Urban Decay Naked Palette - teszt

Tudtam, hogy úgyis az lesz a vége, hogy megveszem az egyik Naked palettát. Kerülgettem, kerülgettem, mindig az motoszkált a fejemben, hogy áááá minek ez, nem is használok ilyen uncsi színeket (nem is azok), nem kell, nem szép, mindenkinek van. Persze bele-belemászkáltam minden egyes alkalommal, amikor a Sephora-ban voltam és végül egy fél órás eladó kiakasztós Naked2-vel összehasonlítós huza-vona után bedobtam a kosaramba az egye fene alapon. Adtam neki egy hét próbaidőt, semmi mást nem használtam, szóval készen állok a tesztre.

Lehet, hogy a pillangók annyira nem mutatnak jól alatta...



Csomagolás: 8/10

A paletta egy áttetsző műanyag dobozban és azon belül egy bársonyos lila tartókában érkezik, amiben mellette ott figyel a kis Primer Potion is. Hátul papír van az infókkal, a színekkel ilyesmikkel. Maga a paletta barna bársonnyal bevont erős és vastag karton, arany felirattal, a hátoldalán pedig egy nagyon nem odaillő matricával (nem is értem... nem elég a papíron közölni ezek az információkat, vagy miért nem lehet belenyomni a bársonyba a betűket). Belül barna papírral van bélelve, szintén arany feliratokkal és mágnessel (nagyon jól) záródik. A színek szépen katonás rendben sorakoznak egymás mellett, alattuk pedig a mellékelt ecset (régen szemceruza, én annak jobban is örültem volna bevallom) található. Tetszetős, de a belső papíros megoldás annyira nem jön be, olyan furán dudorodik a bársony. Ja és a tükör nevetségesen kicsi benne, inkább ott se lenne (csak mert én soha nem használom a palettákban lévő tükröket).

A hátoldal.

Nagyon tetszetős.

A matrica borzalmas...

A puklik sem tetszenek.


Használat: 10/10

A szemhéjpúderek az Urban Decay-nél már megszokott nagyon kellemes textúrájúak, könnyen satírozhatóak, még a matt árnyalatok is. Egy-két árnyalat ugyan hajlamos porozgatni, de egy jó ecsettel ez kivédhető. Bevallom nekem mindig egy élmény használni az Urban Decay szemhéjpúdereit, nagyon szeretem őket.

Termék: 8/10

Gyorsan legyünk túl a kellemetlen részen, aztán bele a jóba! Első kellemetlenség: a Creep nevű árnyalat nem tartós. Egyáltalán nem. Ugyanis alappal vittem fel az egész szemhéjamra és két óra múlva már a ott csücsült összegyűlve a redőkben (alappal normál esetben 12 órát is bírnak a szemhéjpúderek a szemhéjamon). Nem értem, hogy miért, hiszen a többi sokkal jobban teljesít. A második kellemetlenség az ecset. Szerintem szörnyű... Abszolút használhatatlannak tartom a szemhéjpúderek felviteléhez, mivel túl erős szintetikus szálai vannak, amik inkább teszik alkalmassá krémes dolgok eldolgozásához. Amik nincsenek a Naked palettában. Szóval ide felesleges, inkább hagyták volna a ceruzát. Ezeket leszámítva szép és jó minden.

Egyébként nagyon minőségi benyomást kelt az ecset. És nehéz. Egy ecsethez képest...

Inkább korrektorhoz fogom használni, vagy mondjuk Paint Pot-hoz.


A palettában 12 szín található, ezek közül szerencsére mindössze kettő matt, a többi szép fényes vagy csillámos. A pigmentáció kiváló, a leggyengébben természetesen és nem meglepően az egyik matt árnyalat teljesít, vicces módon ez a Naked. A swatch fotóim siralmasak lettek, dolgozok a problémán, de azért nagyjából visszaadják a színeket. A textúra mesés, puha, selymes, imádok velük dolgozni még a matt színek is nagyszerűen satírozhatóak.

