Catrice All Matt Plus termékek

Sajnos legnagyobb bánatomra két Catrice terméket nem fogok tudni használni a csomagból... Majd egyszer biztos megértem miért kell telenyomni mindent parfümmel, pedig parfüm nélkül sincsen rossz illata sem egy púdernek, sem pedig egy alapozónak, tapasztalatból mondom, vagyis írom, mert jelenleg is ilyen termékeket használok. De majd talán egyszer leszoknak a kozmetikai márkák erről a butaságról (még mindig az illatanyagok a legallergénebb összetevők, szóval épp itt lenne az ideje, meg így én egy csomó mindent nem tudok használni, ami tökre igazságtalan...). Pedig ezen kívül nem lenne semmi baj az All Matt Plus vonallal.




Persze nyilván egy pár óra alatt nem jön elő - vagy csak minimálisan - az allergiám, így megkockáztattam a blog kedvéért a tesztelést. Az alapozó szép, matt üvegben érkezik, jól záródó kupakkal és pumpás adagolóval, ami jó is meg nem is (higiénikus és jól adagolható, de sok marad a végén az üvegben). Az állaga kellemes, habosított, nem folyik egyáltalán és nagyon szépen el lehet dolgozni. A fedése közepes, de építhető, szép természetes matt finise van, jó érzés volt viselni.



A leírás alapján olajmentes, hidratáló mattító alapozó, ami szaténos finist biztosít és fényvisszaverő pigmenteket tartalmaz. A mattítás teljesen rendben van, már felvitelkor is az és hosszan meg is marad ez a hatás anélkül, hogy furán nézne ki az arcunkon (értsd nem lesz száraz érzetű és nem hat vastagnak sem), ezért is vagyok bánatos, hogy nem fogom tudni használni, mert pont az ilyen alapozókat szeretem mostanában. Viszont annak, akit nem zavar az illata és kombinált/zsíros bőrre van, annak érdemes kipróbálnia, mert egy rendkívül jó minőségű darab kedvező áron (1999 Ft). Négy árnyalata létezik, ebből nekem a Nude Beige van meg és ez nem elég világos az én bőrömnek, de van ettől világosabb is szerencsére.



Az All Matt Plus púder praktikus átlátszó kompaktban érkezik, négy árnyalata van, ebből egy áttetsző. A textúrája finom, nem durván száraz, könnyű vele dolgozni és az arcon is nagyon szépen mutat, belesimul a bőrbe. A finise természetesen matt, de nem az a csúnyaféle, hanem természetes. Én az All Matt Plus alapozó fölé vittem fel, nekem úgy egy kicsit már sok volt, de egy kevésbé mattító darabbal, vagy zsírosabb bőrön nyilván jobban működik. A fedése szinte alig észrevehető, a 020-as Nude Beige árnyalat pl sötétebbnek látszik a bőrömnél és mégis illeszkedett hozzá. Az ára 1099 Ft.



9 megjegyzés:

  1. jó kis cuccok lehetnek, ha szépek az összetevők, akkor lehet beruházok az alapozóra :)viszont sajnálom az allergiádat :(

    VálaszTörlés
  2. Nem tűnik rossznak ez az alapozó, és nem is vagyok allergiás ilyen dolgokra, mint illatanyag, és egyéb bónusz összetevők, de ettől függetlenül szerintem is felesleges beletenni a kozmetikumokba...

    VálaszTörlés
  3. Ez az alapozó jónak tűnik!

    VálaszTörlés
  4. Totálisan szívemből szóltál az illatanyagokat tekintve.

    VálaszTörlés
  5. @Nail Judit: az :) a kis bibit leszámítva persze :D

    VálaszTörlés
  6. Jónak tűnik, nekem alapból zsíros a bőröm, és nem nagyon találok olyan alapozót, ami lemattítaná annyira, hogy ne kelljen 2 óránként újra kenni, mert kifényesedik a bőröm. Viszont a nagyon drágákra meg nem tudok beruházni, tehát nehéz olcsó alternatívát találnom, de ezt szerinte kifogom próbálni, ugy is fogyóba van már a jelenlegi alapozóm.

    VálaszTörlés
  7. Èpp meghülyült a bőröm, és ami eddig fájdalmasan száraz volt, most diszkógömböt megszégyenítve csillog a zsírtól. Azt hiszem, ezt ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
  8. Nem értem miért kell az össze alapozót telepakolni cinkkel meg alumíniummal. Biztos jó valamire, csak pont annak nem akinek masszív fém allergiája van ezáltal kínszenvedés megtalálni a megfelelőt...

    VálaszTörlés
  9. Ennek az előző testvére, amit nyáron vontak ki a forgalomból hazajött velem idén, de nem bántam meg, szeretem, de csak különlegesebb alkalmakkor használom, amikor szeretném ha tartósabb lenne a sminkem, mert minden napra nekem ez kicsit sok a száraz bőrömre. Ettől eltekintve tényleg jó, és tudom ajánlani bárkinek :)

    Az allergiát pedig sajnálom, néha nekem is jön ki ilyen csalánkiütés jellegű valami, de nem tudom mitől, általában olyankor tapasztalom ezt, ha az arckrém és az alapozó/primer nem kompatibilis valamiért az arcomon, bár ez nyilván a bőröm saját kémiájától is függ :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.