Rimmel Glam'Eyes Mono Eye Shadow - teszt

Nagyon kíváncsi voltam a trió után, hogy vajon a mono is teljesít-e olyan jól, ezért beszereztem egy matt királykék árnyalatot, hiszen ez most ősszel hódítani fog :D.



A csomagolás a triónál látott fekete, téglalap alakú műanyag, ablakocskával. Nekem ő már túl jól záródik alig bírtam kinyitni :D. A kíváncsiskodó bolti kezek elől fólia védi. És ez egyszer jó dolog az applikátor (bár elég kurta, úgyhogy egy hosszú nyeles jól jön hozzá), mert ezt a textúrát egyszerűbb vele felvinni. Én a Celestial Sapphire árnyalatot hoztam el, ez egy középtónusú majdnem matt (egy nagyon nagyon lágy selyemfényt érzek a dologban) királykék szín, igazi trendszín őszre a kísérletező kedvűeknek. Eleve úgy álltam hozzá a dologhoz, hogy a matt színek mindig neccesebbek, kevésbé pigmentáltak, keményebbek, szóval egyszerűen nehezebb őket kezelni, mint a metálos vagy selyemfényűeket. Ennél is hasonló a helyzet, bár a nagy matt átlaghoz képest talán puhább, de említettem is hogy ecset helyett applikátor kell a felvitelhez, úgy lehet elérni csak a kívánt hatást (nem árt rétegezni), de ha elérjük akkor üt rendesen a vakító kékség. Satírozni viszonylag könnyű, azzal semmi problémám nem volt. Úgy érzem - attól függetlenül - hogy ki nem állhatom a feketén kívül a matt színeket, jó választás volt, mert fantasztikusan mutat a szemeken ez az árnyalat és nagyon szépen rétegezhető, tehát el lehet vele érni azt a wow hatást. Egyébként a többi ilyen mono Rimmel szemhéjpúdernek más-más textúrái vannak, van nagyon jó kis fényes is többek között. Az ára 1300 Ft körül volt a Tesco-ban, ahol meglepő módon nagyon igényes volt az állvány, fel volt töltve és volt mindenből teszter, még ha nehezen is találtuk meg. Megéri, ezért a színért megéri.

Rajta van még a fólia.
Nem győzök gyönyörködni benne...
Egy kis közeli.
Alap nélkül, de egyébként ettől sötétebb valamivel.

Értékelés:
  • termék: 8/10
  • használat: 4/5
  • csomagolás: 5/5
Összegzés: 4es. Matthoz képest elviselhető textúra, gyönyörű szín, brutálisan záródó csomagolás :D és pénztárca barát ár. Ó Rimmel, miért kellett megmérgezned az életemet??? :D 


U.I.: Szeretnétek sminket is látni vele???

18 megjegyzés:

  1. Persze, hogy szeretnénk :D elég jónak tűnik.

    VálaszTörlés
  2. akkor holnap összedobok valami király kéket ;D

    VálaszTörlés
  3. Nana, hogy legyen smink! :-))

    VálaszTörlés
  4. Szeretnénk sminket! Micsoda kérdés? ;)

    VálaszTörlés
  5. Hú várom az alkotásodat :D , mert ez valami gyönyörű tényleg. Imádom a kéket, kár, hogy sminkben nem igazán áll jól.:D:D

    VálaszTörlés
  6. Szia Lolly!
    Én is nagyon várok sminket!
    Én kérnék,... ha lehet:-)
    Tudod van az EZEL sorozat, ( sztem sokan szeretik- pl én vén hülye:-) léttemre - soha nem néztem sorozatokat- és most még a munkarendemet is a filmhez igazítom XD.
    Szval a sorozatban van egy szép nő, Eysan.
    Kérlek, csináld már meg a sminket, vagy írd le, h kell csinálni!;-)
    Lehet sokunkat érdekelne... ( ha kell küldök képet)
    Köszi előre is pusz
    Anja Rubik

    VálaszTörlés
  7. :D a sorozatok már csak ilyenek, én így vagyok egy párral! viszont őt nem nézem ezért szeretnék egy képet kérni :D

    VálaszTörlés
  8. Bikira: csak meg kell találnod a neked megfelelő árnyalatot! ;D

    VálaszTörlés
  9. lehet beletelik még néhány évbe :D:D valahogy a zöld szememhez semmilyen kék nem tetszett még...:S csak a ruhááááák :D

    VálaszTörlés
  10. zöldeskék? türkiz? sztem érdemes kipróbálni :D

    VálaszTörlés
  11. Várom a sminket, gyönyörű ez a kék szín!

    VálaszTörlés
  12. na jó lehet a türkiz tényleg középút lenne :D:D majd próbálkozok, köszi :D

    VálaszTörlés
  13. Nina: már én is várom, hogy mi lesz belőle :D

    Bikira: na ugye? :D

    VálaszTörlés
  14. Szia Lolly!

    Küldöm a képeket:-)


    http://ezelbosszumindhalalig.network.hu/kepek/eysan_tezcan_ataycansu_dere/large_ezel_eysan_82919

    http://ezelbosszumindhalalig.network.hu/kepek/eysan_tezcan_ataycansu_dere/cansu#slideshow

    köszi

    VálaszTörlés
  15. oksa megnéztem őket :D, amint lesz időm készül :D

    VálaszTörlés
  16. Úúú nekem volt egy ugyanilyen szemhéjpúder a Coty-s csomagomban :P

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.