TESZT | Anastasia Beverly Hills Norvina paletta

El sem hiszem, hogy végre elérkezett az idő, hogy írhatok erről a palettáról! Annyit vártam rá, hogy csak na... Júniusban láttam meg először és már akkor tudtam, hogy nekem ő bizony kell és ez lesz életem első Anastasia terméke. Nagyon lassan érkezett el Európába és még lassabban hozzám (jó, annyira nem volt vészes és követő is volt rajta, de amint megrendelsz valamit azonnal az kezedben akarod látni), de minden egyes várakozással eltölött percet megért. Hoppá, lelőttem a poént :D. Mielőtt elárulnék többet, jöjjön a teszt!




A palettát a Cult Beauty webshop-tól rendeltem meg, ahol ingyenes, követhető szállítás járt mellé (sokkal jobb, mint a BeautyBay). Az ára 43 font volt, ami kicsivel több, mint 15ezer forintnak felel meg. A csomag biztonságban ideért, rendesen be volt csomagolva és futár hozta, aki fel is hívott, mielőtt kihozta volna. A rendelést augusztus 7-én adtam le és 17-én kaptam meg, vagyis 10 napot vártam rá rettentően türelmetlenül.




A paletta egy színben hozzá tökéletesen illő dobozban érkezik, ezt érdemes egyébként megtartani, mert a bársonyos bevonat hajlamos kb. két másodpercen belül iszonyat módon bemocskolódni, szóval különösen utazásnál erre oda kell figyelni. A kompakt mágnessel záródik, van benne szép nagy tükör és egy kétvégű ecset is, ami abszolút jól kihasználható, most az egyszer nem haragszok ezért a kis pluszért. A szemhéjpúderek nevei a pan-ek alatt találhatóak, a paletta pedig made in USA, cruelty free, 18 hónapig őrzi meg a minőségét, az összetevők listája pedig a dobozon olvasható. Egyébként gyönyörű az egész, úgy ahogy van, a pasztell lila plüssös tapintással, a rózsaarany Anastasia felirattal, az ízléses elrendezéssel és az apró részletekkel együtt. Érezni rajta a minőséget, jó érzés kézbevenni, van súlya, rögötn látszik rajta, hogy ez valami különleges dolog.




A Norvina paletta Anastasia lányának, Claudia-nak a szerelemgyereke, aki mindig is szeretett volna egy, a saját kis világát tökéletesen tükröző terméket alkotni a márkának. Maga a hölgy nekem kissé mű, de azt én is aláírom, hogy szemhéjpúderekben makulátlan az ízlése és ez a paletta maga a megtestesült álom minden tekintetben, annak ellenére, hogy vannak hibái. Összesen 14 árnyalatot foglal megában, az első sorban csak fényes, leginkább metál finisű, míg a második sorban félmatt finisű színek kaptak helyet:

  • Dreamer (metál): arany bézs
  • Summer (metál): arany bronz
  • Wild Child (metál): aranyfényű halváy rózsaszín
  • Rose Gold (metál): rózsaszínes-rezes bronz
  • Celestial (metál): középlila kék mikrocsillámokkal
  • Dazzling (metál): bronz
  • Drama (szatén): padlizsánlila
  • Base (félmatt): ekrü
  • Soul (félmatt): levendula lila
  • Incense (félmatt): csaubarna
  • Love (félmatt): középtónusú rózsaszín / hússzín
  • Volatile (félmatt): semleges taupe
  • Eccentric (félmatt): vöröses őzbarna
  • Passion (félmatt): sötét mahagóni
természetes fény

napfény

természetes fény

napfény


Nem feltétlenül állítom azt, hogy ezek a világ legkülönlegesebb színei első ránézésre, azonban a minőségük mégis azzá teszik őket. A kedvencem egyértelműen a Celestial, a Rose Gold, a Soul és a legnagyobb meglepetésemre a Love. Az árnyalatok nagyszerűen passzolnak egymáshoz, szerintem rendkívül változatos sminkeket lehet vele elkészíteni, pl csak hidegebb tónusút, csak meleg tónusút, drámai füstöset, finom visszafogottat, télieset, tavasziasat, őszieset stb. A szemhéjpúderek mindegyikének olyan formulája van, amivel nagyon-nagyon ritkán lehet (főleg itthon) találkozni, egyszerűen bámulatos a pigmentáció, a satírozhatóság, az egyenletesség, a fények, a színek élethűek, nem vesznek el az eldolgozásuk és az építés közben sem. A metál finisűek mesésen ragyognak mindegy, hogy milyen módon visszük fel őket, a mattok pedig vajpuhák, még soha nem találkoztam hasonlóval.



