Kis képes Birmingham beszámoló

4:51 du.
Legnagyobb meglepetésemre az Essence bloggerináknak szervezett Justin Bieber játékán én nyertem, így kishúgom kíséretében én mehettem ki Birmingham-be, a tinisztár koncertjére. Izgatottan készülődtünk, szervezkedtünk, majd szerdán hajnalban, nulla alvás után elindultunk Angliába Amszterdamon keresztül. A Holland főváros reptere eszméletlenül jó volt, nem is tudtam megállni, hogy ne vásároljak egy kicsikét, így két csodás dolog is landolt a gyűjteményembe (róluk majd később számolok be). 

Sok-sok konfetti esett azon az estén :)



Kicsit rossz idő volt, amikor megérkeztünk, de később kisütött a nap.

Birmingham-be dél környékén érkeztünk és a koncert előtt szerencsére volt egy kis időnk várost nézni. Fotóztunk (vagyis én konkrétan nem) pár szép épületet, aztán belevetettük magunkat a bevásárló utcába. Életemben először voltam végre Topshop-ban és Primark-ban is, nyilván ezekről a helyekről sem jöttünk ki üres kézzel, valamint elidőztem egy Boots-ban is, ahonnan szintén jött velem valami :D. A nagy shopping után visszamentünk a szállodába a koncertre készülődni. Este 6 körül már az ott is voltunk a helyszínen, persze a koncert nyilván 9 után kezdődött... Az Essence nem aprózta el a dolgokat, konkrétan a legjobb szektorban, a színpad közvetlen közelében ültünk és mindent tökéletesen láttunk.

Egy pub mellett volt a szálloda.

Ilyen a város.

Imádom ezeket az épületeket :)

Egy templom.

Justin előtt még két fellépő volt, az egyikük nem más, mint Miss Call Me Maybe, vagyos Carly Rae Jepsen, akinek egészen jó a hangja és nagyon kis aranyos és csinos élőben. Nagy nehezen az este sztárja is kimerészkedett a színpadra és bevallom őszintén hihetetlenül látványos show-al kápráztatta el a főleg 13-14 éves hihetetlen decibelen sikoltozó lánykákból álló közönséget. Nyilván félig tátika volt, de azért élőben is énekelt, meg gitározott, meg zongorázott és még dobolt is Justin Bieber. Én nagyon jól éreztem magam, jó volt a hangulat és még egy ki szuvenírt is szereztünk a koncertről, egy klassz kis gitárpengetőt. Köszönöm még egyszer az Essence-nek a lehetőséget és az élményt!!!

Hatalmas kivetítő.

Essence reklám is ment :D.

Na, hát én is mindig ezt mondom.

Köszönjünk az Essence-nek!

Carly a kivetítőn.

Carly a színpadon.

Justin angyalként szállt alá.... :D.

A szárny nagyon jól nézett ki.

Justin :D.

Nagyon szép és látványos volt a színpadkép.

Tánci-tánci.

A jegyem és a gitárpengettyű :D.

13 megjegyzés:



  1. Nagyon jó lehetett, de őszinte leszek, azok az incidensek amik az üzletekben történtek ( az erőszakoskodó termékekre gondolok, amik minden áron veled akartak menni) jobban érdekelnek :D

    Az Essence, lakkokban nagy, szeretem a mostani színválasztékot :)

    VálaszTörlés
  2. Hát nem tudom...valahogy részletesebb beszámolót vártam, meg fanfárokat.

    VálaszTörlés
  3. nagyon nagy élmény lehetett. :)
    engem is érdekelnek, hogy miket vettél. :)

    VálaszTörlés
  4. Erzsi: arról is mindjárt írok, ne légy türelmetlen XD

    @Calo(z): ha elkezdem ettől részletesebben írni, akkor nem fejezem be... a képek meg elárulnak mindent :)

    VálaszTörlés
  5. wahh de f*sza lehetett:D írhatsz még nyugodtan:D

    VálaszTörlés
  6. Reptér, boots, primark, jajj. :3 Superdrugban nem voltál? :)

    VálaszTörlés
  7. Érdekes, hogy az Essence egy angliai koncertre adott belépőjegyet, mivel ezt a márkát itt nem is lehet kapni. :) Én is kíváncsi vagyok, hogy miket vettél, nagyon jók a boltok itt, én is szeretem a Primark-ot meg a Topshop-ot (bár utóbbi helyen ruhát még sose vettem, de nagyon sok szép körömlakkot árulnak) és persze a Superdrug-ot és Boots-t. Még a TK Maxx egy nagyon jó, gondolom, olyan Amerikában is volt, bár azt hiszem ott TJ Maxx a neve. :)

    VálaszTörlés
  8. Én is elolvasgattam volna még hosszabb beszámolót. De a többi beszámolót is várom már! :)

    VálaszTörlés
  9. @Anitacska: ahha, amcsiban tj maxx :D voltam egyébként a tk-ben, teljesen ugyanaz :D voltak jó cuccok *-*

    VálaszTörlés
  10. Jó lehetett :) A beszerzett cuccokra meg én is kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
  11. Ah, ez a kesztyű........ :DDD
    De amúgy jó móka lehetett :3

    VálaszTörlés
  12. nagyon jó volt ott lenni :D :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.