Ünnepel a The Body Shop (meg az egész EU is :D)

8:31 du.
Tegnap délután egy fantasztikus kis összejövetelen jártam a TBS Aréna plázában lévő üzletében méghozzá egy ilyen különleges okból kifolyólag. Ugyanis az van, hogy tegnaptól életbe lépett egy új EU-s szabvány/törvény, miszerint az unió terültén belül nem lehet állatkísérleten átesett termékeket értékesíteni és gyártani. Ez szerintem egy óriási nagy lépés és fejlődés, minden tisztelet azoké, akik segítettek bármilyen szinten véghezvinni és megvalósítani. A TBS-nak óriási érdeme van ebben, hiszen a cég a kezdetektől küzd az állatkísérletek ellen és természetesen minden termékük cruelty free. Ráadásul, most hogy egy csatát megnyertünk, készen is állunk a következőre, hiszen minden üzletben alá lehet írni egy petíciót, hogy a világ többi országában is történjen meg a változás. A rendezvényen minden résztvevő alá is írta, többek között én is és hugim is, valamint több bloggerina társam is (Neszés csajokat külön üdvözlöm, nagyon jó volt veletek találkozni és beszélgetni :D, ja és veled is Kata, ha olvasol :D). Persze a nagy esemény mellett szakítottam időt arra, hogy körbenézzek és szaglásszak és meg kellett állapítanom, hogy még mindig a barackos termékek a kedvenceim, hogy az új szájfények isteniek, hogy a rúzsok eszméletlenül szépek (van egy mesés nude árnyalat), hogy az új White Shiso bb szérum kellemes csalódás és, hogy ha kirabolnék egy bankot, akkor a Body Shop a top 3 vásárlási célpontom egyike lenne utána. Szóval tessék szépen mindenkinek elmenni valamelyik TBS üzletbe és aláírni a petíciót!!! Én meg ezek után, ha tényleg megvalósul ez a törvény és minden olyan termék kikerül az üzletekből, amiknek ki kell kerülnie, akkor nyugodtabb szívvel fogok vásárolni. 

Minden nyuszis volt, volt élő nyuszi is, de arról én lemaradtam :(.


Nagyon jó volt a hangulat.

Dukai Regina is ott volt.

Ez így van :D.

Fényes színes kiskockák.

Az új szemhéjpúderek.

Más fénnyel az új szemhéjpúderek.

Sminkrészleg.

Ezek a szájfények mennyeiek...
Meg ezek az illatok is.

Az én szent grál termékcsaládom.

Abszintos kézápolók (sajnos nem az én illatvilágom).

White Shiso BB szérum.

18 megjegyzés:

  1. Annyira boldog vagyok, hogy ezt sikerült elérni :) már épp ideje volt. Szerintem ez, a cégek mellett, mindannyiunk érdeme is, akik minden vásárlásnál nemet mondanak azon márkák termékeire, amik nem cruelty free-k.

    VálaszTörlés
  2. És akkor ezeket a márkákat mindenhonnan ki is vonják? Nem vagyok teljesen tisztában azzal, melyik márka nyuszis és melyik nem, csak úgy elképzeltem, hogy esetleg üresen fognak tátongani a parfümériák és drogériák :D
    Petíció van egész Európában? Megnéztem német oldalt, de nem találtam erről infót..:(

    VálaszTörlés
  3. kell lennie szerintem mindenhol :D
    a dolog úgy működik, hogy van idejük a cégeknek még ebben az évben abbahagyni az állatkísérleteket, alternatívát keresni és kivonni a régi, nem megengedett termékeket az üzletekből és aztán az újakat már jelölni. Amúgy még én sem tudom, hogy ez mennyire lesz majd észrevehető a számunkra, lehet hogy szinte semmiben

    VálaszTörlés
  4. TBS az egyik nagy kedvencem a termékeik miatt is, és azért is ahogy ezeket előállítják. Remélem nemsokára világszerte életbe lép majd ez a törvény.

    http://smallgirlbigcityblog.blogspot.com

    VálaszTörlés
  5. Jajjjj, olyan jó lehetett. Sajnos nem tudtam menni, hát most már triplán sajnálom. :(
    Azért annak nagyon örülök, hogy megvalósult mindez, remélem sikerül még több országra is kiterjeszteni.