Viszont a fantasztikus formulának ára van. A porzás egyszerűen elkerülhetetlen, különösen a matt árnyalatoknál. Emiatt a tulajdonságuk miatt nagyon különleges bánásmódot és türelmet igényelnek, amit muszáj kimondanom, de csak egy tapasztalt és hozzáértő személy adhat meg nekik. A Norvina palettát ezért semmiképpen nem ajánlom azoknak, akik nem tudnak biztos kézzel bánni az ecsetekkel, akik nem tudták még elsajátítani a kevesebb, több és a mindenbe leheletfinoman nyúlunk bele technikát. Tetszik, nem tetszik, ez a paletta bizony tapasztalt sminkeseknek (itt nem feltétlenül okleveles profi sminkesekre gondolok, nyugi) készült, akiknek nem kevés anyagismeretük van. De ők biztosan óriási örömüket fogják lelni benne, mert egy élmény kézbevenni és használni ezt a palettát.



Lassan 18 éve sminkelem saját magamat és lassan 10 éve foglalkozok mélyrehatóbban a sminkeléssel, számos szemhéjpúder palettát kipróbáltam már és azt hittem, hogy engem már nem lehet meglepni. Az Anastasia Beverly Hills-nek sikerült. Olyanniyra, hogy szeptemberben jön a Modern Renaissance vagy a Soft Glam is a gyűjteményembe és alig várom a következőt a sorban, ami remélhetőleg még karácsony előtt napvilágot lát.

9 megjegyzés:

  1. Ahhh most még jobban várom az enyémet. *.*
    Én sajnos BB-ről rendeltem, mert eddig mindig onnét rendeltem ABH-t. Máskor meg is szokott érkezni 7-8 nap alatt, de ez a csomag csak nem akar ideérni. Mondju kez semmi ahhoz, hogy a Colourpop csomagomról a USPS oldalán augusztus 3 óta azt írják, hogy Ferihegyen van. :D

    Szerintem is csodás ez a paletta, pont ezért ruháztam be rá, mert annyira jól kihasználható és különleges színek vannak benne. A Soft Glam nekem is nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. basszus én többet nem rendelek a beautybay-ről, rémesek szerintem... plusz drágább is a paletta, ha jól láttam. Csak sajnos egy csomó olyan márka van náluk, ami máshol meg nincs :( Remélem gyorsan megérkezik a tiéd is :)

      Törlés
    2. Moon Angel, egyszer én is így jártam, valahogy "beragadt" az USPS oldala, kózben az történt, hogy vámeljárás alá került a csomag, a posta nem értesített, csak az oldalukon láttam, hogy ez van, miután rákerestem a követési számra.

      Törlés
    3. Amadea, közben én is rájöttem erre, úgyhogy most kezdődik a vámkezelési mizéria. :D

      Törlés
  2. Csodás ez a paletta,nekem is nagyon tetszik de nem fogom megvenni, mert hasonló színek vannak a Nabla Soul Blooming palettámban is. Megvan viszont a Modern Renaissance és imádom. Pedig nem annyira szeretem magamon a melegebb színeket, de annyira jó minőség és hihetetlen pigmentáltság jellemzi, hogy mikor elgondolkodtam azon, hogy eladjam, inkább lebeszéltem magam róla, mert ez a legjobb szemhéjpúder paletta a kollekciómban. Pedig vannak Naked palettáim, Tarte, Cargo, Nabla, MAC, de mindegyiket lekörözi minőségben. És végül is a barna szememhez és hajamhoz nem is olyan rosszak ezek a színek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nehogy eladd :D azt semmiképpen ne, mert tényleg magasan veri a többi márkát szerintem, de mindenben. Én megfogadtam, hogy drága palettát csak Anastasia-t innentől kezdve, mert ettől jobbat szerintem úgysem fogok találni :D

      Törlés
  3. Mennyire nehéz felvinni a szemhéjpúdert? Én olyan 'univerzális' palettát keresek, amivel akár hétköznap, munka előtt egy natúr szemsminket készíthetek, de akár alkalomra, vagy amikor több időm van változatos sminkeket készíthetek. A Soft Glam és ez a paletta ragadta meg a tekintetemet, de tartok attól, hogy túl nehéz a festék felvitele és hogy potyogós lehet, amelyet több helyen is olvastam. Annyira tetszik ez a két paletta, tökéletes színei vannak, de ezek miatt mégsem merem megrendelni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem fogok kertelni, eléggé porolnak, szóval vagy baking kell hozzá, vagy szemfestés utáni alapozás. De egyébként könnyű velük dolgozni, nagyon szépen és egyszerűen satírozható a mattok formulája, a fényeseket meg ujjal hip-hopp fel lehet vinni :) Ha aggódsz a potyogás miatt, akkor nem javaslom őket, érdemesebb mondjuk helyettük az UD Born To Run vagy akár egy Morphe palettát megnézni :)

      Törlés
    2. Köszönöm a tippeket, utánuk nézek :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.