NARS Orgasm Blush - teszt

Nagyon vágytam már erre az ikonikus kis darabra, vagy legalább arra, hogy közelről megnézhessem. És teljesült az álmom, a kezembe vettem, belemásztam, összekenegettem magam vele és rádöbbentem, hogy ez bizony nem véletlenül annyira népszerű arcpirosító...

Matt papírdobozban érkezik a csoda :D.

Maga a NARS mint márka már korábban is megfogott, szeretem (a giccses és vicces dolgok mellett) az ilyen nagyon egyszerű és letisztult darabokat is (MAC ugyebár). A csomagolása elegáns és egyszerű, fekete papírdoboz, vagyis inkább furán karton vagy ilyesmi és matt, gumiszerű műanyag tok, fehér logóval. A belsejében egy elég nagy tükör és természetesen a pirosító található, rajta egy védőfóliával, ami sikeresen meg is karcolta a felületét, úgyhogy azonnal ki is dobtam... Maga a pirosító nagyon, de nagyon finom és puha textúrájú, kb úgy porzik, mint a MSF-ek sajnos, ez kissé nálam levon az értékéből, de kárpótol az, hogy nagyon szépen és egyenletesen felvihető ennek köszönhetően. A tartóssága is rendben van, állta a sarat egész nap, ami nálam reggel 7től este 8ig tart. Na jó 8ra már halvány volt :D. És ugye itt van az a bizonyos ikonikus árnyalat is, ami a nagyon komoly Orgasm nevet kapta (érdemes egyébként egy délutánt egyszer rááldozni az árnyalatok neveinek áttanulmányozására, mert néha olyanokat találok... :D) és egy amolyan jolly joker darabnak szánták. Nyilván nem lehet mindenki kedvence, például aki nem csípi az arcán a túl sok csillogást, azt tutira nem fogja szeretni, de egyébként tényleg egy nagyon jól kihasználható darabról van szó. Egy csodás selyemfényű barack az alapszín (a barackszínek általában mindenkihez passzolnak) és ezt megbolondították egy kis arany fénnyel és milyen nagyon jól tették... A végeredmény friss és ragyogó orca, amire öröm ránézni. Aki teheti tegye próbára, szerintem nem fog csalódni benne. Az ára 27 dollár egyébként, nem a legolcsóbb darab, de ugye nagyon minőségi (5700 Ft körül van talán).

Belül is matt a csomagolás...

A szín viszont már korántsem matt...

Nagyon szépen kivehető az arany ragyogás... jó lett a kép végreeee!!!

És ez a kép is jó lett! Ennyire gyönyörű valóban.


Értékelés:
  • termék: 9/10
  • használat: 4,5/5
  • csomagolás: 5/5
Összegzés: 5ös alá. A porzás kicsit levon az értékéből, de ettől függetlenül kiváló arcpirosító, nagyon örülök, hogy nekem is van végre :D.

22 megjegyzés:

  1. Tovább posztolod a gyönyörűségeket én is utánad megyek :D

    VálaszTörlés
  2. Én épp tegnap rendeltem meg a csillogó változatát a Super Orgasm árnyalatot , plusz még 1-2 dolgot , első Nars cuccaim lesznek ;)
    Nem is aminőség miatt, inkább az árnyalatokért aggódom, kedden remélem kiderül :)

    De addig is jó volt látni, olvasni róla :)

    VálaszTörlés
  3. Biu: gyere :D

    E73: a super orgasm nekem már nagyon csillámos volt, remélem azért neked beválik

    VálaszTörlés
  4. Lehet, mert a Tiedet nézve, ebben tényleg épp elég csillám van , ezt jelenti ha internetről vásárol az ember, még szerencse, hogy ünnepek előtt vagyunk így párszor csak tudom használni :D

    Most már még jobban izgulok míg ide ér .

    VálaszTörlés
  5. Honnan rendeltétek/rendelitek csajok?

    VálaszTörlés
  6. Például innen: http://www.narscosmetics.co.uk/

    VálaszTörlés
  7. Jaj de szép :) Mondjuk magamon nem bírom ilyen szinten a csillámot, de úgy egyébként gyönyörűséges. :)

    VálaszTörlés
  8. Én most vettem egy clinique por állagú pirosítót,ami teljesen megegyezik a nars orgasm színével.

    VálaszTörlés
  9. Van már pár dolog, ami felkerül a vágylistámra. UD Naked, Nars Orgasm...
    egyébként ez még pont az a fajta csillámosság, amit még jól tudok tolerálni:)

    VálaszTörlés
  10. E73: majd használod highlihterként :D

    Katie: én nem rendeltem, és bevallom nem nagyon tudom honnan lehet...

    Névtelen: az melyik??

    Ayesha: ez még teljesen okésan csillámos :D

    VálaszTörlés
  11. Clinique Blushing Blush Powder
    107 sunset glow

    VálaszTörlés
  12. na szép, én pont most írtam meg a tesztjét hétfőre :)

    VálaszTörlés
  13. Hú nagyon jó képeket csináltál.;) Gyönyörű a pirosító, nagyon tetszik benne az arany csillogás.:)
    (Andi)

    VálaszTörlés
  14. Szerelem... egyszer én is beszerzem. :)

    VálaszTörlés
  15. ahogy így nézegetem, a Sleek Rose gold pirosítója elég jó és olcsó alternatíva

    VálaszTörlés
  16. a kommentekben már van egy-két dupe ötlet :D de persze az igazi az igazi :D

    VálaszTörlés
  17. Jó ideje fáj rá a fogam, nemsokára utazok Rómába, haza nem jövök addig, míg meg nem szerzem. A Sleek Rose Gold egyébként tényleg nagyon hasonló, én is azzal helyettesítettem eddig. A neveket illetően én a Deep Throat árnyalaton feküdtem ki, aminek hozzáteszem szintén gyönyörű színe van.

    VálaszTörlés
  18. :D igen a deep troath sem rossz

    VálaszTörlés
  19. Ennek tényleg gyönyörű színe van! Csodaszép! :)
    Egyébként dupe-nak szerintem a MaxFaktor 220 Classic Rose árnyalata is megfelel. Bár az is selyemfényű csillogást kölcsönöz, de nincs benne olyan sok arany, mint az Orgasm-ban.

    VálaszTörlés
  20. Szia :)

    Muszáj írnom ! :D

    Megérkezett a Nars Super Orgasm pirosítóm, ilyen gyönyörű színem még soha nem volt, csak tele van hatalmas csillámokkal :(
    Ha revütáncosnő lennék nagyon örülnék, de így csak farsangara jó, max. szilveszteri buliba.

    Ezért kénytelen vagyok a sima változatát megrendelni, micsoda szín, erős pigmentáltsága ellenére még én is gyönyörűen eltudom dolgozni :)
    Közben jött a népszámlálással kapcsolatosan egy srác én meg csillogtam villogtam egyik szemen fehérre festve a másik aranyra (Nars Exotic Dance szemfesték) nagyon gyorsan végeztünk :DDD

    VálaszTörlés
  21. :DD de komoly vagy... hát igen várható volt, sajnos a super változat szuper kis csillámokkal van tele...

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.