yum Yum-ról van szó persze és nem tudtam neki ellenállni a reptéren... A Maybelline tavaszi limitált rúzsairól már áradoztam a blogon, de sajnos remény sem volt rá, hogy behozzák ki hazánkba. Viszont Angliában lehet őket kapni, így jött velünk két nagyon szép darab, az egyik nekem, a másik huginak. Természetesen a MAC Archie's Girls kollekcióból is beszereztem pár darabot: jött haza egy rúzs, egy pír és egy pigment is. Róluk holnap lesz is teszt :D. Ti miket vettetek mostanában?







21 megjegyzés:

  1. Nagyon jó dolgokat szereztél be! :) Az OPI liquid sand körömlakkokat meg egyenesen imádom, bár nekem egy nagy van, nem a minik. :)

    VálaszTörlés
  2. Huhhh minden nagyon tetszik:) A Candy-Yum Yum-mal viszont nagyon elkeserítettél, nem tudtam h itthon nem lehet kapni :/ Azt hiszem h akk át kell ugranom a kívánságlistámnak ezt a pontját:S

    VálaszTörlés
  3. a Primark egy mennyország, én Londonban voltam tavaly és iszonyat potom áron vettem sok mindent, mondjuk cipőt pont nem találtam, magassarkút szerettem volna, de vagy nagy volt, vagy ocsmány. emlékszem, 40 percünk volt csak, barátnőm próba nélkül vett mindent, olyat is, mint farmer meg fehérnemű és minden jó lett rá!=D
    a ruhák közül a galaxisos felső tetszik a legjobban, a sminkek közül meg a neonpink rúzs, szeretnék egy hasonlót nyárra!=)

    VálaszTörlés
  4. Juj, ezek az én kedvenc helyeim is:) Primarkba mondjuk 2 nyugtatóval egy napi hideg élelem és 2 l víz:D, de imádok ott én is fosztogatni, meg a superdrugban, én ott vettem a sleek cuccaimat:) meg Tresemme hajápolókat.

    VálaszTörlés
  5. Én itt Finnországban találkoztam a Maybelline rúzsokkal, hát valami mesések!

    VálaszTörlés
  6. A masnis cipő... Akarok egy ilyet... Hopp...Van egy ilyenem... :D A legjobb tavasszal!

    Nem tudod az ArtDeco Dita von Teese arany kollekciót itthon fogják forgalmazni? Douglasban kérdeztem és bután néztek. :(
    Pedig szeretnék kamumájfoltot, izé, szépségpöttyöt a fejemre. Ilyet e:
    http://www.artdeco.de/en/makeup/dita-von-teese/beauty-marks.html

    VálaszTörlés
  7. ez aztán jó SOK minden...persze nem illik turkálni más pénztárcájában,de meló nélkül ez cseppet nagy vásárlásnak tűnik...

    VálaszTörlés
  8. Primarkot én is nagyon szeretnék (egy eredeti marveles amerika kapitány pólót is vettem ott 3!!! fontért :D), de ha lenne úgyis csak Pesten... :(

    VálaszTörlés
  9. névtelen: nem illik, akkor miért teszed? pont te akarsz így erkölcsi kiselőadást tartani? ugyan már...

    VálaszTörlés
  10. Ejj totál készen vagyok a rúzsoktól :D Olyan szépek! Az, hogy nem hozzák be ide a Vivids kollekciót, nekem is nagy csalódás, be tudnék vásárolni belőlük :D

    VálaszTörlés
  11. Húúúú, mennyi szépség! Nagyon várom a tesztet az OPI lakkokról és szeretnék majd kérni sminket Candy yum-yum-mal is, ha lehet. :)

    VálaszTörlés
  12. Jaj, az a rúzs! Beleszerettem az utolsó előtti képbe! Ugye tudtok egy hasonmást rá mondani a drogériákból? Annyira nagy szerelem! Jaj, kell! :-) :-(

    VálaszTörlés
  13. nekem a mac cuccok tetszenek.
    a mària lakkok nem :D nem jonnek be a matt lakkok.sorry de ez van.

    VálaszTörlés
  14. Kedves névtelen, egy felnőtt nőről beszélünk.
    Bizonyára amikor volt rendszeres jövedelme, valamennyit félre is tett belőle.

    VálaszTörlés
  15. Candy Yum Yum nekem is kívánságlistás! :) A cuki masnis balerinacipő a kedvencem. :) Nekem is hasonló van csak arany színben.

    VálaszTörlés
  16. @Dóri: lesz majd nálunk is, csak senki nem tudja hogy mikor, de lennie kell! :)

    @apolka*.*: én sem próbáltam, csak a blézert XD de jó lett minden :)

    @Judit: eszméletlen embersereg volt ott... és annyi minden, hogy a negyedét se láttuk...

    VálaszTörlés
  17. @Goth Mary Poppins: sajnos nem tudok róla, de a másik egyből bejött hozzánk, szóval én nem sok remény fűzök már a másikhoz, pedig azok szebbek :(

    @Névtelen: akkor ne turkálj... de ha nagyon tudni akarod van félretett pénzem...

    @Evinde: nem is értem, hogy ide miért nem kerülnek be, pedig tuti elfogynának én nem értem ezt a behozzunk-nem hozzuk be logikát a márkáknál... nem lehet ezt követni...

    VálaszTörlés
  18. @Ági: lesz minden, amilyen gyorsan csak tudok írni :D

    @Gumukacsa20: én egyetlen egy dupe-ot tudok erre a rúzsra, de az meg még drágább, egy NARS velvet pencil... de lehet meg kéne nézni a Maybelline Coral Tonic árnyalatát :)

    @Ági Mdolla: nekem nagyon tetszenek valamiért :)

    VálaszTörlés
  19. A blézer és a topán nagyon tetszik, na meg a sminkcuccok :P

    VálaszTörlés
  20. Ah szuper dolgokat vettél! Talán legjobban a blézer tetszik! *.*

    VálaszTörlés
  21. A pír nagyon guszta. Bár nekem nem fekszik a MAC Archie's Girl csomagolása. Túl gagyi retro :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.