TESZT | MAC Lipstick - Pure Zen

4:32 du.
A Heroine után ismét sikerült beváltani az üres MAC csomagolásokat egy újabb rúzsra, amit ezúttal én választottam ki, nem pedig a kishugi. Mindenképpen valami természetes, visszafogott árnyalatot szerettem volna, mert mostanában inkább ilyesmit használok, nem pedig élénk színeket. Végül meglepően rövid gondolkodás után a Pure Zen mellett döntöttem.




Nem vesztegetnék sok szót a csomagolásra, mert nem ez az első MAC rúzs a blogon :). Inkább foglalkozzunk a formulával és a színnel. A cremesheen a kedvencem a márka finisei közül, mert ugyan krémesebb és picit fényesebb a formula, de még így is tartós és pigmentált, ráadásul kellemes, szinte hidratáló viselet, nem kell mellé ajakápoló. A tökéletes rohanós rúzs.



A Pure Zen egy enyhén barackos-rózsaszínes, meleg tónusú nude árnyalat, amit a rúzs színe alapján a büdös életben nem vettem volna meg, de swatcholva és az ajkakon nagyon szépen mutat. Legszívesebben mást nem is használnék amióta megvan :). Annyira finom és természetes, nagyon bájos lesz az összhatás, ha egy hasonlóan visszafogott sminkkel és nagy pillákkal párosítjuk. Nagyon jó választás volt, csaj ajánlani tudom ezt a darabot, vagy a testvérkéit (Coral Bliss, Japanese Maple, Sunny Seoul, Peach Blossom, Pink Pearl Pop).




MAC Lipstick - Pure Zen
Elérhetőség: MAC üzletek
Ár: 5900 Ft (legalábbis azt hiszem, de 6 db üres MAC csomagolásért cserébe is el lehet hozni)
Mennyiség: 3 g

12 megjegyzés:

  1. Melyik termékek csomagolását lehet beváltani, tudnál mondani egy listát? :) Amúgy gyönyörű ez a rúzs, kíváncsi vagyok rá élesben is!

    VálaszTörlés
  2. mindegyiket, amin van back 2 mac jelzés :) ha jól tudom, akkor csak a ceruzák kivételek, egyébként mindent vissza lehet vinni, aminek van tubusa, vagy kompaktja :)

    VálaszTörlés
  3. En megneznem az ajakon is, lehet? :)
    Mia

    VálaszTörlés
  4. majd mindenképpen lesz olyan bejegyzés is :)

    VálaszTörlés
  5. oo tehat nem csak a papirdobozt kell visszavinni hanem a muanyagot is, miutan a ruzs elfogyott rola? jol ertelmezem? koszi:)

    VálaszTörlés
  6. Az árnyalat nagyon szép, a beváltogatós kezdeményezés a mactől nagyon szimpatikus. :D Egy apróság: nem 3 grammos? (ld. fenti kép)
    Üdv., Manka

    VálaszTörlés
  7. én még a Marilyn Monroe kollekcióban vettem meg annak idején. szerintem is nagyon szép, de az én számat kicsit szárítja, mint szinte az összes MAC rúzsom. sajna nagyon száradós szám van... :(
    többieknek: valóban nem a papírdobozt kell visszavinni, hanem az elfogyott termék üvegét, tubusát, tartóját, stb. és én is úgy tudom, hogy a ceruzákon kívül nagyjából bármit :)

    VálaszTörlés
  8. @Manka: azt akartam ám írni, de nyilván nem azt írtam XD

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép színe van. :)

    VálaszTörlés
  10. OMG, de gyönyörű! *.* Látszik, hogy valószínű csak úgy siklik az ajkakon! *.*

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.