Hajnapló (Garnier Olia & Kérastase Elixir Ultime)

Szokásomhoz híven nem tudok nyugodtan megülni a fenekemen ha a hajamról van szó és vagy a fazonját vagy a színét folyamatosan változtatgatom. A kicsit pirosasabb korszakom után most ismét bekattant, hogy rezesebb színt szeretnék, így festéket váltottam. Tavaly egy darabig használtam már a Garnier Olia-t és elégedett is voltam vele, ezért megint mellette tettem le a voksomat, ugyanis találtam egy csodaszép intenzív rézvörös árnyalatot belőle (ami ugyan elméletileg pirosas kéne hogy legyen, merthogy Red Copper, de a végeredmény nem lett látványosan pirosas szerintem). Kicsit féltem, hogy nagyon át fog majd ütni alóla a piros, de szerencsére nem így lett, egészen szép, intenzív és egységes lett a végeredmény. Ráadásul ugye az Olia ammóniamentes és ápoló olajokkal dúsított, így a hajam mesésen puha és finom tapintású. Maradok most ennél a festéknél, amíg nem találok valami jobbat :).



Garnier Olia 6.46 Intense Red Copper

Elérhetőség: dm üzletek (Rossmann-ban nem láttam, Müllerbe nem járok)

Ár: 1699 Ft





Persze a jó festék ellenére is kell a plusz ápolás, hiszen a vörös hajszín nagyon kényes, pluszban én állandóan vasalom is, vagy sós permettel fújkálom és hamar fénytelenné és sprőddé válna, ha nem használnám rendszeresen a Kérastase csodaszerét. Az Elixir Ultime egy univerzális ápolóolaj, amely nem csak puhává és fényessé teszi a hajat, hanem ápolja is a benne lévő olajoknak köszönhetően (argán, kukorica, pracaxi, kamélia), valamint védi is a káros külső hatásoktól. Plusz antioxidánsokat is tartalmaz, isteni finom az illata, nem hagy olajos érzetet maga után és nem nehezíti el a frizurát. De hát nem is várunk mást egy ilyen luxusterméktől. Nedves és száraz hajon egyaránt lehet használni, akár minden nap.





Kérastase Elixir Ultime

Elérhetőség: fodrász szalonok, iParfüméria
Ár: 8590 Ft
Mennyiség: 125 ml

Ez pedig a végeredmény :)


33 megjegyzés:

  1. Óóó telitalálat ez a szín, és a hullámok is kis édesek! :)

    VálaszTörlés
  2. Annyira csodaszép hajad van! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett a színe! (-: Sajnos az én hajamat "kinyírta" az ilyen szín, mert előtte világosítani kéne, így ma már csak másokon csodálom. (-:

    VálaszTörlés
  4. Annyira jól áll neked a vörös, piros, rezes szerintem összes árnyalata!!! :) Nagyon szép arcod van hozzá! :) Én is voltam vörös, és imádtam! :)) El sem tudlak képzelni más színnel.. apropó, ha szabad megkérdeznem, az eredeti milyen színű? :)

    VálaszTörlés
  5. @Lumena: köszönöm, ez most kivételesen gyári hullámos, semmit nem csináltam vele, de 10 alkalomból egyszer áll be így...

    @bokorbogi93: jajj, nagyon aranyos vagy, köszönöm :)

    @: Myrkky: az enyém is megsínylette párszor a szőkítést...

    @Gabriella Ember: köszönöm :) az eredeti hajszínem sötétszőke, ilyen ronda hamvas fényű, mint az egér XD

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szep a hajad!
    Mia

    VálaszTörlés
  7. Szép színe lett, és a hullámok nagyon édesek :]

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jól áll neked ez a frizura, a színe pedig csodás. :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép! Szerinted mennyire dobná le a hajam, ha van alatta narancssárga meg piros is?:)

    VálaszTörlés
  10. annyira mint a többi vörös festék :) le fogja valamennyire, de nem vészesen, pláne ha alatta is vörös :)

    VálaszTörlés
  11. Jó kis szín! :) Anno hasonló volt a gyári hajszínem, sajnálom, hogy ma már festenem kell. Én is Oliat használok, bevált ez a festék és nem is roncsolja a hajam.