Virgin: nagyon halvány fényes nude, Sin: metálfényű rózsaszínes pezsgőszín, Naked: matt középbarna

Virgin, Sin, Naked (alap nélkül)

Sidecar: csillámos aranyfényű bronz, Buck: matt sötétbarna, Half Baked: metálfényű bronzos arany

Sidecar, Buck, Half Baked (alap nélkül)

Smog: metálfényű sötét bronz, Darkhorse: aranyfényű csokibarna, Toasted: metálfényű rózsaszínes barna

Smog, Darkhorse, Toasted (alap nélkül)

Hustle: fényes lilás barna, Creep: sötétszürke gyöngyszínű mikrocsillámokkal, Gunmetal: metálfényű ezüstszürke

Hustle, Creep, Gunmetal (alap nélkül)

Úgy vélem, hogy annak ellenére, hogy előszor ódzkodtam ezektől az árnyalatoktól, mégis úgy gondolom, hogy nagyon jól kihasználható színek vannak a palettában. Kiválók a dolgos hétköznapokra irodába meg ilyesmi (én mondjuk oda is hupililában, na de mindegy) és lehet velük extra dögös parti sminket is készíteni. A legszebb színek Smog, a Sidecar és a Half Baked egyébként, ha a többihez nem is, de ezekhez nagyon gyakran fogok nyúlni, a Virgin pedig nagyszerű finom highlighternek.

Ár: 10/10

12 darab szemhéjpúder, egy darab ecset, amit ha a szemhéjpúderekhez nem is nagyon lehet használni, de majd másra jó lesz, és egy darab mini, de egyébként sokáig elég Primer Potion, mindez $50ért (kb 11000 Ft), ami akárhogy is nézzük ilyen jó minőségért nagyon jó ár (a szemhéjpúderek darabja így 1000 Ft alatt van!).

Összegzés: 9/10

Értékelés: 5ös. De, még mindig nem érzem a magaménak a színeket, de majd belejövök és még mindig nem érzem azt sem, hogy ez a paletta megérdemli az ikonikus státuszt (a 15th Anniversary, na az megérdemli :D). Azoknak akik viszont az ilyen árnyalatokat részesítik előnyben nagyszerű vétel ez a paletta, hiszen sok szín van benne, kiváló utazáshoz, a mindennapokra és erősebb sminkekhez is.

16 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretem az ecsetet is benne :) Gyorsan el is döntöttem a kipróbálás után, hogy az összes ecsetem UD lesz :D

    VálaszTörlés
  2. :-) Megvetted :-) Mióta nekem megjött a N2 csak azt meg a theBalm palettát használtam, habár nekem azért szükséges, hogy a napi sminkem office compliant legyen, de akkor is megért minden forintot.

    VálaszTörlés
  3. Nekem a Creep szinnel nem volt bajom.sot..az ecsetre fogjuk rà,hogy nem rossz,van jobb ecsetem is mint ez

    VálaszTörlés
  4. Igen, gyönyörű és annyira alapdarab, hogy minden csajnak az első személyi igazolvány mellé járna alanyi jogon.
    Én is megvettem, mivel akció volt a Sephora-ban és úgy éreztem most vagy soha :D

    Az árnál ugyanúgy számoltam mint Te, 9900 Ft.-ba került és egyből elosztottam 12-vel, a 825 Ft/szín eredményt látva, olyan érzés kerített hatalmába, hogy ez szinte ingyen van, igaz, jó ha 6 színt fogok használni a palettából :DDD

    De gondolom a Naked 2 palettát sem fogjuk kihagyni :)

    VálaszTörlés
  5. Én meg imádom az ecsetet, az egyik kedvencem és nagyon jól tudok vele dolgozni :D Én sem fűztem hozzá nagy reményeket, de azért csak kipróbáltam és de jól tettem :) Nekem az is bejön, hogy nehéz, valahogy stabilabb, a túl könnyű ecseteket nem is szeretem. Bár nem tartom lehetetlennek, hogy egy ilyen mértékben tömeggyártott termékben nem lehetnének eleve nagy eltérések...

    VálaszTörlés
  6. Nekem is végre meglett ez a paletta, azóta nem tudok elszakadni tőle. Ott volt a választási lehetőség, hogy Naked1 vagy 2, de nekem ez jobban bejött a meleg színei miatt. Jó poszt lett! :)

    VálaszTörlés
  7. Én meg itt gondolkozok, hogy melyik is a Creep... Azt az egyet nem használtam még szerintem soha :D
    Jaj én úgy imádom ezt a palettát és a másikat is, életem legjobb vétele volt mind a kettő :D
    Ecset nekem sem a kedvencem, mert annyira érzem rajta, hogy nem igazi szőr, tehát nem bánnám, ha puhább lenne. NEkem inkább a Sigma jött be ilyen téren, az UD ecsetek túl kemények NEKEM. Másnak biztos bejön.