    VálaszTörlés
  6. Nyugateurópàban màr nincsenek àllatkisérletek,ez sajnos Közep-Kelet-Európàban,Keleten és Balkànon van(innen való a legtöbb hamisitott illatszer is)

    VálaszTörlés
  7. Most tört ki a legfrissebb botràny:EMBERI EMBRIÓSZÖVETEKET hasznàlnak élelmiszerekhez ës kozmetikumokhoz!!!!!Na,most mi van....àllatvëdök vagy embervédök?!?!?!

    VálaszTörlés
  8. hogy mit csinálnak???? na ez azért nagyon súlyos...

    VálaszTörlés
  9. láttalak a hugicáddal a 80-as megállóban ücsörögni hétfő du., de én épp a másik irányba ülőn mentem, így nem tudtam odaköszönni. nyomban össze is raktam, h akkor min lehettél. :)

    én örülök nagyon, h megvalósult ez a célkitűzés, a bádisopp az egyik kedvenc márkám és így még lelkesebben vásárolok náluk.

    VálaszTörlés
  10. Nos tudomásom szerint Magyarországon a The Body Shop a L'oreal-hoz tartozik. A L'oreal hirhedten tesztel állatokon. Akkor hogy is van ez? Lehet hogy a Body Shop nem teszteli a termékeit konkrétan állatokon, de ha egy olyan céghez tartozik ami igen, akkor a kígyó a farkába harap. Részemről nem veszem a termékeiket.
    Ez vonatkozik a többi márka többi termékére is, sajnos ki lehet bújni az EU-s szabályozás alól, bár legalább elindult már valami, de ez az út itt korántsem ért véget.
    Az emberi embriószövetet nem a kismamákból szedik ki, hanem petricsészékben tenyésztik (feltételezem).

    VálaszTörlés
  11. Én úgy tudom, hogy a TBS alapítója halála előtt csakis úgy adta oda a cégét a L'Orealnak, hogy a TBS termékeit soha nem fogják állatokon tesztelni.

    VálaszTörlés
  12. @dyna: ja ott vártunk a 80asra, mint a bolondok és nem is jár napközben... tiszta égés XD

    @Lamilla: a loreal az ilyen cégek életében úgymond mint forgalmazó és terjesztő van jelen, a gyártásba nem nagyon szólnak bele, ergo azért mert a loreal tulajdonsában van, attól még cruelty free tud maradni

    VálaszTörlés
  13. Tudom hogy terjesztés és forgalmazás, de akkor hozzájuk (is) megy a pénz, szóval hiába veszek cruelty free-t ha a pénzem végül csak olyanhoz is vándorol aki tesztel, még akkor is ha elhiszem hogy Body Shop nem tesztel (egyébként elhiszem), de nekem ez akkor sem áll össze. Persze így rengeteg dolog kiesik, de mindenki maga dönti el hogy mit vesz.

    VálaszTörlés
  14. Tényleg az a legnagyobb gond, hogy vannak-e állatkísérletek? Én jobban aggódnék, hogy az összes tusfürdő tele van nyomva SLS-el, a testápolók és arckrémek sem a jó összetevőkről híresek. Van ott rendesen paraben. Ezek a nagyobb bajok.

    VálaszTörlés
  15. ilyen vitába én nem mennék bele, kinek a pap, kinek a papné, nekem többek között a bio meg organikus krémek teszik tönkre az arcomat, ezektől meg semmi bajom...

    VálaszTörlés
  16. http://husky81.centerblog.net/365-oreal-teste-sur-les-animaux

    Erdekes cikk... publikalasi datuma 2012 augusztus.

    VálaszTörlés
  17. Szia Lolly!

    Több helyen olvastam, hogy a TBS-t felvásárolta a L'oreal, és, hogy már a hirdetésükkel ellentétben ők is tesztelnek állatokon, pontosabban ügye a L'oreal. De ezek szerint már a TBS sem annyira zöld, mint gondolnánk ? Ez most hogyan is van? Ezen a blogon egy részletes leírást olvastam erről: http://www.szepsegreceptek.hu/amitol-a-borod-szep-lesz/markanezo-a-the-body-shop/
    Mi a véleményed?

    Egyébként egy ideje olvaslak, tetszik a stílusod :)

    VálaszTörlés
  18. igen felvásárolta, de ez nem jelenti azt, hogy a TBS elkezdett állatkísérleteket végezni :) a L'Oréal is igyekszik állítólag cruelty free lenni, ebben annyira én sem hiszek, de soha nem lehet tudni
    Én továbbra is szeretem a TBS-t, nekem a az egyik kedvenc márkám és megbízok bennük, nem hinném, hogy csak a 'szájuk jár' ebben az esetben :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.