My Top5 | Alap

Újra eljött a My Top5 ideje, folytatom a legkedvencebb termékeim felsorolását mindenki legnagyobb örömére (remélhetőleg). Ma a legtöbbet használt alap sminkjeimet mutatom meg nektek, amik nélkül létezni sem tudnék és nem mozdulnék kis az utcára sem. A kommentekben ti is írjátok meg, hogy mik azok az alap sminkcuccok, amik nélkül nem tudtok élni ;).



MAC Studio Fix Fluid SPF15

Nagyon sok alapozón túl vagyok már 15 éves korom óta, nagyon sokat szerettem is, de igazán csak kettő emelkedett ki eddig a sorból. Mind a kettő MAC, csak sajnos az egyik már nem létezik (Mineralize Loose, még a régi csomagolásban és formulával, ez az új egy kalap sz@r). A másik pedig a Studio Fix Fluid, ami számomra a világ legjobb alapozója. Tökéletes a fedése, közepes, építhető, de abszolút természetes marad, csodás a finise, én csak a t vonalban fixálom le, iszonyatosan tartós és úgy összességében nagyszerű viselet, nem érzem, hogy rajtam van, hogy sok lenne, hogy ragadna, hogy lefolyna, hogy bármi rosszat csinálna, teljesen mindegy hogy éppen száraz, normál vagy kevert hangulatban van a bőröm. 




MAC Pro Longwear Concealer

A világ legjobb korrektora és pont (aki próbálta már az egyet fog érteni ;). Na jó, csak formulában, mert a csomagolása egy agyrém konkrétan... Iszonyatos ez a pumpás üveg, túl sok jön ki belőle egy nyomásra, óvatosan szinte lehetetlen adagolni és mindig félek, hogy leejtem aztán pápá. De egyébként, hipertartós, mint a beton, megköt, marad, lerobbanthatatlan, plusz elég szép a fedése is, közben pedig iszonyatosan könnyű, nem szárít, nem ül be sehová, tökéletes pattikra és szem alá is.




Clinique Superprimer Universal

Sajnos az én egyáltalán nem bírjom a primereket, mindegyik hajlamos eltömíteni a pórusaimat hosszabb távon, kivéve a Clinique Superprimer-t. Könnyű, illatanyagmentes formula, ami szépen kiegyenlíti a bőrfelszínt, feltölti a pórusokat és szebben terül rajta az alapozó is. Nagyszerű darab, csak ajánlani tudom annak, akinek érzékeny a bőre és nem tolerálja túl jól a primereket.




Clinique Almost Powder Makeup SPF15

Mostanában nagyon ritkán púderezek, nem érzem szükségét, mert éppen inkább szárazat játszik a bőröm... Viszont a szem alatti részt és az államat muszáj lefixálnom, ezek mindig kritikus részek nálam, itt szeretnek elsőként elmászkálni az alapozók. Jelenleg ez a kis Clinique kompakt a kedvencem erre a feladatra, tökéletesen a helyén tart mindent és nem szárítja a bőrömet sem.




L'Oréal Color Riche Eye Primer

Ma már el sem tudom képzelni, hogy sminkelhettem és élhettem anno szemhéjbázis nélkül... Egyszerűen kötelező, nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire elengedhetetlen, hiszen nem csak tartóssá, hanem élénkebbé is teszi a szemhéjpúdereket, különösen a matt árnyalatokat, plusz ugye könnyebben lehet őket satírozni is. Aki még mindig nem használ primert a szemhéjára, az most azonnal menjen és vegyen egyet, meg fog változni az élete, ezt garantálom :D.


6 megjegyzés:

  1. Annak a korrektornak tényleg rémes a csomagolása. Én állandóan leejtek mindent, nálam tuti nem lenne hossztávú az együttműködés.

    Alap sminktermékem nem sok dolog van. A Lancome arc palettámat nagyon szeretem, az NYC Smooth Skin púderhez is ragaszkodom. Korrektorból a Catrice kis tégelyes Camouflage krém a kedvencem. Körülbelül ők azok amikből újra szoktam vásárolni, illetve újravenném ismét. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sokat hallom ezt a catrice camouflage-t, lehet kipróbálom már én is :)

      Törlés
  2. Ez az eyeshadow primer stick kapható valahol itt Mo-n is? DM?

    VálaszTörlés
  3. Én ebben a folyamatos 40 fokban jöttem rá, h minden nélkül tudok élni (már ami a sminket illet).
    Eleinte nagyon feszélyezett, h nincs az arcomon semmi, tök natúran mászkálok az emberek között, de igazából senki nem foglalkozik vele (aki ismer és szeret, azért, aki meg nem is ismer, azért), én meg képtelen voltam elviselni a kánikulában bármit is az arcomon (még a fényvédőt is, de azt tényleg lelkiismeretesen felkenem mindig). Amúgy is izzadós vagyok, normál körülmények között is, de ezen a nyáron rengetegszer patakként csordogál az arcomon az izzadság, félek bármit is felkenni, semmi értelme.
    Jó, oké, ezek nem normál körülmények, és az év többi részében sminkelek rendesen. Csak tudom, h Te is utálod a meleget, és most kicsit kinyervákoltam magam, h ez mennyire nem kompatibilis még egy halovány no makeup makeup-pal sem :D
    Viszont ha ritkán egy nagyobb társasági esemény miatt kifestettem magam, akkor az arcomra az Etude House (koreai termék) 50 faktoros vízálló BB-je került (mert tényleg vízálló, nem kenődik el, és alapozó-szintű a fedőképessége). Szemhéjbázis szintén Etude (Eye Proof Base a neve azt hiszem) vagy Too Faced (de igazából mindegy, h a kettő közül melyik, mindkettő remek), korrektor mostanában a Maybelline Age Rewind Eraser a szem alá (bár ez utóbbi nélkül tudnék élni :)) Púder így nyáron a Catrice Prime and Fine vízálló, mattító púderje (bár ez télen kicsit szárít, ezért akkor minerál poralapozót szoktam használni fixálásként, de csak az orromon és az államon). Szóval ennyi az alap, de igazából tényleg csak az alapozó/BB az, amit szinte minden nap (kivéve forróság) használok, és nélkülözhetetlen számomra a arcomra a napi sminkhez (a másik a szempillaspirál).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. legszívesebben én sem tennék fel, csak a munkám miatt én nem engedhetem meg magamnak... de szerencsére eddig tök mindegy milyen durva meleg volt, bírta a sminkem :D

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.