    VálaszTörlés
  8. látom az ecsetről merőben eltérnek a vélemények :D

    Erzsi: basszus nem fogom tudni megállni úgysem XD

    Kinga: én is így voltam vele, ennek a színei erőteljesebbek, de persze gondolkozok a másikon is, aztán majd meglátjuk

    Viki: olyan műanyag hatása van az ecsetnek, sokkal jobb lenne ha igazi szőrből lenne, persze vegán tehát nem lesz igazi szőrből :D

    VálaszTörlés
  9. Szerintem a Naked azért teljesitett "gyengén" , mert eleve az a rendeltetése, h a szineket elsatirozzuk vele a mélyitővonalban. Nekem ez a kedvenc szinem a virgin után:)
    Creep-et még nem használtam szemhélyra csak külső v-be szoktam, még soha nem volt vele gond.
    Én két színt nem szeretek, az a gunmetal és a toasted. Ha legközelebb kinn járok New Yorkba tuti megveszem a 2-őt is. Azért nem rendelem meg, mert végülis nem létszükséglet, de ha élőben fogom látni, biztos nem tudom otthagyni.
    Szupi lenne ha csinálnál vele napi sminket, v tutorialt :)
    Ja és az ecset nekem sem vált be szemhélyra, viszont életem legjobb korrektorecsete lett:)

    VálaszTörlés
  10. a naked nyilván azért ilyen, de igazából csak a többihez képest gyengébb :D
    napi smink mindjárt fent lesz :D

    VálaszTörlés
  11. Szia! Tudom, hogy ez kicsit most nem ide vág, de gondoltam megkérdezlek. Nyáron az egyik barátnőm megy ki az USA-ba és megkérdezte, mit hozzon nekem. Nos mondanom sem kell nagy gondba estem, mert annyi minden jó lenne (UDPP, Naked paletta, stb.), de a keretem kicsit szűkös. Arra gondoltam elmondhatnád mit gondolsz mi az amit mindenképpen hozassak vele. Szerinted mik azok a sminkcuccok, ecsetek amiket megéri ott megvenni és nálunk nem megvásárolhatóak?
    Pretty please
    Lela

    VálaszTörlés
  12. Szia!

    Szerintem mindenképpen olyan dolgokat válassz, amihez nálunk nem lehet hozzájutni (UD azért már elég könnyen be lehet szerezni otthonról is). Pl Make Up For Ever Aqua Cream, ezek tök jók, mert multifunkcionálisak, lehet szemre, szájra, arcra is használni őket, NARS (pirosítók és szemhéjpúderek nagyszerűek), Kat Von D (a paletták nagyon-nagyon szuperek és az új tartós szájkrémek is), a Sephora saját vonala is nagyon jó, Tarina Tarantino (paletták, tusok), Sonia Kashuk ecsetek (vannak nagyon jó készletek is 15-25 dollár között), Revlon ColorBurst Lip Butter, ezek zseniálisak és jó az áruk is, Wet'n'Wild (nagyon-nagyon olcsó, de szuper márka), Too Faced (a Shadow Insurance jobb mint az UD primer potion szerintem, Hard Candy (csak Walmart-ban van, de olcsó és nagyon jó), Jesse's Girl (csak Rite Aid ha jól rémlik, olcsó és nagyszerű pigmentjeik vannak), Maybelline Bouncy Blush (nálunk nincsen és nem tudom, hogy lesz-e, de ne hagyd ki, minden drogériában van), China Glaze lakkok, érdemes még NYX termékeket hozatni, mert itt nagyon olcsók (ULTA-ban kaphatóak). Most hirtelen ennyi, de dobj egy emilkét, ha van kérdésed :D.

    VálaszTörlés
  13. szia hol lehett ilyet venni vagy rendelni és mennyibe kerül?:D

    VálaszTörlés
  14. szia hol lehet venni vagy rendelni?
    és mennyibe kerül?:D

    VálaszTörlés
  15. http://barbeautysale.blogspot.com/
    tőle tudsz rendelni és szerintem 12-13ezer forintba kerül

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.