Újdonság | Lush 2015 tavasz

Azt hiszem lesz egy köröm a Lush-ban, pedig bevallom, hogy nagyon keveset járok hozzájuk sajnos, bár ennek van egy igencsak érthető oka: a legjobb termékeiket kád hiányában nem tudnám használni (igen, ne tessenek nevetni, de nekem csak zuhanykabinom van, anyáékhoz kell mennem, ha fürcsizni szeretnék). Most azonban több olyan terméket is sikerült előállítaniuk a Lush konyhában, amit nagyon szeretnék kipróbálni. A tavaszi termékek alapja a Valentin napi kollekció, rengeteg pirossal, pinkkel, szívecskével és csillámmal, de jó pár új szilárd sampont is üdvözölhetünk a kínálatban. A képek mellé leírtam nektek minden fontos tudnivalót, szóval nem is szaporítanám tovább a szót. Ja, csak még annyi, hogy nyilván a Unicorn Horn habfürdőt néztem ki magamnak (még jó. hogy most anyáéknál nyaralok), pluszban pedig ki kéne próbálnom a Copperhead hennával dúsított szilárd samponját is, ami állítólag nagyon jó a vörös hajra. Ti hogy álltok a Lush-sal?
















4 megjegyzés:

  1. Szia! Copperhead már november végén kapható volt, legalábbis a Jászainál lévő boltjukban. Akkor megvettem és azóta is hű társam ez a sampon. Nagyon sokáig kitart, már túl vagyok az 54. mosáson is vele. :) Illatát a hajon egyáltalán nem érezni, meg alapjáraton sincs erős illata, de ami van az kicsit szúrós. Könnyen felhabzik (főleg ha kellően vizes az ember keze), nem lesz zsírosabb tőle hál' isten a hajam. Szépen tisztít, de utána kell a balzsamozni. Illetve figyelni kell, hogy ne maradjon a hajban pici szemcsék mert akkor olyan mintha korpás lenne az ember (pár csepp folyékony szappannal orvosolható ez.) Nagyon szép fényt add az én hennázott hajamnak és első olyan sampon ami nem nehezíti el a természetes hullámaimat. Nagyon behozta az árát csak ajánlani tudom. Bocsánat hogy ilyen regényt írtam :$

    VálaszTörlés
  2. A Love locketet tavaly kipróbáltam, az nagyon tetszett, idén a Prince Charmin tusira vagyok nagyon kíváncsi. :)

    VálaszTörlés
  3. Na jó, kell mind :D Az unikornis szarv a legjobb, de nem biztos hogy lenne szívem a vízbe dobni, annyira széép.
    Szerinted a hennás sampon nem sötétítené a hajadat?

    VálaszTörlés
  4. @Névtelen: köszönöm a regényt :D nagyon jól hangzik, szerintem teszek vele egy próbát

    @Mea: A tusi nekem is szimpi, megyek megszagolom ma ;)

    @VéVé: nem tudom, de most akarok sötétebbre váltani :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.