Karácsonyi kívánságlista

Sajnos az idei Jézuska számomra több szempontból is nagyon nem jó Jézuska lesz... Egyrészt a családom nélkül kell ünnepelnem, hiszen én itt vagyok Angliában, ők otthon (bár legalább hugi meglátogat karácsony után :)), szóval ez lesz az első karácsonyom, amit tényleg egyedül kell eltöltenem. Még nem tudom, hogy mennyire fog szíven ütni, valószínűleg könnyebb lesz elviselni mindenféle készülődés nélkül, max egy tepsi gyömbéremberkét sütök és ki is merült nálam az egész szenteste dolog. A másik ok, ami még rosszabbá teszi az egészet, hogy pár hete elvesztettem a munkámat, így pénztelenül és állástalanul maradtam decemberre, szóval még ajándékvásárlással sem tudom magam vigasztalni. Szívás. Tudom, hogy nem ez az ünnepek legfontosabb mozzanata, de ha egyedül van az ember (két éve is a családom nélkül voltam ilyenkor és sok-sok ajándékkal tartottam magamban a lelket - persze magamnak és másoknak is vásároltam :D), akkor azért jól esik ilyenkor költekezni és beszerezni pár dolgot a kívánságlistánkról. Idén lőttek ennek is, de nálam a remény hal meg utoljára, így a biztonság kedvéért összegyűjtöttem a Jézuskának, hogy minek is örülnék az idén nem létező fácskám alá. Persze a legjobban annak örülnék, ha haza tudnék menni, de nem nyavalygok többet, íme a kis listám. Ti mit kértetek idén a Jézuskától?

Az idei wishlistemen meglepően kevés a haszontalan dolog (persze nyilván nézőpont kérdése mi haszontalan és mi nem), valamint a sminkek, ráadásul annyira sok minden most nem is jutott az eszembe. Szerencsére már elég sok mindenem megvan, amit szerettem volna, nem panaszkodhatok :). Az egyetlen dolog, ami még nincsen a tulajdonomban és évek óta vágyok rá, az egy igazi kasmír pulcsi. Horror áron vannak sajnos, de annyira isteni finom puhák és szépek. Idén a Marks&Spencer szürke, hópelyhekkel díszített darabja tetszik a legjobban.

Marks&Spencer Collection Pure Cashmere Jumper - Ł129



Persze azért pár sminktermék is szerepel a listán, nem is én lennék. A Naked3 palettába első látásra beleszerettem, ha karácsonyra, ha nem de az enyém lesz (még jó, hogy nem limitált). A Sleek Celestial palettája is rögtön megtetszett, nagyon szeretem ezeket a hideg, fényes színeket, szerintem igazán különleges összeállítás. A MAC ecsetmosó folyadékot már hónapok óta tervezem megvenni, sokkal könnyebb lenne az életem és az ecseteim élete, ha végre lenne itthon belőle. Valamint kezd elfogyni a kedvenc BareMinerals alapozóm, jó lenne végre egy utánpótlás.

Urban Decay Naked3 - Ł37

Sleek i-Divine Celestial Palette - Ł8.99

MAC Brush Cleanser - Ł10

BareMinerals Ready SPF20 Foundation - Ł25


Az Irregular Choice cipői évek óta folyamatosan megdobogtatják a szívemet, annyira különlegesek, egyediek és viccesek. Mintha nekem találták volna ki őket. Ráadásul a sarkaik kialakítása miatt még kényelmesek is, nem olyan hiper tűsarkúak, de mégis elegánsak. Most ez a bordó, csillámos sarkú bajszos pipő a kedvencem.

Irregular Choice Mostaccio - Ł69.99


Kiegészítőkből soha nem elég! A River Island tollas csodája láttán konkrétan felvisítottam izgalmamban, nem is tudom milyen régóta vágyok már valami hasonló ruhadíszre. Egy ilyen különleges darab minden létező outfitet fel tud dobni, lelki szemeim előtt pedig már látom is magam benne parádézni. A hajgumik nálam hipergyorsan fogyó eszközök, mert folyamatosan elszakadnak, így értelemszerűen nem hagyhattam le a listáról őket. A H&M nyalóka alakúra 'formált' szettje nagyon aranyos és szépek a színei is, valamint a Topshop nyuszifüles, csillámos darabja rabolta el a szívem. Mennyire aranyos máááár??

River Island Feather Shoulder Jewellery - Ł50

H&M 20 Pack Hair Elastics - Ł1.99

Topshop Glitter Bunny Ear Scrunchie - Ł4

6 megjegyzés:

  1. a mac ecsettisztító nekem is kell. :)

    VálaszTörlés
  2. nyugi drága, megyek és olyat utókarácsonyozunk füled ketté áll :D nem kell ahhoz vásárlás meg ajándék (persze én elköltöm majd a pénzem...)

    VálaszTörlés
  3. Úristen, azok a tollak...! :D Szerintem nagyon gáz ez a váll dísz, de kinek mi tetszik. A pulcsi nagyon szép,ha nem kasmírból lenne, talán meg is lehetne fizetni az árát.

    VálaszTörlés
  4. @Mdollas: akkor nem vagyok egyedül :) nagyon jó egyébként :) csak jobb lenne, ha pumpás lenne mondjuk, de át lehet öntögetni :)

    @PoPPy: rám költöd pontosabban mondva XD

    @Yndre: az :)

    @Dora: ááá én imádok minden tollas izét, szerintem azért hat furának, mert nem ruhán mutatják be a honlapon :)

    VálaszTörlés
  5. Minden ami smink JÖHET! :D de azt a bajszos magassarkút....hát én el nem tudom képzelni sem a lábamon, sem másén :D meg semmilyen szetthez... alapból nem is tetszik.
    A hajgumik nálunk folyton eltünnek :O abból jöhet utánpótlás. Aranyos ez a H&m-es :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.