    VálaszTörlés
  12. De jó! Biztos mondták már, de Scarlett Johanssonra emlékeztetsz. :)

    VálaszTörlés
  13. OMG! Ez Neked annyira jól áll, Lolly! *.* A szín és a fazon is nagyon el lett találva. :3
    Üdv., Manka

    VálaszTörlés
  14. Mindig ugyan olyan a hajad. mellesleg ez a vörös nekem undorító. ahogy a south parkban mondják: vörhenyes :D
    Nem veled van a baj, a színnel

    VálaszTörlés
  15. Egy előtte képet tudnál nekem mutatni ha nagyon nagyon szépen megkérlek? :) Nekem is a piros-vörös árnyalat van régóta, és már egy ideje szemezek ezzel a festékkel, viszont nem tudom milyen lenne ha ráfestenék. Remélem segítesz! <3

    VálaszTörlés
  16. http://lollymakeupandbeauty.blogspot.hu/2014/04/a-nem-tul-tokeletes-beach-hair.html

    Ennyire volt pirosas előtte, frissen festve :)

    VálaszTörlés
  17. Szia Lolly. Nem tudod véletlenül, hogy hol tudom beszerezni ennek az olajnak az 50ml-s kiszerelését? Köszönettel. Sz

    VálaszTörlés
  18. http://www.iparfumeria.hu/kerastase/elixir-ultime-olaj-minden-hajtipusra/#
    :)

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm. Ezt már néztem, de sajnos nincs készleten. Ez állandó termék ( az 50 ml-s) vagy olykor olykor megjelenő? Üdv Sz

    VálaszTörlés
  20. basszus azt nem is figyeltem, bocsi... úgy tudom állandónak kell lennie

    VálaszTörlés
  21. Szia! Nagyon tetszik ez a szín, én is szeretném kipróbálni. Meddig tartott ki? Hamar eltűnt az intenzitása?
    És tényleg ennyire vörös, vagy ez vakus kép? Csak mert más termékcsaládban a 6.46-osok barnák, azt néztem.
    Köszi előre is a választ. :)

    VálaszTörlés
  22. ebben semmi barna nincsen az tuti és tényleg ilyen élénk, sőt még élénkebb élőben :) sajnos, mint minden vörös ez sem a legtartósabb, de ez hajtól is függ, valakinek nem dobja le annyira :)

    VálaszTörlés
  23. Hát jó, akkor kikísérletezem, köszi. :)

    VálaszTörlés
  24. Jaj tényleg, azt elfelejtettem megkérdezni, hogy tényleg ragasztóállagú? Krémmánián írták többen is, hogy féltek, hogy nem tudják majd lemosni. Talán színfüggő, nem tudom... Nehéz volt festeni és lemosni, tényleg ragad?

    VálaszTörlés
  25. olyan mint a tejszín, semmi ragasztós nincsen benne :) nagyon könnyű lemosni is szerintem

    VálaszTörlés
  26. Na akkor megnyugodtam, köszi a válaszokat. :)

    VálaszTörlés
  27. Szia! Rákerestem a google-n az Olia ezen árnyalatára, és kidobta az oldalad. Nagyon tetszik az eredmény! Akkor tehát elmondható a színkódról, hogy azt adja, amit ígér? Tehát ez egy pirosas fényű narancssárga? Vagy narancsos fényű piros inkább? Vagy hogy írnád le a színét?
    Bocsi, hogy faggatlak, csak nem merem egy kép alapján bevállalni, a google szerint Te vagy az egyetlen a földkerekségen, aki ezt a színt kipróbálta az Oliától. :D

    VálaszTörlés
  28. inkább pirosas fényű narancsnak mondanám :) és adja amit ígér, de számolni kell vele, hogy kopik azért eléggé, de végülis melyik vörös nem... :( mindenesetre nagyon szép a végeredmény :)

    VálaszTörlés
  29. Köszi a választ! Közben még találtam egy oldalt, egy csaj ugyanezt a színt próbálta ki, és nagyon ijesztő lett az eredmény:
    http://irecommend.ru/content/ognenno-ryzhie-volosy-s-garnier-olia-klikaite-foto
    (Ha lejjebb görgetsz, van 3 kép róla.)
    Szerinted ő elrontott valamit, vagy bizonyos fényviszonyokban tényleg ilyen színű? Bár hajlok arra, hogy ő kb. fehér hajra kente rá... Vagy nem is tudom... Nekem most 6-os színmélységű a hajam, vöröses barna. Valószínűleg én nem kapnék ilyen eredményt, de brr, ez azért elgondolkodtat.

    VálaszTörlés
  30. Na, lefordítgattam. 30 helyett 60 percig hagyta fenn. Hát, durva, hogy ez ennyit számít. :D

    VálaszTörlés
  31. Szia, nekem sajnos barna lett tole a hajam, ezért kerestem rá hogy másnak milyen tapasztalata van ezzel a hajfestékkel. De látom neked is nagyon szép lett. Nem értem mi baj lehet... :(

    VálaszTörlés
  32. van, amikor egyszerűen így reagál a festék a hajadon már meglévő másik festékkel, vagy simán a hajaddal. nekem is volt már nagyon érdekes és zöld tapasztalatom egy wella hajfestékkel :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.